Csend és nyugalom..[Nyitott]

Tomo magányosan ült a könyvtár egyik legeldugodtabb részében. De ezt ő akarta így, utálta, ha jött egy fecsegő lány, és már is nem tudott úgy koncentrálni az anyagra. Most éppen átváltoztatástan házidolgozatát dolgozta ki. Mindent tökéletesen szeretett volna megoldani, hogy övé lehessen a legjobb. Talán egy kicsit nagy volt a becsvágya, de legalább mindent megtett a sikerért, és nem mocskos eszközöket használt az előrejutáshoz, mint a Mardekárosok. Nem szerette a házak között kiéleződött hangulatot, de utálta, megvetette az összes kígyót. Tudta, hogy onnan került ki az összes sötét varázsló. A bátyja is oda járt, ezért örült amikor a Teszlek Süveg a Hollóhátba osztotta. Azon kapta magát, hogy egy kicsit elmélázott, hát rögtön folytatta a dolgát. Csak körmölt, és körmölt, előtte az asztalon mindenfelé kinyitva hevertek a könyvek. Sok időt szokott tölteni a könyvtárban, itt tudott csendben dolgozni, koncentrálni. Sokan nem kedvelték Madam Cvikkert, hát a fiúnak sem volt a szíve csücske, de legalább rendet tudott tartani a könyvekkel teli helyiségben, hogy a diákok nyugodtan tudják a feladataikat elvégezni.

Pár asztallal odébb egy csapat elsős szórakozott, és elég nagy zajt is csaptak. Tomot ez eléggé zavarta, és ahogy körbepillantott, több embernek is szemet szúrtak. Ám a következő pillanatban megjelent az öreg könyvtáros, hogy rendet tegyen köztük. A fiúnak mosoly jelent meg az arcán.

- Amíg ez itt van, nekem nem kell semmit tennem, a könyvtár békéjének érdekében...- gondolta magában.

Már hajolt is vissza a pergamenje fölé, hogy gazdagítsa egy újabb bekezdéssel az irományát, amikor valaki megböködte a vállát...

Kathlin nyugalomra vágyott. Ráadásul végre kikölcsönözhette Roxfort történetét, a vaskos könyvvel pedig szeretett volna nyugodtan kényelmesen elhelyezkedni. De a klubhelyiségben sokan voltak, a hálóteremben nem szeretett olvasni, meg hát kínos lett volna, ha rajtakapják, hogy olvas... nem tankönyvet, de hát mégis könyv...

Majd leszakadt a válla a könyv súlyától, amikor hirtelen ötlettől vezérelve a könyvtárt vette célba. Ha már olvas, megadja a módját. A könyvtár lenyűgözte, mint valami kincses barlang. Az őr is ott volt, Madam Cvikker személyében. Kissé rémisztőnek tűnt, de hát nem kell a felszín alapján ítélni...

Meglátott egy kisebb csoportot, és társaságkedvelőként arra vette az irányt. Ám még neki is feltűnt, hogy hangosak. Meg aztán nála van a könyv... Egy helyben toporogva tépelődött, aztán Madam Cvikker megoldotta a dolgot, rendre utasította a kis csapatot, majd felé vette az irányt, ezért Kathlinnak gyorsan kellett cselekednie, nem akart beszélgetni az asszonnyal.

Mintha így is tervezte volna, elindult egy félreesőbb asztalhoz, ahol egy alig idősebb srác ült. Hülyén érezte volna magát, ha visszafordul, meg hát egyedül sem igazán szeretett lenni, és nem úgy tűnt, mintha a fiú sok vizet zavarna.

Mindenesetre széles mosollyal kopogtatta meg a fiú vállát, nehogy ellenségesnek tűnjön...
- Helló, szabad a hely? Csak olvasgatnék, nem beszélek, ha nem akarod...- ám ahogy közelebb lépett, elbotlott a fiú táskájában, és egy otromba piruett kíséretében a földre zuttyant. Ijedten nézett a fiúra, nem akart ő galibát...

