soha ne mond, hogy soha. [NYITOTT, MINDENKI~]

Serena aznap hanyagolta a könyveket, ami bár szokatlan volt, cseppet sem bánta. Hetedéves volt, ami a RAVASZ vizsgák ijesztő közelségét jelentette. Tartott is tőlük kellőképpen, de már nyáron elhatározta, hogy nem fogja az összes szabadidejét tanulással tölteni. Elvégre ott voltak a barátai, a kviddics, és annyi szórakoztató dolog, hogy belegondolni is szédítő volt. Nem hagyhatja ki a mókát az életéből, az nem ő lenne.

Milyen kár, hogy Maison nem volt ott. Bár év közben csak levélben tarthatták a kapcsolatot, nyáron mindig találkoztak. Az idei nyár fergeteges volt vele, Ser nagyon hiányolta legjobb barátját. Persze akadtak mások is a Roxfortban, akivel jól kijöttek, de Maison teljesen más volt, mint ők.

A szőkeség az udvar felé vette az irányt, onnan pedig egyenesen a tó felé indult. Szép idő volt, így Ser egy ujjatlan felsőt és egy rövid farmer nadrágot viselt. A tó partján megállt egy pillanatra, hogy elgyönyörködjön a látványban. Hihetetlen, ez az utolsó éve itt. Az utolsó. Mit fog kezdeni magával? Annyi terve volt, de egyik sem tűnt olyan jónak, mint Roxfort.

Serena felsóhajtott a gondolatra, és lehúzta cipőit. A víz hideg volt, de lábai hamar megszokták, ahogy térdig gázolt a tóba. Mi lenne, ha végrahajtana egy buborékfej bűbájt, és körülnézne odalent? Kár, hogy nem tudott sellőül... Talán ez lesz a következő nyelv, amit meg kéne tanulnia a magyar, francia és német után... Persze most a RAVASZ volt az első...

A lány teljesen elkalandozott, amikor észrevette, hogy valami hosszúkás úszik az ellenkező irányba... EGY KÍGYÓ! TE JÓ ÉG, EGY KÍGYÓ ÚSZOTT EL MELLETTE AZ ELŐBB!
- Merlin gatyájára, mi a fene?! - kiáltott fel ijedten, és egy ugrással vagy két méterrel távolabb került az említett állattól. Mióta úszkáltak el a siklók ilyen nyugodtan emberek mellett? Ser azt hitte, hogy az ilyen undormányok félnek az embertől... Nos, úgy tűnt, a fóbiájával ő sokkal jobban félt, mint az ocsmány csúszómászó...

Leyla csüggedten sétálgatott az udvaron. Léptei lassúak és komórosak voltak. Hébe-hóba belerúgott egy útjába kerülő kavicsba, de ennél érdekesebb nem nagyon történt vele az elmúlt fél órában. A nyáron sok dolog történt ami megviselte. Nagymamája elhunyt szívinfarktusban. A lány borzasztóan szerette az idős hölgyet, és halála egy üres, kitöltetlen helyet hagyott maga után a lelkében. Ám ezt tetőzte az, hogy húgairól kiderült, nem rendelkeznek varázsképességekkel. Sajnálta, hiszen nem szerette volna, ha a lányok kimaradnak mindebből. Az oroszlán szerette a Roxfortot, biztos volt abban, hogy húgai is otthon érezték volna magukat a kastélyban. Ráadásul nem szívesen engedte őket mugli iskolába. Csupán saját tapasztalatai miatt, de az vígasztalta, hogy legalább ők ott vannak egymásnak, egyik sincs egyedül. Ám ezek mellett vállait nyomta az RBF vizsgák súlya is, amiket ebben az évben le kell tennie. Nem tagadta... félt. Félt, hogy nem megy át, nem teljesít úgy, ahogy ő akar, hogy szégyent hoz magára, és az apjára. Ezért elhatározta magában, hogy ebben az évben nem ereszti el magát, tanulni fog.

