A szellemes támadás... [NYITOTT]

Glillian ráérősen battyogott a harmadik emeleti folyosón. Éppen a könyvtárból jött ki, hóna alatt egy szétrongyolódott borítójú könyvet tartott. A Mágiatörténet házi dolgozathoz kellett, de nem volt kedve a könyvtárban görnyedni fölötte. Sokkal kényelmesebb a klubhelységben, vagy az udvaron tanulni. Habár Madam Cvikker kicsit gyanakodva nézett rá. Mosolyoghatnékja támadt mikor felötlött benne a gondolat, hogy ennek oka a könyv leharcoltsága lehetett- amire meg mert volna esküdni, hogy nem a sok olvasástól nézett ki ilyen borzasztóan. Erre abból is lehetett következtetni, hogy egy szék, vagy asztalláb lenyomata látszott a borító kellős közepén. Kicsit összevonta szemöldökét, hiszen bármilyen érdektelen is volt számára ennek a könyvnek a tartalma, azért még könyv volt. És mint könyv, számára a megszencségteleníthetetlet megközelítő tárgynak számított. Szóval az, hogy valaki billegés csillapítónak használta, rosszallással öltötte el. Mosolygását az eredményezte, hogy az iskola szigorú könyvtárosa úgy nézett rá mintha ő is ilyen könyvgyalázó szörny lenne…
Ahogy így magában bandukolt, valami fura nesz ütötte meg a fülét. Az egyel följebbi emeletről jött, de nem tudta elképzelni sem hogy mi lehet az egyre hangosodó zaj forrása. Kicsit megszaporázta a lépteit. Rossz előérzete támadt. Ahogy bekanyarodott a folyosón jobbra, egyszer csak gonosz kuncogást hallott maga mögött.
- Hohó! Egy icurkaaa- picurkaaa! – az ’a’ hangok gúnyos kis dallamocskában kunkorodtak.
Gillianben meghűlt a vér. Megfordult, és rémülten látta hogy a mennyezet felől Hóborc reppen felé.
Az évnyitó utáni nap futott össze először a kopogó szellemmel, de akkor, mielőtt még a nyakába öntött volna egy vödör festéket, egy Hollóhátas prefektus közbelépett, és valamilyen jól irányzott rontással rágógumit varázsolt a bajkeverő kísértet fülébe, amitől az grimaszolt egyet majd trágárságokat kiáltozva elsuhant.
Most azonban úgy látszik nincs ilyen szerencséje. A közelben valószínűleg senki sincs és menekülésre nem igazán van esély ez elől a csínytevő elől.
- Csak nem megijedtél, kis kertitörpe? Melyik házba is jársz? Ne mond meeeg, óóó kitaláláláltam én! Ilyen ijedt képet csak egy Hugrabugos nyuszika vághat…
A kísértet alak egyre közelebb lebegett hozzá, de ő meg sem tudott mozdulni rémületében…
- Lopom az ormááááányt!- kiáltotta Hóborc, és kezét kinyújtva még gyorsabban közeledett felé. Gillian tudta hogy most nem kerüli el az orrtekerést, itt már csak a csoda segíthet.
Ekkor trappolás hangja hallatszott a sarkon túlról, amitől Hóborc egy pillanatra megtorpant a levegőben.

Serena egyedül töltötte a nap nagy részét, megírt egy kéttekercses házidolgozatot annak a nyavajás Binnsnek, majd egy kviddics taktikákról szóló könyvet olvasgatott a klubhelyiségben. Bár a lány meglehetősen társasági lény volt, aznap úgymond bal lábbal kelhetett fel, amiről morcos hangulata és egyedül töltött órái árulkodtak. Hogy miért volt morcos? Mert próbált kitalálni valami extrém hiperszuper legyőzhetetlen taktikát a Hollóhát kviddics csapatának, de nem ment neki. Ser hatalmas rajongója volt a mágikus sportnak, így mindenképp győzelemre akarta vezetni csapatát. Ezen kívül pedig szerette volna, ha apja büszke lehet rá - az ex Hollóhátas prefektus is hatalmas kviddics fan volt. A lány jól emlékezett az együtt végig izgult mérkőzésekre, és tudta, hogy édesapja nagyon örül csapatkapitányságának. És prefektusságának is, mivel ő is az volt a saját idejében...

Persze a prefektusság kötelezettségekkel járt, amit aznap mondhatni elhanyagolt. Nem érdekelte a klubhelyiségben repkedő fogas frizbi, és nem törődött a veszekedő harmadéves lányokkal sem. Gondolta, majd a társa fegyelmez, ha valaha is méltóztat felbukkanni a toronyban.

