Ma reggel arra ébredtem, hogy már nem alszom. [Gillian]

[You must be registered and logged in to see this link.] általában alvással töltötte a szombat délelőttöket, de ezúttal valamilyen csoda folytán már egész korán felébredt. Igaz, hogy előző éjjel nem olvasott hajnalig, de akkor is szokatlan volt. Szobatársai nem egyszer hívták álomszuszéknak, vagy hétalvónak, és kénytelen volt belátni, hogy jogosan.

Viszont, ha már úgy hozta a sors, akkor elhatározta, hogy tényleg felkel, és megkeresi legeslegjobb barátnőjét a világon. Gondosan felöltözve hagyta el a Hollóhát tornyot, hogy aztán a nagyteremben kössön ki, ahol mint mindig, ínycsiklandozó illatok keringtek a levegőben.

A fiatal sas elnyomott egy ásítást, és a Hugrabug asztala felé vette az irányt. Bizony, a Hugrabug asztala felé, és nem azért, mert kevesebbet aludt a szokásosnál. Bár roppant élvezte Hollóhátas társai társaságát, Gillian Windwoodot sajnálatos módon nem egy házba osztották vele. Cherie persze roppant büszke volt hollóhátasságára, így titokban mindig azt kívánta, bárcsak Gillian is sasfiók lenne.

De nem az volt, így Cherie a borzok asztala mellett sétálva, barna szemeivel pásztázta a diákokat. Lehet, hogy barátnője még az igazak álmát aludta... Vagy nem volt éhes, és nem jött le reggelizni. Vagy...

Á, nem! A lányka, akit keresett, ott ült az asztal végében! Cherie sietős léptekkel megindult barátnője felé, majd lehuppant mellette, vigyorogva.
- 'Reggelt. - köszönt vidáman, és rögtön megragadott egy szelet kenyeret. - Látod, ilyen korán itt vagyok. Jól vésd az emlékezetedbe, nem gyakran láthatsz ilyesmit... - viccelődött a szeplős, és tányérjára még egy jó adag rántottát is halmozott.

Gillian az első napsugarakkal ébredt, ami kissé bosszantotta, mivel szombat lévén még jó darabig aludhatott volna, de mivel visszaaludni nem tudott, szobatársait pedig nem volt szíve felébreszteni, csendben felöltözött és kiosont a hálókörletből.
Ahogy kilépett a kerek ajtón keresztöl a klubhelységbe, kicsit még rosszabb lett a hangulata, mivel megállapította hogy egy lélek sincs az egész helységben. Jobb híján lehuppant az egyik nagy fekete-sárga fotelba, és a kis kerek ablakon beszűrődő napsugarakat figyelte. A mellette levő asztalkán ébredezni kezdett az egyik fura cserepes növény amit Bimba professzor helyezett oda díszítés gyanánt. Gillian egy darabig figyelte ahogy a virág egyesével megtornáztatja leveleit, aztán a földről felvett egy otthagyott darab pergament (valaki Mágiatörténet leckét csinálhatott, de a leírt két bekezdést áthúzta és úgy látszik mérgében csak lehajította a földre) és a talárja zsebéből előhúzott pennával elkezdett firkálni rá.
Lassan szállingóztak kifelé az emberek a hálókörletekből, de főként felsőbb évesek voltak, akikkel viszont nem igazán volt bátorsága szóba elegyedni, szóval inkább csak folytatta kissé magányos elfoglaltságát.