Tanítás után lement a könyvtárba, hogy szorgalmi házidolgozatot írjon néhány italból, ami felsőéves anyag. Mivel szépen dolgozott a bájitalórán, a tanár felajánlotta Judynak, hogy ha ír neki bőven a Százfüléfőzetről, akkor plusz pontokat ad a házának. Hogy ezt a dolgozatot megcsinálhassa, engedélyt kért a bájitaltanártól a Leghatóbb ördöngös italoc kikölcsönzésére. Megkapta a papíros engedélyt.
- Jó napot, Madam Cvikker. Szeretném kikölcsönözni a Leghatóbb ördöngös italoc-ot tanulmányi célra. A bájitaltanárom megadta rá az engedélyt.
Benyújtotta a papírt, ami ellenőrzés alá került. Amint az engedély kiállta a próbát, a rosszindulatú nyanya elment, majd visszajött a könyvvel a kezében, majd átadta a kis (kobra)kígyónak.
- Zárás előtt visszaadom a könyvet. - ígérte a könyvtáros banyának, majd helyet foglalt Wyard és Itagaki asztalához, de néhány székkel odébb. Kinyította a Százfüléfőzetnél a kikölcsönzött könyvet.
- Szervusz, Itagaki. - köszönt oda szinte súgva a fiúnak, miközben előkészítette a pergamenjeit és a tollát házidolgozat megírására. - Kellemes idő a tanulásra, nemde?
Wyard felé csak biccentett egyet, és nekilátott a dolgozatának.
Wyarddal nincs semmi baja, és nem is törődött vele. Persze, amíg az a lány normálisan viselkedik és nem akar borsot törni az orra alá. De hát végül is griffendéles, és bármikor okozhat neki gondot. Ahogy az összes többi kis oroszlánkölyök...

Tomo amikor megfordult egy kislánnyal találta szemben magát. Csodálkozva mérte fel, jobban szeretett egyedül tanulni. Ám mielőtt bármit is mondhatott volna, a lány egy hatalmasat esett.

- Elég ügyetlen vagy..-szólt a földön heverőnek.

A könyvtárban minden szem rájuk szegeződött. A fiúban valami megmozdult. A kislány egykori önmagára emlékeztette, még Roxfortos évei előttről, amikor még mások segítségére szorult. Egy kicst megszánta az ismeretlent, és mivel még mindig mindenki csak őket nézte, kezet nyújtott neki, hogy felsegítse. Nagyon apró kis kezei voltak, a fiút legjobban egy babára emlékeztette. Majd lehajolt, hogy felvegye a könyvét is. Körbenézett, hogy van-e szabad hely-e még az ő asztalán kívül, de azon a napon, a könyvtár dugig volt. De aztán a következő pillanatban rájött, hogy ez a cselekedete teljesen fölösleges volt, hiszen nem lenne szíve elküldeni a kis szerencsétlen elsőst. Lábával halka kitolta a hozzá legközelebb eső széket, hogy le tudjon ülni.

- A hely szabad... De mivel ez egy könyvtár, nem csak én várom el tőled, hogy ne beszélj..-mondta, majd ismét a dolgozata felé hajolt.

Ám nem volt túl sok ideje arra, hogy csendben folytathassa amit elkezdett, mert feltűnt az a Mardekáros lány, aki mellett mágiatörin, és gyógynövénytanon kapott helyet. Rá is köszönt a fiúra, mire Tomo fel sem pillantva a pergamenről csak ennyit mondott:

- Szervusz.. igen szép nap, ezért kérlek maradj csendben, hogy ne vesszen kárba.

Néha kissé bunkó volt a stílusa, de esze ágában sem volt egy kígyóval beszélgetni..