Ezen a napsütéses, kellemes napon is ezzel töltötte ideje egy részét, ám hamar beadta derekát a hívogató napsugaraknak. Kisétált az udvarra azzal a céllal, hogy kiszellőzteti a fejét, nem gondol egy kicsit a gondokra. Ám hiába, minduntalan előretolakodtak a fájdalmas dolgok. Épp a tó környékén sétált, amikor egy kissé hangosabb mondat ütötte meg a fülét. Először nem tudta, hogy mi történhetett, aggódott, hogy valaki netán bajba került, úgyhogy a hang irányába sietett. Hamarosan feltűnt előtte a szőke.

- Szervusz.. minden oké?- kérdezte kíváncsian, aggódva és feszengve egyszerre.

Kellemes idő volt arra, hogy a szabad levegőn tanulja a mágiatörténelmet. Annyira szerette volna ezt békésen csinálni, hogy a környékén rendetlenkedő elsősökre rászólt. Bár azok a buta elsősök erre csúnyán kezdtek beszélni, mire megfenyegette őket, hogy ha nem hagyják abba és lépnek le, azzal fogja megbüntetni őket, hogy a Suvickus bűbájjal fogja kimosni a szájukat. Ez hatott, a rendetlenkedő ostoba kölykök elmentek.
Amikor ő volt elsős, ő tisztelte akkor az idősebbeket, bár a mai napig ha az idősebbek csinálnak valamit, amit nem kellene, képes rájuk szólni és rendbe szedni őket.
Meglátta elmenni Davist, de nem foglalkozott vele. Az ő baja, ha nincs jobb dolga szabadidőben, mint felkészülni az RBF évre.
Mikor éppen a szerelmi bájital feltalálójának életrajzánál tartott, meghallotta Ser kiakadására lett figyelmes. A hetedikes lány a tópartnál volt, és undorodott valamitől.
Becsukta a mágiatörténet könyvet, és odament megnézni, mi a baj.
- Dumbledore szakállára, Ser! Mi történt? Valaki riogat? Mondd csak, ki volt és lerendezem az illetőt!
Észrevette, hogy Davis is ott van. Fene, gondolta, már nyugodtan se lehet hollóhátas barátai felé érdeklődnie, hátha tud rajtuk segíteni.
De ha észrevette is vette, hogy ott volt a minden lében ezeregyszáz kanál griffendéles, nem vele foglalkozott, hanem Ser-el, hiszen ő látszólag bajban volt, és segíteni szeretne neki.

Ehh. Akár meg is halhatott volna. Persze egy sikló nem volt mérges, de szívinfarktust simán kaphatott volna. Még jó, hogy nem kapott, hiszen bár nem sok ötlete volt az elkövetkezendő évekre nézve, azért fényes jövőt képzelt el magának. Serena, az undortól libabőrösen vette az irányt a tó partja felé. Ennyi izaglom elég volt mára, ő csak egy sas volt,ne várja tőle senki, hogy majd oroszlán módjára viselkedik. Még mit nem, ő sokkal megfontoltabb volt annál, hogy idétlen hülyeségekbe fejest ugorjon az életét kockáztatva. Ami jelen esetben a tó volt, amiben ezek szerint siklók éltek. Bátor siklók. Következő alkalommal talán megátkozza a nyavajás csúszó-mászót. Nem, mégsem. Örült neki, hogy eltűnt az a fenevad...

Döbbenetéből aggodalmasnak tűnő hangok zökkentették ki. Ser megállt a lábszár középig érő vízben, és a lányokra emelte tekintetét.
- Oh, hello Leyla, hello Judy - köszöntötte a lányokat egy vigyorral. Az első riadalom elmúlt, és érezte, hogy szíve sem ver már olyan hevesen. - Minden oké, csak majdnem szívinfarktust kaptam, - magyarázott, majd a tó közepe felé mutatott. - OTT VOLT EGY SIKLÓ! - Ser hangjából érezhető volt a döbbenet, az undor és az összes olyan érzelem, ami ilyen esetekben hatalmába kerít egy fóbiás embert.