Egyszer csak gyomra hatalmasat kordult.
-Ajjaj- dünnyögte magának- úgy látszik kénytelen leszek egyedül felmenni reggelizni.
Kikászálódott a fotelból, és kimászott a klubhelység bejáratául szolgáló hordón. Szép ráérősen a nagyterem felé vette az irányt. Az ajtón egy csapat harmadéves Griffendélessel lépett be, majd gyorsan a Hugrabug asztalához ment és leült a végénél, pár hatodéves lány szomszédságába akik kuncogva olvasgatták a Szombati Boszorkány legfrissebb számának horoszkópját. Párszor nagyon nehezére esett elnyomni a nevetést, mikor valami abszurdmód hebehurgya kijelentés hallatán ilyeneket mondtak "Na látod! Mondtam hogy lehetséges!" meg hogy "Jaj, vigyázz nehogy bajod legyen, hiszen látod a Mars...."
Éppen elgondolkodott azon hogy talán neki is figyelni kéne a horoszkópját, mikor valaki, lezuttyant a mellette levő székre. Még oda sem kapta a fejét, már a köszönésről tudta hogy ez barátnője Cherie.
- Neked is szép reggelt!- mondta vigyorogva.
- Lehet hogy el kéne hogy kísérjelek Madam Pomfreyhoz a gyengélkedőre...- bökte oldalba pirítóst ropogtató barátosnéját.
Aztán még mindig mosolyogva töklevet öntött magának, és alaposan megvajazott egy kiflit. Kicsit elgondolkodott, hogy vajon nem fognak e a prefektusok rászólni Cheriere, de elhessegette a gondolatot és inkább megkérdezte tőle, hogy milyen programot tervezett magának mára.
-Nekem mondjuk délelőtt még lehet hogy kéne kicsit tanulnom, de délután mi lenne ha kimennénk a tóhoz?
Cherie éppen egy nagy falatnyi rántottával és pirítóssal küzdött, úgyhogy a beszélgetésbe egy rágásnyi szünet állt be...

Cherie nem bírta eleget dícsérni a kosztot Roxfortban. Persze édesanyja legalább ilyen jókat - ha nem jobbakat - szokott főzni, de nem volt oka panaszra. Éppen egy nagy falat rántotta volt a szájában, így csak bólogatott barátnője szavaira, elfolytva kuncogását. Semmi gond nem volt Madam Pomfrey-val, de azért inkább kerülte volna a kórházi szárnyat...

Miután sikerült lenyelni a falatot, Cherie ismét széles vigyorra húzta a száját. Barátnője sokkal jobb ötletekkel állt elő, mint egy látogatás a gyengélkedőbe. Igazából jómaga már végzett a házi feladatai megírásával, olvasnivaló mindig akadt. Így túlélhette a délelőttöt unatkozás nélkül, délután pedig... A lány felnézett az elvarázsolt mennyezetre, és bólintott.
- Remek, úgy nézem az idő is jó lesz. - mondta, és elégedetten nézett Gillianre. Egy kiruccanás a tóhoz mindig jó mókának ígérkezett.

Persze jó barátnő lévén érdeklődnie kellett, meg amúgy is, ő mindig, mindenre kíváncsi volt.
- Mit fogsz tanulni? - kérdezte, újabb falat rántottát tömve magába. Ha így folytatja, hetedéves korára akkora lesz, mint Hagrid házikója... - Amúgy, valamikor gyakorolhatnánk varázsigéket is. - vetette fel, hiszen mindig rájuk fért a gyakorlás. És varázsolni még mókás is volt, így nem csak hasznosan, de vidáman is elüthetik a hétvégét...

Gillian nagyot sóhajtott, majd ugyan ekkorát kortyolt a töklevébe. Hát igen a ma megcsinálandó leckéje nem töltötte el nagy lelkesedéssel.
- Hétfőre kell egy 50 centis mágiatörténet házi dolgozatot írnom a kobold felkelésről. Nem éppen szívderítő a téma, és elég nehéz megkülönböztetni a vezérek neveit. Asszem még fel kell majd battyognom a könyvtárba egy kis forrás keresésre.
Rásandított Cheriere és beleprüszkölt az újra szájához emelt tökleves serlegbe. A mellette ülő hollóhátas ugyanis éppen úgy nézett ki mint egy megtermett, szeplős hörcsög. Úgy látszik eltökélt szándéka volt, hogy a tányérján maradt rántottát és az utolsó falat kenyerét egy végső falatba sűrítse. Előzékenyen töltött neki egy kis teát, hátha nagy igyekezetében félrenyel, majd a hangos nevetést visszafojtva és nyugodt arcot erőltetve folytatta:
- Mi lenne hogyha a kellemest a hasznossal párosítanánk, és ebéd után kint gyakorolnánk? Bűbájtanból ha jól emlékszem úgy is az van feladva.
A kinti gyakorlás már csak azért is jó ötletnek tűnt, mert így legalább nem tudnak semmilyen berendezési tárgyban kárt tenni. Eközben lenyelte utolsó falat kiflijét és leöblítette a maradék töklevével.

