Levél a kicsi kacsómban! (Nyitott)

Végre!- nyögött fel Alana. Örült, hiszen végre befejezte a levelet, amit a szüleinek címzett. Teljesen kimerült, alig érezte a karját, a mai napi jegyzetelés, gyűjtőmunkák és a 4 oldalas levél után, amit a szüleinek szánt. Tudta, hogy elengedhetetlen a beszámolója a szülei felé, mivel ő már egy halom levél tulajdonosa volt, amiket tőlük kapott. Persze ezen levelek írója 78%-ban anyja volt, amikben féltve csak kérdéseket mert írni, hogy reméli a legjobbakat és üzeni, hogy szereti egyetlen egy lányát.
De Alana nem panaszkodott, örült, hogy a levél írással is kész van. Amiben leírta anyjának, hogy jólvan és már barátokat is szerzett. Meg beszámolt az órákról, amin ő általában csendben meghúzza magát és csak "gépelt". Apját meg ő bombázta kérdésekkel: Ugye minden rendben? Nincs hír a Veronai hatóságokról? Anya is jól van? Mi van Lily-vel jól megy a suli?
....

-Következő már csak, a hónap végén- gondolta.
Majd bedobott mindent a táskájába, többek közt azt a négy pergament is, amamivel még csak most végzett, majd gyors irammal távozott a klubhelyiségből.
A tempónak köszönhetően, viszonylag gyorsan közelítette meg, a bagolyházat.
Lépegetett a lépcsőkön és dudorászott, nála ez a fáradság első jele volt.
Majd amikor már felért, szuszogva nyúlt a kilincsrét, de mielőtt megfogta volna az ajtó, kinyílt és szemben egy idegen személyiség fogadta.

Leyla a műltkori incidens után egy kicsit félve indult el a Bagolyház felé. Pár sort már muszáj volt írnia, ugyanis eléggé elhanyagolta ezt az utóbbi időben. Az utoljára kapott levelében anyja feltüntette, ha nem ír, azonnal kiveszi az iskolából, a lány pedig imádta a Roxfortot. Nem akart vissza menni a mugli iskolába, még az sem zavarta annyira, hogy a kígyók folyton keresztbe tesznek neki. Bár ezt nem szerette volna elmondani az anyjának, szóval erről nem tett említést, nem szerette volna, ha fölöslegesen aggódik. Úgy érezte, hogy elbír velük. Persze a nagyanyja rögtön kijönne a sodrából, és még azt is elképzelhetőnek találta a kislány, hogy valami úton-módon eljön az iskolába, hogy megleckéztesse a lányokat. Az lett volna csak az égés. Imádta a nagyiját, de néha túlságosan "buzgómócsing" volt, hajlamos volt túlzásokba esni.

Még mindig kissé vonakodva mászta meg a lépcsősort, és közban a lelke mélyén arra szorított, hog ne legyen benn senki. Nem szeretett volna ismét elnyalni, mint a múltkor. Már csak pár lépcső választotta el a kerek helyiségtől, amikor megcsapta orrát a madarak szaga, és joban kivehető lett a szárnysuhogás is. Eőször egy kicsit félve bekandikált, és egy kis mosoly terült el az arcán amikor látta, hogy a huzatos térben rajta és a baglyokon kívül más nem tartózkodik. Így hát belépett, lassan közelebb sétált, és körülnézett, hogy kiválassza a megfelelő alanyt. Nem kellett sok idő, és kiszúrt egy barna példányt, ami úgy tűnt, hogy nem is alszik, és nem is az egyik diáké. Még közelebb lépett, egy kis eledelt húzott ki talárja zsebéből, hogy magához csalogassa a madarat. Az egy pár pillanat múlva felfigyelt a csemegére, és a lány vállára repült. Leyla oda adta neki, hogy nyugodtan megegye, és ő addig a lábára köthesse a pergament. Már engedte volna útjára az állatot, amikor meghallotta valaki cipőjét koppani a bagolypotyadékos padlón...

