A nap legfontosabb része a reggeli [Nyitott]

Amikor Sal belépett a nagyterembe, még csak kevesen üldögéltek bent. Nem is volt nagy zaj, noha minden asztalnál már folyt a terefere. A nagyobbak össze-vissza ültek, a sasok, oroszlánok és borzok szívesen beszélgettek egymással az elképesztően finom ételek mellett, így Sal is körülnézett, hogy nem látja-e valamelyik évfolyamtársát, akire emlékszik valamelyik óráról, de senkit nem talált. Persze nem zavartatta magát, hiszen a legtöbbjük amúgy is eléggé sekélyesnek és felszínesnek tűnt. Egyikkel se tudott volna olyan témákról beszélgetni, ami érdekelte volna őt. Legalábbis ezt állapította meg első látásra.

Miközben elindult a sasok asztala felé, zavartan vette észre, hogy a nagyobbak közül már néhányan most is viselik az egyenruhát. Pedig rajta a kedvenc darabjai voltak ezen a reggelen: halványbarna rövidnadrág narancssárga ujjatlannal és barna bebújós cipővel, ami remekül passzolt a haját összefogó vastag, barna, pillangó alakú csatthoz. Amikor belépett a nagyterembe, igazán csinosnak érezte magát, de most már eltöprengett, hogy nem kellett-e volna neki is egyenruhába bújnia, habár tudta, hogy nem kötelező. De mégis sokan viselték.

Már félúton járt az asztala felé, amikor hátulról hirtelen neki ütközött valaki.
- Hé, nem látsz a szemedtől? - förmedt rá reflexszerűen, és csak aztán fordult meg, hogy lássa, kivel hozta össze a sors.

Rose úgy döntött, hogy az alakja érdekében korán kel, és reggeli után még lenéz a parkba járni egy kicsit. Épp ezért kapkodós volt az egész reggele, mert Rose nem volt az a korán kelő típus.
Reggel alig találta a ruháit, és a fésűjének is nyoma veszett. Hálótársai még aludtak, így Patricia fésűjét vette kölcsön. Csak remélte, hogy barátnője nem fog ezért megharagudni.
Tempósan igyekezett az asztala felé, hogy mindenre legyen még ideje utána, amikor hirtelen nekiütközött egy lánynak, aki előtte totojázott.
Rose már-már azon volt, hogy elfogadja a másik lány bocsánatkérését, és minden további nélkül elsiet, mert nem akarta veszekedésre pazarolni az idejét, de a lány goromba hangaj megállította.

Nem volt neki ismerős a lány, és azt sem tudta eldönteni, hogy melyik házba tartozik. Hmm, talán ez is egy Davis-féle zakkant kis oroszlán.
- De látok - szólt vissza halkan, majd felvonta a szemöldökét. - Viszont igazán szedegethetnéd gyorsabban is azokat a tuskó lábaidat! Nincs mindenkinek annyira sok szabadideje, mint neked - vágott vissza gonosz vigyorral az arcán...

Sal megütközve meredt a szőke lányra. Ismerte látásból, pont azok közé tartozott, akiket első látásra is kifejezetten ellenszenvesnek talált: a balhés trióhoz.
- Már megbocsáss, de te jöttél belém, nem pedig én beléd - adott hangot meglepettségének Sal egy kis fintor kíséretében. - Ergo neked kellene bocsánatot kérned, nem nekem.

Rose kis híján felnevetett, olyan komikusan festett a másik lány felháborodottan. Egy pillanatig meg is fordult a fejében, hogy sarkon fordul, és faképnél hagyja, mert egyszerűen nem tudta érdekelni a másik lány, de zavarta volna, hogy nem az övé az utolsó szó. Így miután vetett egy elkínzott pillantást az asztala irányába, visszafordult a lányhoz.
- Rendben, megbocsátok - felelt az első szavaira. - De hogy tudd, ha nem elmélázva lépegetnél itt az asztalok felé, talán nem ütköznek beléd a normálisabb diákok. Adok neked a jó tanácsot: térj vissza a földre a kis álomvilágodból!
Az utolsó szavakat halkan sziszegte, mint egy igazi kígyó.
- Mellesleg meg méltó párja lehetnél Davis-nek. Ti ketten aztán tudjátok,hol keressétek a bajt.