Cherie elfintorodott a mágiatöri dolgozat hallatán. Bár Hollóhátas volt, és szeretett tanulni, a mágiatöri nem tartozott a kedvencei közé. Főleg mert Binns unalmas órákat tartott, de az évszámok magolása sem tetszett neki igazán. Ráadásul annyi koboldfelkelés volt, hogy az már fájdalmas. Miért nem ültek le egy csésze tea mellé megbeszélni a dolgokat? Mondjuk akkor meg azt kéne tanulniuk, ki hány cukorral itta...
- Te szegény. - mondta együttérzően, hiszen ő már túlesett a dolgon, tudta, mivel járt. - Ha valamivel nem boldogulsz, szólj csak. én már kész vagyok.
Persze azt sosem engedné meg, hogy lemásolja a háziát - még akkor sem, ha a legjobb barátnője volt. Cherie kényes volt az ilyen témákra mint a házi meg a könyvek... Persze szívesen segített.

Látva, hogy a Hugrabugos teát tölt neki, nagynehezen lenyelte a nem kis falatot.
- Kösz. - hálálkodott kurtán, és a pohár után nyúlt. A tea pont finom volt, nem túl édes, nem is túl citromos... Cherie imádta Roxfortot.

Barátnője következő kérdésére elmosolyodott, és bólintott. Már előre látta, hogy jó móka lesz együtt gyakorolni.
- Remek, akkor ne felejtsd a pálcád. - vigyorgott, és kiitta a teát. Aztán eszébe jutott, hogy nemrég küldött levelet anyjának. - Voltak már a baglyok? - kérdezte.

A délutáni program tehát le van rendezve. Hurrá! Máris megéri valamiért túlélni a délelőtti kínlódást.
- Nem, a baglyok szerintem még nem voltak. Ahhoz még túl korán volt mikor lejöttem. Te is levelet vársz, vagy csak előfizettél valamelyik újságra?- kérdezte kíváncsian Cheriet.
Gillian személy szerint levelet várt. Helyesbítve leveleket. Nővérétől is, és szüleitől is, és már alig várta hogy halljon felőlük. Nagyon furdalta az oldalát a kíváncsiság hogy nővére milyen kalandokat élt át az elmúlt két hétben.

Cherie bólogatott Gillian kérdésére.
- Igen, levelet várok anyától. - Persze, kitől mástól. Apjától nem várt semmit, őt nem érdekelte a lánya hogyléte. Legalább is nagyon úgy tűnt, hogy nem érdekelte. Cherie sokszor bánkódott miatta, de már megszokta. Egyszerűen nem értette az egészet...
- És te? - kérdezte mosolyogva. - Te is otthonról vársz választ? - Cherie tudta, hogy Gilliannek van egy nővére, aki már kijárta a Roxfortot. Jó neki, gondolta. Talán az ő élete is jobb lenne pár testvérrel, bár úgy vélte, hogy egyke marad élete végéig...

- Amúgy mit mondtál, mit is dolgozik a nővéred? - kérdezte Cherie. Tudta, hogy valamilyen lényekkel kapcsolatos munkája volt, de Gillian csak egyszer említette neki, még a vonaton... Szóval nem nagyon emlékezett a részletekre.