Kathlin nagyon szégyellte magát, főleg, amikor azt a rengeteg pillantást magán érezte. Hálásan fogadta el az idősebb felé nyújtott kezét. Még mindig égő arccal foglalt helyet, de nem sértődött meg a fiú szavain, tisztában volt saját szerencsétlenségével. Meglepődött, amikor a fiú arcát egy pillanatra látta ellágyulni, de aztán újra kimért lett. Kathlin csak bólintott, hogy a fiú lássa, ő nem fog fecsegni.

Óvatosan leült, s elővette a vaskos könyvet. Ekkor érkezett meg Sarnatrnia, aki Itagaki-nak szólította a srácot.Kathlin elraktározta magában az információt, figyelmen kívül hagyva, hogy egy kígyó révén szerezte azt. Nem kereste szándékosan a bajt, de a Mardekárosoktól nem várt semmi jót, vagy hasznosat. Halk kuncogással reagált Itagaki szavaira, amiket Sanatrina -hoz intézett, de nyomban el is hallgatott, hátha a fiú elzavarja.

Maga elé vett egy pergament és olvasás közben firkálni kezdett, ami átcsapott jegyzetelésbe, annyira belemerült az olvasásba. Sajnos hajlamos volt szerteszét tenni a lapokat, s egy idő után csinos kupac kezdett nőni az asztalon.

Csak akkor eszmélt fel, amikor már a könyvre is rácsúsztak a pergamenek. Ijedten nézett fel, kinek tűnt fel a kupac, s gyorsan a táskájába gyűrte őket. Utálta, ha megfeledkezett magáról, ráadásul mások előtt...

- Nem is zavarok tovább - suttogta halkan Itagaki-nak, s felkapta a vállára nehéz táskát. A mozdulattól azonban néhány firka elszabadult, és Kathlin kétségbeesetten kapott utánuk, de nem volt elég halk és ügyes is... pár rajzot elkapott, mielőtt szitkozódni kezdett volna, de erre persze Madam Cvikker is rögtön feltűnt. A kislány nyelt egyet. Néhány rajz még mindig a földön hevert. Kathlin dermedten várta a könyvtárosnő haragját.

Itagaki utolsó szavára csak elmosolygott.
- Éppen ezért vagyok itt, hogy nyugodtan tanuljak, és egyesek ne tegyék tönkre a napjaimat... például a buta bajkeverő kis oroszlánok.
Persze arra az ostoba Davisre gondolt, aki jobban szerette önmagát lejáratni, de ellene persze mindig a józan ész győzött. Az utóbbi bepróbálkozása, a hamis szerelmeslevél igencsak egy gyenge próbálkozás volt. Óh, mily kár, hogy az ő macskakaparása és Judy gyöngybetűs, folyós írása egy ég és föld... úgyhogy hamar kiderült a kis csíny, de nem tulajdonított ennek több fáradtságot. De várja a megfelelő pillanatot, hogy örökre elvegye a kis kotnyeles szabálysértő lánytól a kedvet, hogy tovább törje a borsót Judy orra alá. Aki őt és a mardekáros társait bántja, az megfizet - jogosan.
Békésen készült tovább a szorgalmi házidolgozatával, amikor hirtelen felkapta a fejét Wyard ügyetlenkedéseire, és már jött is Madam Cvikker, hogy balhét csapjon. Nem szerette Judy se a rendetlenkedést és a hangoskodást a könyvtárban, és ha valami nem történik gyorsan, akkor a banya tönkreteszi hármójuk békés könyvtári dolgát.
Bár kicsit nehezen szánta rá magát, hiszen egy griffendélest akar kihúzni még a csávából... odament, és elterelve a kis oroszlánról és a leejtett pergamenekről a figyelmet olyannal állt elő, ami szóbeszédként járt Roxfortban.
- Kérem, bocsásson meg, Madam Cvikker. Elfelejtettem mondani valamit, amit jobb, ha most tudatom önnel. Amikor első napon kerestem a könyvtárt, megkérdeztem Fricstől, a gondnok úrtól, hogy merre van... és képzelje, mikor rákérdeztem ak önyvtárra, nemcsak kedvesen válaszolt, ráadásul még olyan szépeket mesélt magáról. Szerintem a pedellus bácsi igazán kedveli önt.
Igazából senki se tudja, hogy a mindenki által gyűlölt Fricsnek is tetszik-e a könyvtáros, mert ahhoz túlságosan mogorva, hogy egy diáknak áradozzon róla. Még ha az első nap valóban megkérdezte a gondnoktól, hogy hol a könyvtár, az hazugság volt, hogy Frics áradozott a könyvtárosnőről. Sikerült mégis lyukat beszélnie a nyanya hasába, mert az már végképp nem törődött senkivel és semmivel, hanem a szavai után boldogan mosolygott (Judy kissé megborzongott, mert sose látta vigyorogni, ami olyan furcsára sikeredett), és visszament a helyére.
- Na, a nyanya levajazva. - mosolygott. - Most már nem lesz balhé. Wyard, nem kell elmenned, maradj itt nyugodtan, ha dolgod van.
Segített összeszedni gyorsan a papírokat és visszaadta a nála lévő pergamentekercseket Wyardnak.
- Csak kérlek, ne süllyedj le Davis szintjére. Nekem egy ádáz ellenség bőven elég.