Sal ajkaira hűvös, nyugodt mosoly kúszott. Az órákon eléggé kiismerte az alattomos kígyót. Rájött, hogy az élvezi, amikor beleköthet másokba, de ezt leszámítva semmi érdekes nincs a személyiségében. Egy átlagos, elkényeztetett kislány volt csupán, jó nagy adag feltűnési viszketegséggel és rosszindulattal.
Eleresztette a füle mellett a lány rosszindulatú sértéseit, hiszen egyszerűen nem tudta érdekelni Thorne mondanivalója.
- Mellesleg engem az a Davis-lány is majdnem annyira idegesít, mint te, úgyhogy kérlek ne hasonlítgass össze mindenkivel!
És ez igaz is volt, hiszen Salt kifejezetten zavarta, hogy még órákon is képesek nagy hangon veszekedni. De azért erősen megnyomta a majdnem szócskát. Mert azért százszor inkább Davis, mint Thorne.
- És még mindig várok a bocsánatkérésedre - közölte fagyosan, karba tett kézzel.

Egy nagy ásítással érkezett a nagyterembe, kezében szokásosan a tankönyvekkel és záhi feladatokkal kitömött táskával. Bár amilyen fáradt volt még, makulátlan, tiszta, elegáns volt most is az egyenruhája.
Leült a mardekárosok asztalához ismerőseinek kedves köszöntéssel, majd miközben ette a zabkását, olvasta a bájitaltankönyvet. Semmi, de senki se zavarta ezentúl, úgyhogy volt egy kis nyugalma...
Figyelte, hogy bejött Rose és egy számára még elég ismeretlen lány. Bár ő egy hollóhátas évfolyamtárs, akit gyakran látott benn az óráin, túlságosan is antiszociálisnak tartotta. Most ezúttal hallotta az igen goromba hangnemét, amit Rose felé vetett, csak mert véletlenül nekiment. Hallotta egy darabig a veszekedést, majd becsukva a könyvét fordult egyet az ülőhelyén a lányok felé.
- Hé, hé, hé, láááááányok! - csitította mindkettőt. - Rose, és te... köhöm, hogy is hívnak? Salandria Hya, vagy kicsoda vagy... bocsáss meg, ha tényleg eltévesztem a neved, csak mert alig ismer téged mindenki az évfolyamból... hát miért kell vitatkozni? Ne süllyedjetek le a griffendélesek szintjére, inkább mondjátok el nekem egy emberként, hogy mi a probléma, és amint meghallgattalak titeket, megbeszéljük. Csak higgadtan és emberibben, kérem.
Azért magában elismerte, hogy egyszer ő is és Rose is került konfliktusba ugyanitt reggeli alatt azzal az ostoba kis kotnyeles Davissel, aki már akkor is csapta a balhét sok-sok figyelmet magára terelve.

Serena aznap reggel is megbizonyosodott róla, hogy megfelelő cukormennyiséget vigyen be a szervezetébe. Pár falat rántotta után már meg is ragadott egy muffint, majd miután azt az édességet kivégezte, teát öntött magának, amit megtoldott öt kockacukorral. Az édes löttyöt pedig örömmel fogyasztotta egy lekváros piskóta kíséretében. Hiába, kellett az energia.

Békésen fogyasztotta reggeliét társai körében, amikor kisebb veszekedésre lett figyelmes. Nem is igazán érdekelte volna, hiszen látta hogy a két kis mardekáros dráma királynő áll a háttérben, de most nem a kis vörös, hanem az egyik kis sas volt a vitapartner. Ser a szemeit forgatta, mi van a békével és a szeretettel? Nem tudta, hogy ki kezdte a veszekedést, de azt nem hagyja, hogy egy Hollóhátas odáig süllyedjen, hogy leálljon a két kis bajkeverővel.

Az utolsó falatot is lenyelte, és felállt az asztaltól, hogy közelebb menjen a lányokhoz.
- Szép reggelt mindenkinek - köszönt gyanakodva, de nem barátságtalanul. Feltételezte, hogy egy prefektusnak nem esnek neki a lánykák, de manapság már nem lehet tudni.
- Mi a baj, kis hölgyek? - kérdezte, végigjáratva tekintetét a lányokon, megállapodva Salamandrán. Ser bár nem ismerte közelről a kis diákokat, prefektus lévén a háza összes tanulójának nevét tudta. A szőke kis sas általában nagyon csendes volt, nem is értette, hogy kerülhetett vitába ezekkel a lányokkal. A vörös oroszlánt még megértette, ő elég buzgómócsingnak nézett ki. - Minden rendben, Sal? - kérdezte a kis hollóhátast.