Gillian kicsit elgondolkodva mondta:
- Anyuéktól lehet hogy csomagot kapok. Anya legutóbb azt írta hogy kapott egy "egészen varázslatos" süteményreceptet, amit ha kipróbál akkor küld nekünk kóstolót. De az igazán izgi része a postának mindig a nővéremtől jön... Tényleg, lehet hogy már mondtam. Bridget sárkányőr Romániában. Mindig nagyon érdekes dolgokat ír a leveleiben, és néha küld valami apróságot is. Múltkor küldött egy nagyon szép sárkánypikkelyt.
Barátnőjére nézett, és hozzátette:
- Azért remélem finom lesz a süti, és nem kell a gyengélkedőbe menni tőle.
Nagy mosolyt villantott, ahogy erre gondolt. Hát igen. A kísérleti sütik nem mindig sültek el jól.

A kis Hollóhátas szeme felcsillant a sütemény hallatán. Persze Roxfortban is volt sütemény, nem is akármilyenek, de mindig izgalmasabb volt, ha otthonról küldtek valakinek. Tényleg, következő levelében majd rendel sütit, eleget Gilliannek és neki.

Bidget munkája eszméletlen izgalmasnak hangzott. Bár Cheire nem volt benne biztos, hogy neki lenne-e elég bátorsága sárkányok körül dolgoznia. Meg amúgy is, az a munka biztos sok maszattal járt, amit ő nem igazán tudott elviselni...
- Szuperkirályság. - vigyorgott a szeplős, azért még ha ő maga nem is lesz sárkányőr soha, maga a dolog nagyon klassz volt. - Nem fél a nővéred a nagy gyíkoktól? Én biztos félnék. - ismerte be. Elvégre a kígyóktól is félt, nem ám egy sárkánytól!

Aztán Cherie Gillian megjegyzésén kuncogott a süteményekről. Tény, hogy az első próbálkozásból nem mindig sült ki jó dolog, de bízott barátnője édesanyjának szakácstudományában.
- Ugyan, biztos finom lesz. - jegyezte meg még mindig kuncogva.

Gillian mosolyogva válaszolt barátnője kérdésére:
- Szerintem nem fél, ez nálunk valami családi dolog lehet... Anya is sárkányokkal foglalkozik, és Bridget is meg ő is nagyon jók voltak legendás lények gondozásából. Ha jól belegondolok, én nagyon várom azokat az órákat. Mondjuk elég piszkos meló.-tette még hozzá vigyorogva. Tudta hogy barátnője rettentő kényes a tisztaságra, és ilyenkor mindig eszébe jutott az az arckifejezés amit gyógynövénytanon nem mindig tudott elrejteni. Nagyon mókásnak tartotta.
A sütire tett bizakodó kijelentésre pedig csak annyit mondott kuncogva:
- Azért ne igyunk előre a medve bőrére...
Ekkor egyre hangosodó szárnysuhogás hallatszott.

Cherie nem igazán várta a Legendás Lényeg Gondozása órákat. Persze a Gyógynövénytan ezerszer rosszabb lehet, de a lénygondozás sem a legtisztább munka a világon. A másik pedig, hogy biztos ezerféle mágikus kígyó élt a Földön, amire cseppet sem volt kíváncsi. Egy sárkány, az más volt. Egy sárkány izgalmas, titokzatos, és nagy. Nem mintha szívesen közel menne egyhez, de azért remélte, hogy életében legalább egyszer láthat majd egyet. Gillian talán követi majd a családi hagyományokat, és ő is sárkányőr lesz. Akkor majd mutat neki párat, talán...
- És, te is ilyen munkát akarsz? - kérdezte a kis szeplős mosolyogva. Elképzelte Gilliant tíz évvel idősebbnek, ahogy társaival pálcát szegez egy hatalmas sárkányra, és próbálják megzabolázni.