Tomo úgy érezte, hogy a Mardekáros lány szavait nem a bunkóság járta át, inkább próbált vele kedves lenni. Lehet, hogy még is csak akart tőle valamit? Gyorsan elhessegette ezt a gondolatot, és próbált a dolgozatára koncentrálni. Ám valaminek mindig sikerült elterelnie a figyelmét, ezúttal a kis oroszlán papírkupaca az asztalaon, amely egyre nagyobb, és nagyobb lett. Végül aztán észrevette magát, és a táskájába tömte, elköszönt a fiútól, aki csak biccentett neki egyet, és megint a dolgozata felé hajolt. De a lánynak megint sikerült elvonni figyelmét, ugyan is a papírjainak a nagyrésze a földre hullott.

- Tényleg elég ügyetlen..-erősítete meg magában, nemrég elhangzott mondatát.

Ám azon megdöbbent, hogy a Mardekáros a segítségére sietett, először elvonta Madam Cvikker figyelmét a rendetlenségről, majd még segített is felszedegetni a pergameneket a földről. Tomo csodálkozott, talán ennyire félreismerte volna ezt a lányt? Vagy csak forralt valamit? Lehet, hogy ezen a Wyarden keresztül szeretné elkapni a Davis lányt? Mindenestre, halvány mosoly terült el az arcán, és ismét fel sem pillantva a munkájából, szólt hozzá.

- Ki hitte volna, hogy egy ilyen oldalad is van?- szólt csendesen- Amúgy meg, az oroszlán nem harap, ha nem bosszantják fel, Sarnatrina-tette hozzá alig hallhatóan, de úgy, hogy mindenképp eljusson a Mardekároshoz.

- Ami meg téged illet Wyard, szerintem jobban jársz, ha maradsz még, tudod, ha arra sétálsz, talán előbb az eszébe jut a banyának, hogy mi is történt az imént. Ne érts félre, csupán nem szeretném, ha esetleg engem is kérdőre vonnának.

Ezzel be is fejezte a társalgást, tényleg nem szerette volna, ha Madam Cvikker faggatni kezdi. Jobb dolga is akadt, és nagyon remélte, hogy többször már nem fogják megzavarni a könyvtár békéjét, amit annyira szeretett.

Kathlin teljesen megdöbbent. Először is az a madárszerű nő, a könyvtáros, mosolygott, mint egy szerelmi bájitalt nyelt tinilány. De ami még ennél is hihetetlenebb, hogy ez Sarnatrina mentőakciójának a következménye. A mardekáros lány segített neki. Nem csak, hogy a nő figyelmét terelte el, de még a szétszóródott lapokat is összeszedte vele. Sőt, Sarnatrina mosolygott. Rá.