Miután elmagyarázta, hogy miért halt meg az imént majdnem, szemügyre vette Judyt. Ugyan kedves volt tőle, hogy felajánlotta a segítségét, de Ser úgy vélte, kicsit túlbuzog az agresszió a lányban.
- Nem kell lerendezned senkit, Judy. Ne legyél már ennyire harapós - vigyorgott a szőke. - Béke van és szeretet, na meg siklók, ami kevésbé kellemes, de még élek - jelentette ki, majd tapicskolni kezdett a vízben. Mire volt jó ez az agresszió? Az sosem old meg semmit. Na jó, néha. De általában nem. Serena géniusz Hollóhátas volt, ő értett az ilyesmikhez... Maison egyet értene vele, ha itt lenne...

Alighogy odaért, feltűnt Sarnatrina is, Leyla "nagy örömére". Még mindig nem kedvelték egymást, de legalább már nem volt olyan feltűnő az utálatuk. Amikor a lány meglátta, nem akart bunkó lenni, szóval azért neki is biccentett egyet, de ennél többet nem nagyon szeretett volna tenni.

Holloway lábszárközépig állt a tóban és éppen magyarázta, hogy mi is történt vele. Közben a tó közepe felé mutatott, ahol a sikló feltűnt. Leyla először nem értette, hogy a sziklaszilárd szőke, miért is ilyedt meg ennyire, hiszen mindenki tudja, hogy ezek a kígyók nem mérgesek. Aztán jobban belegondolt, és arra a következtetésre jutott, hogy talán fóbiája lehet. Persze nem volt benne biztos, de ez volt amit a legelfogadhatóbb magyarázatnak tartott.

A beszámolója végén Judy hevességét próbálta rendbe tenni, és ettől talán egy kis mosoly jelent meg a lány szája szélén. Remek. Legalább valaki látja, hogy a forrófejüségből neki is jutott.

- Remélem akkor most már jól vagy Serena...- mondta, majd el akart menni, mert nem volt kíváncsi Sarnatrina esetleges beszólásaira felé.

Elmosolygott, amikor látta, hogy Ser kicsit félreértett valamit, amikor azt mondta, hogy az illetőt lerendezi.
- Nyugalom! - legyintett. - Tudod, nekem nem szokásom verekedni, és minden második embert szétátkozni, a heves agresszió meg nem az én tulajdonságom... na jó, elsősként elismerem, hogy néha a legrosszabbakat tényleg helyre kellett raknom lábbilincs-átokkal, ha nem akartak hallgatni a szép szóra. Én inkább a szavak embere vagyok.
Odapillantott a partra, ahol még meglátta a sikló farkát, mielőtt eltűnt volna. Leguggolt, és az irányába nézett.
- Tudom, sok lány nem szereti a csúszó-mászókat... a siklók meg a légynek se ártanak. Ők békákat, rovarokat esznek, embertől ők jobban félnek, mint fordítva. Azért örülök, hogy nincs komoly baj. Egyszer már elkaptam egyet a farkánál fogva még kiskoromban. Szép ajándékot hagyott nekem az a fele... ne kérdezd, hogy mit.
Ezen nevetett egy jóízűt.
Egyszer csak meglátta a tó másik oldalánál, hogy a diákok közt legnépszerűbb tavi lény, a polip kicsúszott a partra, hogy egy kis napfürdőt vegyen. Két hugrabugos fiú egyből a közelébe merészkedett, hogy egy bottal megpiszkálják a karjait. Az biztos, hogy a polip az elmúlt évtizedek vagy századok alatt, amióta itt él, megszokta a sok ember társaságát.
- Nézzétek csak a polipot. Tőle meg egyáltalán nem kell félni.

Serena megeresztett egy vigyort a vörös lány felé.
- Ja, kutya bajom, - legyintett. Hála az égnek fiatal volt és a sok kviddics formában tartotta, így elég erős volt a szíve ahhoz, hogy ne kapjon szívinfarktust... Eh. Lassan jó lenne az edzéseket is megkezdeni, jegyezte meg magában. Fontos volt a RAVASZ, de a kviddicset sem hanyagolhatta el. Elvégre ő volt a kapitány, nem?