Aztán felnézett az elvarázsolt mennyezetre, és egy másodperc múlva már ömlöttek is be a baglyok a magasabban lévő ablakokon kersztül. Ezt sosem lehet megunni.
- Postaaaaa! -kiáltott fel Cherie vigyorogva, és kémlelni kezdte a madarakat, remélve hogy családi baglyuk is megérkezett.

Gillian elgondolkodva ráncolta a homlokát. Közben ki tett egy darabka szalonnát a tányérjára. A baglya ugyanis felettébb szerette a hasát.
- Háááát... Igazándiból még nem is gondolkoztam ezen. De egészen valószínűnek tartom.
Való igaz. Még soha nem gondolt bele hogy mi akar lenni, ha befejezte az iskolát. Vonzónak találta édesanyja és Bridget munkáját, de nem volt benne biztos hogy őbenne is van-e elég tehetség az óriásgyíkok gondozásához. De azért nagyon reménykedett.
Cherie rikkantása zökkentette vissza a valóságba. Barátnője példáját követve ő is megpróbálta kiszúrni a baglyát a beröppenő rajból, de azt csak akkor vette észre, mikor a fejére pottyantotta a neki hozott csomagot. A macskabagoly derűsen visított, majd leszállt kis gazdája elé és kinyújtotta lábát amire egy levél volt erősítve.
Gillian a bombatámadás miatt zsörtölődve nekilátott leoldani a pergament a madár lábáról. De durcássága azonnal megenyhült ahogy a bagoly kedveskedve, finoman megcsipkedte a kézfejét. Aztán amint megszabadult a küldeménytől, gazdája tányérjához battyogott, és a számára odakészített szalonna darabot kezdte jóízűen csipkedni.
Azonban a macskabagoly kénytelen volt odébb röppenni, mikor egy megtermett uhu huppant le mellette az asztalra. A Hugrabugosnak felderült az arca. Az uhu ugyanis nővéréé volt. Lábára kis csomag volt erősítve. Gyorsan leoldotta azt is majd még pár darab szalonnát rakott a tányérjára hogy mindkét bagoly kedvére csemegézhessen. Úgy látszott a második jövevény is éhes volt, mivel egyből nekilátott a kínálkozó finomságnak.
Gillian még egy darabig figyelte őket. A leveleket majd később olvassa el - döntötte el magában.
De az otthoni csomag...
- Most szeretnéd megkóstolni a sütit, vagy a délutáni gyakorlásig is tudsz várni vele?- fordult újra a kis sas felé.

Cherie lelkesen figyelte a bagolyesőt, remélve, hogy saját madarát is megpillantja közöttük.
- Az tök király lenne. - bólogatott barátnője jövőbeli lehetséges munkáján. - Amúgy én sem igazán tudom még, mi lehetnék. - tette hozzá elgondolkozva. A Roxfort mostanra olyan természetessé vált számára, mintha egész életét itt készülne letölteni.

Kicsit kinevette Gilliant, ahogy a fejére pottyant a csomag, de ez barátok között elfogadható volt. Elnézte, ahogy a baglyok eszik barátnője szallonnáját, mindaddig, amíg sajátja landolt mellette.
- Szia Pearl. - köszöntötte a gyöngybaglyot, aki miután megszabadult a levéltől, csőrét Cherie poharába dugta. - Elfáradtál, kislány? - A kis szeplős megsimogatta a madarát, majd bontogatni kezdte a levelet otthonról.
- A süti ráér délután, most teleettem magam. - válaszolt vigyorogva Gillian kérdésére, majd széthajtogatta a pergament, és meglátta anyja oly' ismerős kézírását. Nem volt túl hosszú levél, de megnyugtató, mint mindig. Nem mint az apjáé, amit a múltkor kapott. Arra gondolni sem akar. - Úgy néz ki, otthon minden rendben... Mit kaptál a nővéredtől? - kíváncsiskodott, Gillian csomagját fürkészve.