Rose vidáman fütyörészve lépett be a bagolyházba. Aznap kivételesen jó kedve volt, hiszen akármibe fogott bele, az mind jól sült el. Mosolyát csak az elé táruló látvány tudta lelohasztani. Már voltak a bagolyházban. Ketten is. Alana Derus és Davis.
Miért, miért, miért???
Miért kell állandóan ebbe az oroszlánba ütköznie?
Minden esetre Rose most úgy döntött, hogy nem vesz tudomást a lányról. Nem akarta miatta elrontani a jó kedvét.
Így hát tovább dudorászott magában, miközben a baglyát kereste. A jól nevelt madár azonban már gazdája hangjának hallatára előröppent, így nem kellett túl sok időt töltenie a keresgéléssel.
Miközben a levelet erősítette a baglya lábához, eszébe jutott, hogy milyen bunkó is volt,amiért nem köszönt. No nem, nem a Davisnek, hanem Alanának. A másik lány szintén elsőéves volt, és ha jól emlékezett, akkor sas. Tehát nem olyan buta oroszlán. Rose valamelyik órájáról emlékezett a lányra.
- Sziasztok - köszönt erőltetett vidámsággal, mert akármennyire is rühellte az oroszlánt, ő nem volt olyan tiszteletlen, hogy teljesen levegőnek nézze... Csak egy picit.
Ezután Alanához fordult.
- Hogy vagy? - kérdezte fesztelenül, hogy elinduljon a csevegés...

Nyílt a kilincs, roppant az ajtó fája és voálá bent is van. De nem egyedül... ott volt a vörös hajú lány, hmm Leyla, igen ismerős, főképpen órákról.
- Szia, Leyla ugye?- kérdezte, mert nem volt biztos.- Én meg Alana!- szokásához híven nyújtotta a kezét.
Majd a baglyát hívta:- L'amor?! L'amor?
Különös képen szerette a szép fehér baglyát, azóta amióta apja beállított vele a házba és kíváncsian várta a nevét a lányától. Alana épp akkor nézett egy romantikus, olasz filmet a L'amor-t és annyira meghatotta a történet, hogy a madár neve a cím lett.
- És a tiedet, hogy hívják?- majd mikor a bagoly a vállára röpült, rábiggyesztette az 1 pergament és letessékelte a "testéről."

Majd a kisajtó újra nyikorgott és egy mardekár-os hölgyemény jelent meg. Őt is ismerte valamennyire Alana, Rosalie, igen biztos ő volt. Majd mikor már hárman voltak a helyiségben Alana számára a levegő megkeményedett, szinte vágni lehetett.
A két lány szemmel láthatóan utálták egy mást, legalábbis a kis göndör ezt vonta le. Majd mikor a kígyó érdeklődött utána, a hogy léte felől kicsit fontosnak érezte magát.
A lányhoz fordult és azt mondta:
-Köszönöm jól, és te? - majd, őszintén azt remélte mind két lány válaszol neki.

Lelya lassan megfordult, és egy elsős sassal találta szemben magát. Egy kicsit megkönnyebbült, hogy nem ismét a szőkével találkozik itt. Valahonnan rémlett neki a neve is, de nem volt benne biztos, és hülyeséget sem akart mondani, ígyhát inkább csak megvárta amíg beljebb lép, és majd ő kezdeményez. És amikor a lány megszólította kedvesen válaszolt neki.

- Szervusz.. igen eltaláltad..-felelte, és amikor meghallotta a nevét örült is, mert tökéletesen másra gondolt. Kedvesen megrázta a kezét, majd a bagolyra pillantott, ami még mindig a vállán tanyázott.

Azt figyelte ahogy a lány magához hívja madarát, és egy egész különös nevet hallott. Ezért biztosra vélte, hogy a sas nem teljesen angol. Egy kicsi irigységet is érzett, hiszen ő is szeretett volna egy saját baglyot, de az anyja aztmondta, hogy bőven elég Carter, és, hogy a levelezésre megfelelnek majd az iskolai baglyok is. Végül is a lelke mélyén egy kicsit úgy érezte, hogy igaza is van, de ezt sem anyjának, sem magának nem akarta volna bevallani. Hirtelen a lány egy újabb kérdésére lett figyelmes, amitől ismét csak a vállán ücsörgő madarat kezdte nézni.

- Ő nem az enyém, csak egy iskolai bagoly...egy macskám van.. Carter..-felelt, és megpróbált egy mosolyt erőltetni az arcára. Látta, ahogy a lábára erősíti a papírt, és ahogy elküldte.

