Sötét lények (elmélet)

Sal egyetlen egy következtetést vont le az órán történtekből: nem lesz unalmas évük. Se a kígyókat se az oroszlánt nem tudta megérteni, mindössze annyit tehetett, hogy homlokát ráncolva próbált figyelni az óra menetére.
Örült, hogy a professzor könnyedén rendet teremtett (őszintén szólva ezt nem nézte volna ki belőle), és remélte, hogy a rendbontás ellenére is izgalmas óra vár majd rájuk.
Szorgalmasan jegyzetelt, s közben azon járt az esze, hogy a ma történteket mindenképpen megírja haza. Legalább az öccseinek majd lesz miből tanulniuk, mikor végre felveszik őket is Roxfortba.

Leyla csüggedten nyúlt végig a széken. Körbepillantott, és látta, hogy sokak szerették volna, ha lesz gyakorlat, többek között ő is. Elszégyellte magát, fejét a padra hajtotta, és gondolkozni kezdett. Csak úgy zúgott a feje, és átkozta magát a nagy szája miatt. Ugyanakkor nem tartotta fernek, hogy ő jobban le lett szidva. Az egészet az álnok kígyók kezdték! Nagyon tele volt már velük a hócipője, kedve lett volna kihajítani őket a kastély legmagasabb tornyából... Az óra hátralévő részét szótlanul meghúzódva szerette volna eltölteni, ahogy azt Roxfortos éveire is tervezte. Mint egy apró, szürke kis egér. Ezért szeretett hátul ülni, de amikor kihozták a sodrából, elfelejtette, hogy órán van, és tulajdonképpen minden mást is. Felemelte fejét, és jegyzetelni kezdett. Közben az jutott az eszébe, hogy a szőke előtt valahogy mindig felsül. Óvatosan oldalrapillantott a prefektusra, majd vissza a pergamenre, és buzgón folytatta a jegyzetelést.

Owen az óra elején Zoe mellé ült le. Mostohatestvére - mindkettejük legnagyobb bánatára - szintén a Mardekárba került be, tehát egész évben éjjel-nappal el kellett viselniük egymást. Na jó, éjjel nem, mert akkor Owen többnyire aludt, vagy elbeszélgetett a hálótársaival, de nem bírta elviselni azt az érzést, amikor a fél órás kocogás után fáradtan, kimerülten visszaér a parkból, és a klubhelyiségben a vörös hajú lány vihorászik újdonsült barátnőivel. Owen el tudott képzelni ennél sokkal kellemesebb fogadtatást is.

Most is csak azért ültek egymás mellett, mert nem volt máshol hely. Óra előtt ugyanis Zoe táskája kiszakadt, és a tanszerei mind szétszóródtak a folyosón. Owen, mint jó bátyó persze segített neki összeszedni a holmiját, csakis azért, hogy utána meg jól leszidhassa. A folyosón épp arra járó mamlaszok meg tátott szájjal nézték a testvéri vitát, ami elég sokáig elhúzódott, így mindkettejüknek kapkodnia kellett a lábát, ha időben be akartak érni az órájukra. Nos, ez sikerült is, de szabad hely már nem nagyon akadt. Csupán kettő. Így szorult Owen Zoe és egy oroszlánlány közé.

Az órán kibontakozó vita nem nagyon érdekelte, sőt szinte teljesen hidegen hagyta volna, ha nem a mellette ülő lány kezd balhézni.
- Hogy hívják? - tátogta Zoe felé, mert ő nem emlékezett a Griffendéles lány nevére, de azt tudta, hogy Zoe névsort készített az összes évfolyamtársukról, hogyha a pletykákat hallja, mindig képben legyen, hogy kiről is van szó.
- Kit? - kérdezte vissza a lány ingerülten. Őt ugyanis mindig is vonzották a balhék, így megpróbált figyelni a vitára.
- Hülye! - lökte oldalba Owen a testvérét, mire az bosszúsan visszalökte. Szerencsére a professzort jobban lefoglalta, hogy rendet teremtsen a vitázó felek között, ezért ügyet sem vetett az ő testvéri civódásukra.
- Aki mellettem ül. Mi a neve? - kérdezte suttogva Zoe-t, mert időközben csend és rend lett a teremben. Mindenki buzgón jegyzetelte a vérfarkas tudnivalóit.
- Én ülök melletted - dünnyögte vissza a lány, mert az igazat megvallva nem nagyon figyelt a testvérére. Owen ezt egy újabb oldalba bökéssel jutalmazta, mire Zoe végre felnézett.
- Leyla Davis - felelte tömören. - És most már hagyjál békén, mert minimum két sorral lemaradtunk miattad!

Hoppá, ez igaz volt. A legutolsó mondatok egyiküknek sem voltak lejegyezve. Így Owen átlesett a mellette ülő Leyla (most már végre tudta a nevét a lánynak, aki képtelen nyugodtan ülni) karja fölött. Szerencsére az oroszlánlány buzgón jegyzetelt, és nem is írt olyan rondán, mint Zoe, így Owen mindenféle erőfeszítés nélkül le tudta másolni a pergamenjéről a hiányzó sorokat.

Tomo örült annak, hogy nem zajongnak többé az órán az elsősök. Mi juthatott az eszükbe? Legalább a Griffendéles lány lett volna okosabb, és hagyta volna őket. Jó helyre osztotta a Teszlek Süveg az biztos. Vállafölött hátrapillantott a lányra, aki akkor emelte fel fejét a padról, és szorgos körmölésbe kezdett.

- Nagyon helyes, leglább észhez tértél...-gondolta Tomo, majd ő is a jegyzetei felé fordult, nem szándékozott több időt elfecsérelni az elsősök rendbontása miatt.

Pennája elegánsan siklott a pergamenen, mindig is büszke volt gyöngybetűire. Gyorsan is írt, annak ellenére, hogy szépen. Egy kis szünetet tartott, és közben Sarnatrina felé küldött egy rosszalló pillantást. Nem volt benne biztos, hogy észrevette, és igazából nem is érdekelte. Nem a Davis lány "megvédése" miatt volt, csupán azért, mert a mardekáros elsős megzavarta az órát. Ennyi kijárt neki, ha már többet kapott a másik. Utána visszahajolt jegyzetei fölé, hogy nehogy bármiről is lemaradjon.