Gillian vigyorgott.
-Nagyon helyes, így legalább csak mi ketten eszünk belőle. Így az esetleges elhalálozások száma is viszonylag alacsony maradhat.
Aztán Cherie kérdését hallva, kezébe vette a kis csomagot. Őt is nagyon érdekelte hogy mi van benne, de csak a hálókörletben akarta kicsomagolni. De egye fene- gondolta- akkor most itt fogja meglesni mi van benne, és így legalább a kis sasnak is egyből megmutathatja.
Óvatosan elkezdte szétszedni a csomagolásként szolgáló vastag pergament. Azok közé az emberek közé tartozott, aki nem szerette ha a csomagolás elszakad.-tehát a folyamat nem volt valami gyors.
Mikor kibontotta, egy ezüstláncon lógó gyönyörű szivárványos medál volt benne, és mellette egy kicsire hajtogatott levél.
Alaposan megcsodálta az ajándékot, majd oda nyújtotta barátnőjének, és mohón a levélért nyúlt. A nővérétől kapott csomagok lényege nem csak az ajándék volt. A hozzájuk tartozó történet néha még izgalmasabbá és értékesebbé tette a tárgyi részt. Mint a múltkori törött madárcsontnál, amiről a levélben kiderült, hogy egy Kelet-európai sámántól kapta Bridget, és véd a szemmelverés ellen.
A mostani levélben ez állt:

Kedves Gillian!
Képzeld a minap a sárkányrezervátumunkba szállítottak egy igencsak ritka fajtájú sárkányt. Új-Zélandon őshonos fajta, egy Antipodean Opaleye. Ez a medál az egyik pikkelyéből készült. Képzelheted milyen gyönyörű ez a sárkány, az egész teste a szivárvány színeiben játszik. De a szeme is csodás, bár szokatlan. Színpompás szemében nincs pupilla (látod, a nevét is erről kapta).
Nincs túl sok gondunk vele amúgy, mert nem túl nagy, az egyik völgyben lett elhelyezve, ott ahol az a kis patak folyik amibe múltkor Attila a magyar varázsló belepottyant. Azt hiszem erről múltkor írtam.
Azonban az egyik ukrán boszorkányt csúnyán megégette, amikor kiengedtük a szállító rekeszből.
Most viszont befejezem az írást, mert mindjárt indulunk az esti ellenőrző körútra...

u.i: Remélem tetszik a medál, nekem is van egy ugyan ilyenem, a fentebb említett magyar varázsló készítette nekünk.
Kérem a történeteket és pletyiket a Roxfortból! És kérlek mondd meg Bimba professzornak, hogy minden rendben van velem, és hogy legközelebb neki is küldök levelet, csak a roxforti bagoly amit küldött nem igazán bírta a hosszú utat ide Romániába, úgyhogy most még ápolásra szorul.

Nagyon hiányzol. Írj hamar!
Bridget

A levél elolvasása után úgy érezte a medál értéke a felbecsülhetetlen fölé emelkedett.
A levelet is odanyújtotta Cherienek, hogy ő is el tudja olvasni, mi is az a dolog amit a kezébe nyomott az imént. Aztán várakozva nézett barátnőjére, ehhez mit szól vajon.

Cherie ismét kuncogott barátnője süteményekre tett megjegyzésén. Remélte azért nem lesz olyan rossz a helyzet, mert nagyon szerette a sütiket... A kis szeplős baglyát simogatva figyelte, ahogy barátnője küszködik a csomagolópapír megmentésével, és arra gondolt, hogy ő valószínűleg már letépte volna. Persze Cherie is precíz volt, és szerette a rendet meg a tisztaságot, de ilyen helyzetekben kíváncsisága erősebbnek bizonyolt.