Judy válaszát hallva megeresztett egy mosolyt a lány felé. A szavak embere, na, ezt senki sem vonhatta kétségbe. Ahogy azt sem, hogy Leyla vagy ő legalább ugyan annyira a szavak embere volt, mint a Mardekáros. Ser bár nem szentelt különösebb figyelmet a fiatalabb diákok veszekedéseinek (kivéve, ha az már olyan dúrva volt, hogy prefektusi beavatkozást igényelt), tudta, hogy a két leányzó előszeretettel marta egymást.
- Ugyan, Judy, ha valakit le kell szidni a lábáról, hidd el, az nekem is megy... - válaszolt a szőke prefektussága alatt szerzett gyakorlatára és harsány természetére utalva. Amúgy meg, milyen lenne már, ha egy ötödéves kislány végené meg? Ser persze értékelte Judy ajánlatát, kedves volt tőle, hogy törődött ilyesmikkel, de most komolyan...

A szőke hetedéves szórakozottan fordult a polip felé, és elnézte, ahogy a többiek játszanak vele. A polipoktól nem félt, bár azt sosem mondta, hogy megfogná őket. Pláne nem egy olyan hatalmasat.
- A polip nélkül nem is lenne Roxfort a Roxfort... - jegyezte meg Serena inkább magának, mint a lányoknak. - Egész kellemes a víz, bár azért elég hideg... Miért nem próbáljátok ki? Ha nincsenek siklók, akkor elég jó móka úszkálni... Persze most a világért sem ugranék fejest... - darálta a lány. Az úszás valóban jó sport volt, és Ser esküdött rá, hogy a kviddicsezés is jobban megy, ha néha-néha teszel egy-két hosszt...

Leyla kicsit sokallta Judytól, amit levágott ott. Mindenki tudja, hogy a siklók nem ártanak az embernek, de azért nem kellett volna kiselőadást tartania. Valószínüleg Serena is tudta mindezt, és azt is, hogy a polip is ártalmatlan.

Aztán megkönnyebbült mikor a szőke biztosítótta arról, hogy nincs semmi baja. Persze egy csöppett csodálkozott is volna, ha egy mellette elsikló kígyó miatt kapna szívrohamot. Egy fél mosolyt eleresztett, és remélte, ha a lány észrevette, akkor annak veszi, hogy az oroszlán örül, hogy ép bőrrel úszta meg hetedéves sas a csúszómászóval való találkozást.

Amíg Holloway Sarnatrinához beszélt, Leyla a vizfelszínt kezdte pásztázni. Itt-ott tavi növények bukkantak ki, másutt pedig egy hal fodrozta fel, az addig tükörsima felületet.
Arrébb a polip még mindig a part közelében volt, a gyerkek közelében. Az oroszlán
a sikló után kutatott, de nem lelte meg. Valószínüleg az állat jobban megilyedt mint a szőke. A birtokon elterülő tó, mindig arra emlékesztette, ahová az apjával jártak nyaranta. A házukhoz közel elterült egy erdő, amit a lány nagyon szeretett. Sokat játszott ott, volt egy hatalmas fa, aminek a tetejére egy házacskát tákoltak, az ágára pedig egy gumihintát akasztottak. Pont mint a filmekben. A szünet alatt egyszer elment oda, és Cartert is magával vitte. Felmásztak a házba, és naplementéig ott ücsörögtek. Onnan szépen látszott a tavacska is, ami sajnos az évek során elkezdett kiszáradni. De azért még mindig jól látható volt az a rész, ahonnan előszeretettel ugráltak a hideg vízbe az apjával nyaranta. Abban a tóban tanította meg úszni, még mindig emlékezett arra az örömre, amikor apja elengedte a kezét, és egyedül haladt előre. Csak most döbbent arra rá, hogy az eddig eltelt évek alatt, miért is szerett ennyit időzni a tó környékén.

Amikor Holloway felvetette, hogy ők is csatlakozzanak hozzá, már nem akart többé elmenni. Olyan volt, mintha visszamentek volna az időben, és a házuknál lévő erdőben időzne. Azt sem szerette volna, hogy a kígyó elmenjen, vele is meg akarta osztani ezt az érzést, még ha ők nem is ugyanazt tapasztalták volna mint ő. Ekkor nem számított már, hogy kivel milyen viszonyban van, csak, hogy ismét ugyanazok a gondolatok
keringenek a fejében, ugyanaz az illat járja át testét, hogy a bőrére csöppenő vízcseppek ugyan olyanok mint jópár évvel ezelőtt.