- K-köszönöm - dadogta.
Még Itagaki is egész kedves volt vele. Tétován nézett a táskájára. Hát, nem volt máshol dolga, és olyan furcsán kellemes volt a könyvtárban... Na meg Madam Cvikker figyelmét sem akarta megint magára vonni.
- Azt hiszem, tényleg jobb, ha maradok - motyogta. Nagyon óvatosan ismét leült, de csak a könyvet vette elő ismét, nehogy megint figyelmetlen legyen. Lopva Sarnatrinára nézett, és még mindig nem tudta hova tenni az előbbi figyelmességet. Persze, a lány szerint elég neki egy ellenség, de hát mardekáros...
Kathlin előhalászott egy pár csokibékát, ami mindig volt nála. Kicsit sajnálta, de azért mosolyogva adta oda a lánynak.
- Tudom, hogy jövök neked egy szívességgel, de legyen ez előleg. Nem szívesen tartoznék ekkorával- magyarázta, és a választ meg sem várva visszaült a helyére. Az utolsó csokibékáját szó nélkül Itagaki elé rakta, és újra a könyvébe mélyedt.

Judy segítség után visszaült a helyére, és meghallgatta Itagaki kicsit csodálkozó, de elégedett megjegyzését.
- Hát a kígyó se mar, ha nem zaklatják. - mosolygott Itagaki felé, miközben beírta a dolgozatába a Százfüléfőzet következő jellegzetességét, aztán Wyard felé fordult. - Igaz. A keselyű nénit még kizökkentheted a varázsából, úgyhogy várj egy kicsit, amíg tiszta nem lesz a levegő és folytatja a szokásos dolgát.
Kissé megdöbbentő dolog történt. Wyard hálából csokibékát adott neki, és még ha nem is szívesen tartozna ekkorával.
- Ugyan, semmiség, nem kell lekötelezned magad. - legyintett. - Nem haszonból segítek másoknak. De nagyon köszönöm a csokibékát.
Valóban kellett neki valami cukros dolog, amitől kicsit jobban beindulhat a dolgozatírásba. Megette a csokibékát, és elrakta a benne lévő varázskártyát, amiből Agrippa integetett.

Tomo amiután meggyőzte a kislányt a maradásról, ismét egy könyvbe merült bele. Nem nagyon figyelt már a két lányra, próbált minél jobban belemerülni az olvasmányba, ígyhát csak fél füllel hallotta beszélgetésüket. Igazából meglepődött azon, hogy annyira nem is zavarja a locsogásuk, mint amire számított. Vajon mitől lehet ez? Egy kicsit elmosolyodott, majd ismér próbálta belevetni magát a könyvbe, mikor is elé toltak valamit. Hirtelen pillantott fel, és rögtön felismerte a kis csomagolásban lévő édességet. Tomo kapott egy csokibékát. A családján kívül, még soha senki nem adott neki... tulajdonképpen semmit. Először nem tudta, hogy mit is tegyen, majd arcán megjelent egy halvány kis mosoly, és az édesség után nyúlt. Szépen óvatosan kibontotta, elfelezte, egyik felét visszarakta a csomagolásba, és a kislány elé tolta.

- Köszönöm- mondta, majd bekpta a finomságot.

Csak azért fogadta el, mert nem akart bunkónak tűnni, de valahol azért örült az ajándéknak. Ismét a könyve felé fordult, majd szokásához híven, fel sem pillantva még ennyit mondott Wyardnek:

- Segít majd a gondolkodásban.

Kathlin újra nyugodt volt. A mardekáros lány továbbra is kedvesen viselkedett, Itagaki pedig elfogadta a csokibékát. Amikor lopva a fiúra nézett, észrevette, hogy igenis örül az édességnek. Tartózkodó mondata is erre utalt, de Kathlin így is nagyon örült. Megérte feláldozni a csokibékát... Vagyis nem áldozta fel, a sas elfelezte vele az ajándékot. Ez meglepte, de nem szólt semmit, csak gyorsan megette, mielőtt az elugrált volna. A kártyát sem vette el, rég nem gyűjtötte őket, ha ilyet evett, mindig odaadta a hozzá legközelebb eső személynek.