Aztán mikor Gillian végre sikerrel járt, elkerekedett szemekkel nézett a csodaszép nyakláncra.
- Nahát Gilly, ez nagyon szép! -kiáltott fel vigyorogva, majd átvette a nyakláncot és alaposabban szemügyre vette. A medál a szivárvány minden színében játszott, és tényleg nagyon nagyon szép volt. Cherie úgy tippelte, hogy pikkely lehet, és barátnője nővére munkájából ítélve, talán egy sárkányé lehetett. A kis hollóhátas el sem tudta képzelni, hogy milyen lehet egy szivárványos sárkány, de úgy gondolta, hogy káprázatos. Hiszen csak egy pikkely is nagyon baró volt.

Aztán, mikor a kis borz végzett a levele elolvasásával, Cherie is beletemetkezett az olvasásba. Jól gondolta, hogy sárkánypikkely volt, nahát! Bridget élete nagyon izgalmas lehetett. Magában elismerte, hogy az az Attila nevezetű varázsló nagyszerű munkát végzett, majd visszaadta barátnőjének a levelet.
- Ez nagyon klassz. Egy sárkánypikkely! - lelkendezett a kis sas. - Nem semmi a nővéred. Ez az Attila a barátja? - kíváncsiskodott. - Segítsek feltenni a nyakláncot? - kérdezte végül.

Gillian bólintott.
- Nagyon megköszönném ha segítenél.
Hátat fordított barátnőjének, hogy becsatolhassa a kapcsot. Közben előkaparta emlékezetéből a választ Cherie kérdésére.
- Igazándiból, azt hiszem elég bonyolult a dolog. Amikor a nővérem odakerült, a srác már ott dolgozott egy ideje. Jó barátok voltak, aztán nagyjából egy év múlva összejöttek. Azt hiszem nagyon boldogok voltak együtt. De nem rég, Attilának üzentek a Minisztériumtól, hogy nem sokára át fogják helyezni egy Németországi sárkány rezervátumba. Tudod a sárkányőröknél soha nem lehet tudni mikor helyezik át őket. Akár még a világ másik felére is átrendelhetik az embert, ha úgy hozza a szükség. Ezért szeretik nagyon sokan ezt a munkát. Mert sok utazással jár. Végül is megegyeztek Bridgettel hogy újra csak barátok lesznek, hogy ne fájjon annyira az elválás. Úgy látszik nem akartak távkapcsolatot.- kicsit megrázta a fejét- Nem értem őket. Hiszen varázslók! Csak meg tudnák oldani... De hát ez az ő dolguk.
- Az a jó, hogy anyát, mivel van családja, nem fogják már áthelyezni.-tette még hozzá.
Aztán elhessegette nyomasztó gondolatait, és izgatottan barátnőjéhez fordult.
- Akkor hol találkozzunk délután?

Cherie segítőkészen felsegítette Gillianre új nyakláncát, majd kritikus szemmel végigmérte barátnőjét. Pár másodperc múlva már fülig is ért a szája, és felmutatott hüvelykujjal jelezte, hogy klasszul mutatott barátnőjéna szivárványos pikkely-medál.

Aztán végighallgatta Gilly nővére és a magyar varázsló történetét, és egyetértően bólintott, mikor barátnője kijelentette, hogy nem érti őket. A kis szeplős sem értette, mire ez a hűhó, hiszen mágiával nagyon gyorsan lehetett utazni, ha arra volt szükség. Persze ők tudják, valóban az ő dolguk volt. Még jó, hogy az anyukáját nem helyezik át, gondolta a kis sas. Akkor Gilliannek is biztos menni kéne. A legjobb barátnője nélkül pedig már nem lenne olyan jó hely a Roxfort.

A kis borz kérdésére elgondolkozott, majd vállat vont.
- Találkozzunk az előcsarnokban, onnan majd eldöntjük, merre tovább - mosolyodott el, majd felállt az asztal mellől. - Jó volt ez a reggeli, Gil - kacsintott. - Megyek, ki kell pihennem. Akkor délután - biccentett, majd elindult a Hollóhát torony felé...

[outt~ thanks Sügér <3]