- Remek ötlet- szólt hatalmas mosollyal az arcán, majd ledobta a cipőjét és a zokniját, hogy térdig gázoljon a hideg vízben. Biztosra vette, hogy a két lány nem érti a lelkesedését, de ez nem zavarta különösebben- Gyere Judy!- szólt a Mardekárosnak, és felé is egy vidám vigyort küldött, közben arra eszmélt, hogy a lányt először hívta az évek során a keresztnevén.

- Hát nem is lenne az, ha nem lenne itt a polip barátunk. - értett egyet Ser-el, és leült a part melletti fához a lánnyal szembe. Ki tudja, hogy ehhez mit szólna a polip, ha tudna beszélni, és hallaná, hogy igazából mennyire fontos ő is a Roxfort életének...
A hollóhátas lány szerette volna, ha csatlakoznának hozzá a hűsöléshez. Davis egyből, mint akire vidító bűbájt szórtak volna rá, ment is Igencsak meglepődött, amikor Davis is hívta Judy felé irányzott legszokatlanabb vigyorral. Mindkét szemöldöke olyan magasra húzódott, amennyire csak tudott. És mióta hívja a keresztnevén az oroszlán?
- Most nincs kedvem a lábpancsoláshoz. - mondta udvarias gesztussal. - Én inkább maradok tágra nyílt szemű megfigyelő. Hátha látok még egy siklót, sellőt vagy egy kákalagot.

Ser egy elégedett mosollyal nyugtázta Leyla lelkes beleegyezését, még akkor is, ha nem tudta, mire föl ez a buzgalom. Persze az oroszlánok között ez nem volt ritka, az évek során a szőke már nagyjából kiismerhette a házak tanulóinak fő tulajdonságait. Persze kivételek mindig akadtak, de Leyla nem tűnt annak.

Ahogy Judy sem. Persze, hogy ő kéreti magát. Pedig még a vörös is meglepően kedvesen szólt hozzá... Persze a sas nem tudhatta, lehet hogy kibékültek, vagy valami. Megkérdezni elég kínos lenne, így nem tette - az évek során ragadt rá egy kis illem, még ha nem is sok. Maison meg is jegyezte a nyáron, hogy túl illedelmes, és tettetett ijedtséggel kezdett érdeklődni affelől, hogy mi lett a "normális" Serenával.

- Jaj, Judy, ne kéresd már magad! - vigyorgott a Mardekáros lányra Serena. - Ne akard, hogy miattam és a jól célzott Aguamenti bűbájom miatt legyél vizes - viccelődött a sas, majd lehajolt, hogy a következő pillanatban a tenyerébe gyűjtött vizet Leylára fröcskölje.

Leyla arcán mégnagyobb lett a mosoly Sarnatrina értetlenkedését látván. Valahol azért örült annak, hogy sikerült meglepnie a Mardekáros lányt. Válasza tökéletesen rá vallott, elutasító volt, ám még is udvarias. Az évek során azért ő is változott némit.

- Sernek igaza van...- bólogatott megjátszott komoly képpel a sas hozzászólására- ne kéresd magad!- fejezte be ugyanazzal a nagy vigyorral.

A következő pillanatban a szőke egy adag hideg vízzel ismertette meg közelebbről, és mivel az oroszlánt váratlanul érte, elsikkantotta magát. A kezdeti megdöbbenést lassan egy gonosz mosoly váltotta fel. Elkezdte feltürögetni a pulóvere ujját, majd ő is lehajolt, hogy egy kis vizet fröcskölhessen a szőkére. Ám ez nem jött neki össze, hiszen amikor közelebb szeretett volna lépni, megcsúszott egy kavicson, és egyensúlyát elveszítve négykézláb ért földet. Először meglepődve nézett körbe, majd saját magán kezdett el nevetni. Vörös tincsei is nedvesek lettek, és összekuszálódva lógtak a szemébe. Lustán fújta őket odébb, hogy többet láthasson a világból.

- Ezt jobban átkellett volna gondolnom...- mondta még mindig nevetve.