Rose kénytelen-kelletlen belátta, hogy Judynak igaza van. Ha nem sietett volna ennyire reggel, biztos nem köt bele a másik lányba, de a kapkodás miatt igen csak harapós kedvében volt.
- Történt egy kis nézeteltérés - magyarázta barátnőjének. - Én pedig ilyen korán reggel kissé kiakadtam ezen - folytatta, és ez igaz is volt. Ha nem ilyen fáradt valószínűleg csak vet egy megsemmisítő pillantást a másik lányra, de nem kezd vitázni.
Ha tehette volna, legszívesebben visszaforgatta volna az idő kerekét, mert bár még halkan, visszafogottan vitatkoztak, nem kellett túl sok ahhoz hogy tényleg lesüllyedjenek Davis szintjére. Rose ebben a pillanatban nagyon hálás volt Judy-nak, amiért a lány ilyen korán reggel is képes volt hideg fejjel gondolkozni, és leállította őket.
- Bocsánatkérés elfogadva - szólalt meg egy széles vigyor kíséretében, és még a kezét is kinyújtotta barátságos gesztusként, mert időközben melléjük lépett a sasok prefije...

Sal a magában rosszallóan rázta a fejét. Tudta magáról, hogy ha vitáról van szó, ő könnyen belemegy, hiszen észérvekkel és logikájával szokott diadalmaskodni, de ez a vita már kezdett eldurvulni.
Közben felbukkant Thorne hűséges barátnője, Sal pedig bosszankodva felsóhajtott. Remek, már ketten itt vannak a legantipatikusabbak közül. Élmény lesz ez a reggeli.
De meglepődve konstatálta, hogy Sarnatrina nem száll be a vitába Thorne pártján, hanem megpróbálja leállítani őket.
Legelső reakciójaként legszívesebben ennek a lánynak is visszabeszélt volna. Halkan, érvelve. Mert újabb mínusz pont volt nála, hogy Sarnatrina nem tudta a nevét. Minden órán együtt voltak, és Sal mostanra már mindenkinek megtanulta a nevét. Egyrészt azért, mert nem volt szenilis, másrészt pedig azért, mert nem akarta ilyen kényelmetlen helyzetbe kerülni, mint most Sarnatrina. Mert a lány ezzel a kijelentésével kimutatta, hogy nem is olyan lángész, mint amilyennek gondolja magát.

Ebben a pillanatban megérkezett Serena Holloway. A legjobbkor. Sal örült, hogy itt van az idősebb prefektus, mert puszta jelenlétével megakadályozta, hogy túl nagy vita robbanjon ki. Sőt, Thorne-t is visszakozásra kényszerítette. Habár lehet, hogy ez a kinyújtott kéz gesztus még Sarnatrina szavainak hatása volt.
Sal vetett egy kis hálás oldalpillantást a prefektusra. Bár meg tudta volna magát védeni, nem kizárt, hogy tényleg úgy viselkedett volna, mint a balhés trió, ahogy magában a két kígyót és Leylát elkeresztelte. Ezt pedig jobb volt elkerülni.
- Igen, már minden rendben - felelt halkan. Elsőévesként még teljes tisztelettel nézett fel az idősebbekre, főként prefektusokra.

Ezután Rosalie Thonre-hoz fordult.
- Szintén elfogadom a bocsánatkérésedet - felelt egy aprócska mosollyal, jelezve, hogy azért nem futamodott meg. Aztán kissé kelletlenül (bár ez nem látszott meg rajta) elfogadta Thorne kinyújtott kezét. Biztos volt benne, hogy ez a gesztus nem őszinte, de nem akart fennakadni ezen...