A példáját követve egy ablakhoz sétált, majd hagyta, hogy a bagyol magától elrepüljön, Egy ideig még követte a tekintetével, majd arra lett figyelmes hogy valaki ismét a huzatos terembe lépett. Hátrafordult, és a Mardekáros Thorne-al találta szemben magát.

- Remek, már csak ez hiányzott...-gondolta magában, majd szemével követte, mikor egyre közelebb jött, és látta ahogy magához hívja saját madarát, majd amikor köszönt nekik ő is válaszolt- Szervusz...- hangja unottan csengett, és inkább az ablakon bámult kifelé.

Hallotta ahogy arról kérdezgeti Alanát, hogy hogy van, és kicsit elcsodálkozott. Nem hitte volna, hogy ismerik egymást, és abban is biztos volt, hogy egy másik esetben bitos nem állt volna le beszélgetni egy Hollóhátassal. Valami rosszat sejtett, ígyhát úgy döntött, hogy elindul az ajtó felé...

- Remekül - felelt szélesen vigyorogva, de aztán a komisz levél elvonta a figyelmét a társalgásról. Ugyanis a papírtekercs minduntalan szét akart jönni, és elég nehézkes volt úgy rögzíteni, hogy közben a baglyát se csiklandozza. Szeme sarkából látta, hogy Davis elindul az ajtó felé. Ez tetszett neki; végre nem fogja itt rontani a levegőt az oroszlán.

De aztán eszébe jutott valami. Valami egészen furcsa ötlet, ami lent, a parton is megszállta. Így míg a baglyával bíbelődött, a lány után szólt.

- Nem akartalak elüldözni, Davis - erőltetett az arcára egy mosolyféleséget. - Ha nagyon zavar téged a jelenlétem, akár csöndben is maradhatok. Csak tudod Hunter eléggé rossz passzban van ma.
Ezzel a baglyára utalt, mivel az unalmában elkezdte csőrével csipkedni Rose fülét...

A kis göndörnek két dolog tűnt fel: 1) az oroszlán nem hagyja magát, 2) a kígyó kedvessége, na jó nem kedvesség, de tapintatosság.
Hát mi történik itt?-gondolta. Most vajon tőle várják a ravaszságot? Alana egy percre hagyta a két személyt és az ablakot leste, amikor már nem látta a baglyát, megsimogatta Rosaliét. Azután az oroszlánt kémlelte, vajon kinyílik az ajtó és elmegy vagy a kígyónak sikerült meggyőznie a maradásról? Igazi költői kérdésnek vélte.

Alana a másik három pergament próbálta belebiggyeszteni a táskájába, amikor egy loccsanást hallott. Félve nézett a bal vállára, amin most ott hevert egy nagy adag madár ürülék, fintorral az arcán vette le "zakóját" és a jobb kezével a táskájában matatott egy zsepiért, amikor a három pergamen földet ért. A kis göndör elmosolyodott és elkezdte összeszedni a papírokat.
- Ne is mondjátok a világ legjobb cirkuszi mutatványa!- majd nevetett, ő ezt is csak vicc ként tudta felfogni.

Leyla már épp azon volt, hogy elköszön a két lánytól, amikor Thorne megszólítototta. Egy kicsit furcsállta ezt a kedves hangnemet, ezért rosszat sejtett. Lassan megfordult, és a lányt kezdte bámulni. Nem tudta hova tenni, hogy amikor belépett, és meglátta rögtön nem kötött belé. Talán rossz napja van? Mert amikor látszólag jó kedve van, akkor ő mindig megszívja. Még mindig őt nézte, és mivel kínossá kezdett válni a csönd, lassan, nyugodt hangnemben megszólalt.

- Nem miattad megyek el. Csupán azért, mert már elküldtem a baglyot, hát nincs több dolgom itt. Viszont annak örülök Thorne, hogy megtanultad a nevem...-mondta, majd tekintetét a bagolyra emelte, aki tényleg nem volt valami engedelmes, ahogy a Mardekáros lány említette is- Egy kis csemegétől nem nyugodna meg?-kérdezte érdeklődve- Bár nem akarok rosszat mondani, nem értek a baglyokhoz.

Hirtelen Alana keltette fel a figyelmét, aki elejtett pár pergament. Közben eleresztett egy mosolyt felé, amikor meghallotta, hogy ő maga is nevet a szerencsétlenségén. Gyorsan odament hozzá, hogy segítsen neki összeszedni, és közben várta, hogy vajon Thorne mit felel...