- Igazán kedves, de én... - kezdte a szabadkozást, azonban Ser megfröcskölte egy adag hideg vízzel Davist, aki a váratlan hidegtől sikkantott egyet.

Judy valóban nem volt kedve fröcskölgetéshez és lábáztatáshoz, de felébresztette benne az emléket, amikor tavaly nyáron a spanyol tengerpartnál nyaraltak, és hogyan játszott a kishúgával a hullámzó vízben. Persze volt ott egy elég csinos vonású spanyol varázslófiú, akinek tetszett Judy, és meg akarta hívni egy hosszútávú úszásra, de ő nem fogadta el, mert nem akarta Lizt otthagyni, másfelől meg a srác kissé el volt telve magától.

Elnézegette egy darabig a lányokat. Davis vissza akarta adni a kölcsönt Sernek, azonban ő elcsúszott, és eltanyált a vízben. A csobbanás elég nagy volt, Judy meg elég közel ahhoz, hogy ő is kapjon egy hideg zuhanyt. Bár Ser ígérete szerint számítani tudott az Aguamentire, amit kivédhetne Protegoval, de erre az esésre nem számított. Annyira megrázta a hideg víz, és a döbbenet, hogy se nevetni, se más reakciót nem tudott ki mutatni az arcára fagyott elkerekedett szemeken és legörbített szájon kívül. Ha nem érte volna a víz, még kinevette volna a saját magán is nevető Davist.

- Vigyázz legközelebb, a kövek tényleg elég csúszósak tudnak lenni. - mondta még mindig ugyanazzal az arccal és elvékonyodott hangon, aztán prüszkölve kicsavarta a vizet a hajából. Szerencséjére se a tankönyvei, se a pergamenjei, se az egész táskája nem ázott el. Persze azért kicsit megrándult az ajka felfelé.

Serena gyerekes vigyorral nézte Leyla felháborodását, amit az imént ráfröcskölt hideg vízmennyiség okozott... A következő pillanatban azonban hátrálnia kellett, mert úgy tűnt, a vörös oroszlán nem hagyja annyiban a dolgot... Persze, miért tenné. Ser, még mindig vigyorogva tett pár lépést hátra, ügyetlenségéből fakadva elég óvatosan ahhoz, hogy ne essen hanyatt.

Úgy tűnt, nem csak ő volt olyan szerencsétlenül ügyetlen, hogy megcsússzon. Mielőtt Leyla vissza adhatta volna a kölcsönt, belecsobbant a vízbe. A szőke sas harsányan felnevetett, majd mikor észre vette, hogy Judy is kapott egy jó adag vizet a nyakába, hasát fogta a nevetéstől... Nos, végül a Mardekáros lány sem maradt szárazon!

- Szép volt, Leyla - nyögte a szőke két nevetés között, enyhe elismeréssel a hangjában... Mert, végül is, sikerült lefröcskölnie Judyt, ami nagyon vicces volt... Hát igen. Lehetett Serena akár milyen okos és eszes, örökké gyerekes maradt...

Leyla még mindig mosolyogva nézett körbe, először a szőke harsány nevetésére lett figyelmes, persze sejtette, hogy ő a nevetség tárgya, de azt nem tudta, hogy nem csak egyedül neki szól. Hirtelen Sarnatrina hangja csapta meg a fülét, amin kissé meglepődött, hiszen a lány nem gúnyosan szólt az oroszlánhoz. Fejét a kígyó felé fordította, és nemtudta eldönteni, hogy elszégyelje magát, vagy Holloway példáját kövesse. Judy pont akkor csavargatta ki a hajából a vizet.
- Upsz... neharagudj...- nyögte bátortalanul, ám hirtelen visszatért az arcára a mosoly- Mivel amúgy is vizes lettél, nyugodtan csatlakozhatsz hozzánk.
Serenára pillantott aki látszólag még mindig örült ennek a kis véletlen balesetnek, hiszen dícsérő szavakkal illette a kis malőrjét. Úgylátszott a sas most pont nem figyelt, így Leyla gyorsan egy kis vizet gyűjtött a markába, és végre visszavághatott a szőkének, egy jó adag vizet zúdítva a nyakába.
- Ez még járt neked- vigyorogta.