Talán a hangzavar, talán a növekvő tanácstalanság a kviddics terén, valami arra késztette, hogy felálljon a kényelmes fotelből, és elhagyja a helyiséget. Pálcáját a kezébe véve úgy döntött, hogy legalább úgy csinál, mintha járőrözne a folyosókon. Nem mintha kéne, hiszen csak takarodó előtt volt ehhez hasonló kötelessége, de... Semmiképp sem akart a klubhelyiségben maradni. Talán az udvarra kéne mennie, hiszen egész jó idő volt... A folyosók is meglehetősen üresek voltak, inkább csak ide-oda lebegő kjísértetekkel találkozott...

Mindaddíg, míg meg nem hallotta az örök gyanús nyávogást. Hóborc. Serena. Utálta. Hóborcot. Akármennyire szerette a vicceket, a kopogószellemet cseppet sem találta mulatságosnak (főleg mivel elsős-másodikas korában nem egyszer meggyűlt vele a baja). A szőke megszaporázta lépteit, majd a sarkon befordúlva meg is pillantotta a gonosz kis lényt, amint épp egy elsősre próbált rátámadni.

Na azt nem.

- HÓÓÓBOOORC! - ordított rá a sas, pálcáját egyenesen az arcába szegezve. - Takarodj, vagy kapsz egy szép kis átkot az arcodba, és még a Véres Bárót is idehívom!

Nehéz volt a prefektusok élete.

Hóborc a hirtelen felbukkant szőke prefektus felé fordult majd vágott egy csúnya grimaszt. Látszott rajta hogy mérlegeli hogy megéri-e neki az átok és a Véres Báró haragja, azért hogy elbánjon a reszkető elsőévessel. Aztán Még csúnyább grimaszt vágott mivel eldőlhetett fejében hogy nem, ez neki nem éri meg, tehát a menekülést választotta. A prefektus felé suhant látszott rajta hogy elmentében kellemetlenséget akart okozni neki azzal hogy keresztül lebeg rajta. De a rászegeződő varázspálca ettől is elvehette a kedvét mert inkább gyorsan távozott a plafonon keresztül.
Gilliannek kicsit még remegett a térde a nagy ijedségtől, de jobban szemügyre vette megmentőjét. Meglepetten konstatálta, hogy ugyan az lány volt aki év elején is kihúzta a pácból.
Nagyon szép lány- gondolta magában.- És csak úgy süt róla a magabiztosság... Hűűűű! Azt hiszem én is szeretnék ilyen lenni...
Bátortalanul előrelépett, és félszegen elmosolyodott. Nagyon hálás volt a segítségéért.
- Köszönöm!- ennyit sikerült kinyögnie megilletődve.

Persze Ser nem volt olyan magabiztos, mint mutatta magát. Tisztában volt vele, hogy kevés fegyvere van egy kopogószellem ellen, de mégis, ő prefektus volt. Kötelessége volt akár az élete árán is megvédeni a kisebbeket. Persze tudta, hogy a Véres Báró emlegetésével nagy valószínűséggel ő jön ki jól az összetűzésből.

Látta Hóborc arcán, hogy nagyon nem tetszik neki a helyzet, és már készült a cselekvésre, de szerencsére a pimasz lény úgy döntött, nem vállal kockázatot. Az, hogy az előreszegezett pálca, vagy a Báró fenyegetése érte el ezt, mindegy volt.

Serena kedve egy csapásra jobb lett a sikertől. Gondolatban még kétszer belerúgott a szellembe (igen tisztában volt vele hogy ez lehetetlen, de mégis...), majd ráeszmélt hogy tulajdonképpen nem egyedül volt, hanem a kis elsőssel akit kihúzott a pácból.
- Igazán nincs mit. - villantott a szőke egy barátságos mosolyt. - Ha tudod, akkor kerüld Hóborcot, nagyon undok tud lenni. - magyarázta orrát ráncolva, és zsebre vágta a pálcáját. Ekkor esett pillantása a kislány kezében lévő, nem épp kifogástalan állapotú könyvre.
- Kérlek modd, hogy azt nem te csináltad vele. - Serena a könyvre mutatott. Ha a lányé volt a könyv, akkor nem volt hozzá köze. (Csupán annyi, hogy személyes sértésnek vette egy könyv bántalmazását.) Viszont ha könyvtrái könyv volt, és a kis borz tette ezt vele, akkor bizony nem ússza meg pontlevonás nélkül...

Gillian nemlegesen rázta meg a fejét.
- Ezt az előbb kölcsönöztem ki, mert kell a házi dolgozatomhoz. - mondta, majd hozzá tette:
- Éppen azon gondolkodtam, hogy Madam Cvikker hogyhogy nem változtatta molypotyadékká azt, aki ezt művelte szegénykémmel. Még akkor is, hogyha tartalmilag valószínűleg nem éppen szórakoztatónak mondható.
Bátortalanul a prefektus szemébe nézett. Nagyon remélte, hogy nem hiszi azt, hogy ezt ő csinálta, hiszen a könyvtári könyvek rongálásáért büntetést lehetett kapni. Ő nem akarta, hogy pontot vonjanak le a házától, főleg nem miatta.
Emellett pedig arra gondolt, hogy ez a lány egyre szimpatikusabb volt számára. Mert bizony, sokan vannak, akik nem törődnek ennyire a könyvekkel.