Holloway már meg is jelent a két lány miatt. Bizonyára, hogy rendet teremtsen közöttük, de Judy biztos volt benne, hogy Thorne-t akarja inkább lekezelni, hogy megvédhesse hollóhátasát. Megjelenésével már elkésett, mert Judy elhatározta már, hogy majd ő segíti leállítani őket. Ha ebbe belekezdett, akkor be is fejezi, és nem kell neki fontoskodó prefektus segítsége.
Meghallgatta Thorne szavait, de Hayes... igen, most már beugrott neki. Sokan jobban ismernék a nevét, ha aktívabbnak látnák az órákon. Na szóval a lány nem mondott semmit, sokkal inkább Hollowaynek volt hálás, pedig az semmit se csinált, csak kérdezte, mi a gond.
- Nos, akkor kezdjük. - csapta össze a kezeit. - Korán reggel van. Van aki még csak magához se tért, van aki meg már kapkod összevissza. Ezzel jár az ébredés. Ez váltotta ki az okot, hogy VÉLETLENÜL ütköztetek. Ez nem adhat ki okot arra, hogy ilyen kis butaságon veszekedjetek. Hayes, Rose, tessék kibékülni, és probléma megoldva.
Thorne végül belátta, hogy igaza van Judynak, és máris odanyújtotta a jobbját. Hayes nem mondott semmit, de viszonyozta a kézfogást.
Bár nem ismeri még igazán Hayest, de gondolta, hogy vele se lesz gondjuk, mint másokkal, akik nem kezdtek el ok nélkül pimaszkodni. Végül is a hollóhátasokkal sose volt problémája, hiszen ők hozzá hasonlóan épp elég bölcsek voltak ahhoz, hogy ne keressék a bajt és igyekezzenek mindenkivel jó kapcsolatot fenntartani. Ez nagyon szép és jó.

Úgy nézett ki, hogy Serena már a végére ért oda a dolognak. Amit nem bánt, mert nem volt kedve igazságot tenni úgy, hogy nem látta mi is történt pontosan. Hála az égnek a kis mardekárosok sem voltak épp kötekedős kedvükben, (vagy csak a felbukkanása váltotta ki ezt a jómodort?), így úgy nézett ki, elsimul az ügy. Hála az égnek. Semmiképp sem tűrné, hogy egy sast bántsanak, vagy ami rosszabb lenne, hogy egy sas belemenjen a gyerekes kis vitáikba.

Ser felöltötte barátságos mosolyát.
- Remek - biccentett elégedetten. Nem jó a napot pontlevonással vagy büntetőmunka kiosztásával kezdeni, így elégedett volt. De a figyelmeztetést, prefektus lévén nem hagyhatta el. - Nem szeretnék semmi drámát a sasok körül, úgyhogy tartsátok ezt a barátságos hozzáállást, ha kérhetem - hangja szigorú volt, de barátságos, és ugyan annyira szólt Salamandrának, mint Rosalienek és Judynak. Ezek után az asztalok felé biccentett, és ismét felöltötte mosolyát. - Ajánlom az áfonyás muffinokat, ma különösen jól sikerültek ... - mondta, jelezve, hogy ideje elkölteniük a reggeliüket, hogy időben végezzenek az első óra előtt.

A reggeli ki nézeteltérés megoldódott, Rose pedig még mindig álmosan huppant le egy padra. Tett néhány áfonyás muffint is a tányérjára, ahogy azt az idősebb sas javasolta, de különben sem volt nagyon éhes. Poharát teletöltötte töklével, majd Judyt is megkérdezte, hogy kér-e inni.
Közben a történteken rágódott. Imponált neki, hogy a szőke sas nem futamodott meg, ám ezt csak finoman közölte vele. A higgadt bátorsággal lehetett csak elnyerni Rose szimpátiáját.

Bár a legtöbb kígyóval jóban volt, egyedül Judy volt az, akit soha nem nézett le. Mert azért be kellett vallania, hogy a kígyók nagy része néha nagyon idegesítő tudott lenni. Persze nem mindenki, mert ott van még Patricia is, akivel egyre kevesebb időt tölt együtt, meg a Preston testvérek, és még jópár értelmes diák, de kevés volt, aki ki tudta vívni Rose tiszteletét.

- Nincs kedved ideülni? - kérdezte aztán a kis sast, aki iménti viselkedésével "átment a vizsgán". A válasza fogja eldönteni, hogy Rose egyenrangú ismerősként, vagy valami barátféleségként fog rá gondolni a jövőben...