Vidáman tovább olvasott, de amikor a könyvtárosnőt látta elsuhanni a közelben mindig összehúzta magát, és csak percekkel később mélyedt el újra a könyvben. De legalább csend volt és nyugalom. Nem hitte volna, hogy a könyvtár ilyen jó hely, vagy, hogy ilyen kedves egy kígyó, vagy egy sas... Nem vette magától értetődőnek a figyelmességüket, de örült neki. Széles mosollyal az arcán és csillogó szemekkel olvasott, halkan, és szinte mozdulatlanul, hogy ne zavarja meg a többieket.

Most már végre nyugalom ült ki hármójuk között, békésen tették tovább csendes tanulmányaikat. Wyard legalábis nagyon örült neki, hogy furcsa, de rendes társaságba keveredett Itagaki és ő általa.
Madam Cvikker nem messze tőlük elsompolygott, még mindig ábrándozó arccal.
Milyen durva, hogy félőrült a könyvtárosunk, gondolta Judy, mikor már egy teljes pergamennel készen lett a Százfüléfőzetről szóló házidolgozatához. Már a másodikat is elkezdte, amit alig egy perc alatt már negyedig teleírt.

Tomonak tetszett a csend, ami köréjük telepedett miután a lány bekapta a csokibéka felét. Néha-néha lopva felpillantott a könyvből, és a két lány arcát kezdte figyelni. Sarnatrina erősen koncentrált, és körmölt, de azt látta rajta a fiú, hogy ő sem bánja, ha végre senki sem szól. Az ügyetlen oroszlánka pedig elmélyülve olvasta a Roxfort Történetét, és néha összerezzent amikor Madam Cvikker a közelben járt. A fiú arcán halvány mosoly terült el, és ő is továbbfolytatta a házidolgozatát. Most már annyira nem bánta, hogy a két lány melléült, mert nem voltak olyanok, amilyenre számított. Vagyis inkább Sarnatrina. Ki hitte volna, hogy egy kígyó lehet kedves egy oroszlánhoz? Ez teljesen meglepte a fiút, és kellemes csalódásként érte. A lelke mélyén arra gondolt, hogy bárcsak a Davis lánnyal is hasonlóan viselkedne, akkor talán az órák is nyugodtak lennének. Hiszen az az oroszlán szemmelláthatóan nem bírt megülni a fenekén, de ezt a Mardekáros lány pontosan tudta is. Legalábbis Tomo így látta. A fiú mire észbekapott tele írta a pergamenjét, és végzett a házidolgozatával. Gyorsan előkapta az órarendjét, átnézte az órákat, felpattant, és elindult a polcok irányába. Áhitattal lépdelt a sorok között, mély tiszteletet érezve a sok könyv iránt. Miközben kereste e megfelelő művet, ujját a könyvek gerincére tette, és ahogy lépdelt végighúzta rajtuk. Pont mint egy kisgyerek a kerítésen, amikor anyjával sétál hazafelé, és semmibeveszi, óvó szavait, hogy bármi belemehet aprócska ujjába. Pár perc után megtalálta a keresett könyvet, és óvatosan kiemelte a helyéről. Látta elsuhanni Madam Cvikkert egy másik sorban, és akaratlanul is összerezzent. Néha úgy tudott viselkedni a nő mitn egy kísértet. A könyv barna lapjai néhol elszakadtak, néhol hatalmas lyukak tátongtak rajtuk. Tomo gondolta, hogy nem mai darab, de akkor is jobban vigyázhatnának rájuk a diákok. Elindult visszafelé, közben áhitattal futtata végig tekintetét a roskadásig rakott polcokon. Mikor helyére ért, óvatosan lerakta a vaskos kötetet, fellapozta, és azonnal rabul ejtette.