Serena sóhajtott, és úgy döntött, hisz a kislánynak. Persze tisztában volt vele, hogy bárki letagadta volna, de úgy vélte, igazat beszélt a lányka. Úgy tűnt, mintha ő is sajnálta volna szegény könyvet... Bár lehet hogy jó színész volt. Sebaj. Nem volt kedve pontokat vonogatni, és úgy döntött, megadja az elsősnek a bizalmat. De csak egyszer kapja rajta könyv rongáláson!

- Akkor jó. -sóhajtott, majd megrázta a fejét. - Illetve nem jó, mert kár a könyvért, de legalább nem kell megbütetnem téged. - Persze hogy kinek mi volt izgalmas téma, az relatív volt. Serena minden iránt érdeklődött (elvégre Hollóhátas volt), így sajnálta a tudás forrásának szerencsétlen állapotát, de nem tehetett semmit.
- Madam Cvikker biztos nem látta, amikor ezt művelték... - válaszolt, majd barátságosan hozzátette: - Azért vigyázz, ne lássa, mikor visszaviszed a könyvet. Ha azt hiszi, hogy te voltál, akkor leharapja a fejed. - dörmögte. Bár a könyvtár volt a kedvenc helye, a könyvtárosnőt nem igazán kedvelte. Természetesen szükség volt a szigorúságra (hiszen így is történtek borzalmas dolgok könyvekkel), de hogy ártatlanokat gyanusítgasson, vagy semmiségekért felkapja a vizet, na, az túlzás...

- Azt hiszem nem lesz más választásom, ha visszavivésre kerül a sor.- Mormogta és már előre izgult amiatt hogy úgy kell majd visszacsempésznie a könyvet.
Eszébe jutott, hogy még ebédig be kell fejeznie az irományát, akkor viszont mihamarabb vissza kell térnie a klubhelységbe.
- Tényleg nagyon köszönöm neked a segítséget. -Kezet nyújtott a prefektusnak.- Gillian vagyok a Hugrabugból. Remélem még találkozunk.-Mondta mosolyogva.

Serena látta a lánykán, hogy idegesen gondol a percre, mikor vissza kell vinnie a könyvet. Valamilyen szinten megértette, ennyi idős korában ő is tartott Cvikkertől, de már rá jött, hogy semmi értelme. Kicsit Fricshez tudta hasonlítani, csak a szája járt, de hiába. Legalább a könyveket szerette, ez pozitív dolog volt.

- Nincs mit, erre vannak a prefektusok. - mosolyodott el, majd kezet fogott a kislánnyal. - Én Serena vagyok, Hollóhátas. - mutatkozott be ő is, de ahogy elhangzott a Hugrabug szó, máris eszébe jutott Sebastian, aki szintén prefektus és csapatkapitány volt. Nos, vigyázhatna jobban az elsőseire... - Aztán ha szükséged van valamire, és épp arra járok, csak szólj... Ha már Seb képtelen vigyázni a kis borzokra... - tette hozzá, kis gúnyos mosollyal, de persze semmi rosszindulattal. Természetes volt a csöpp kis rivalizálás a két kapitány között. Mindenek ellenére Ser azért bírta a Hugrabug prefektust. Persze Gillian erről nem tudott, nem tehetett róla, és úgysem értené, miért mondta amit mondott.

- Nos, akkor szia. - köszönt el, és folytatta útját a park felé.

[out - köszi a játékot~ :]

- Szia!- köszönt ő is ahogy a prefektus elindult.
Gillian még pár pillanatig figyelte a távolodó Hollóhátast, aztán folytatta tovább az útját a lefele vezető lépcsők felé, hogy mihamarabb a Hugrabug klubhelységhez jusson. Örült hogy megismerkedhetett Serenaval. Kicsit mosolygott a lány megjegyzésén, hiszen szegény Sebastian akkor sem tudott volna rájuk rendesen vigyázni, ha egyszerre tíz helyen tud lenni. Hát igen, a kis borzok elég gyakran bajba kerültek.
Aztán vissza terelte gondolatait az előtte álló feladatra, hogy mire visszaér a klubhelységbe, ráhangolódjon egy kicsit.
Közben azért még eszébe jutott, hogy odáig viszont nem kéne több galibába csöppenni, ezért a neszekre is igyekezett összpontosítani.

[out- köszi ]