Kemény munka, rövid szünet...[Nyitott]

Sebastian a könyvtár egyik félreeső asztalánál bújta a könyveket. Elég nehezére esett rávennie magát ezen a szép napsütötte délutánon, hogy beüljön a könyvtárba megcsinálni az asztronómia leckéjét. Habár nagyon szerette ezt a tárgyat, most kicsit nehezebben forgott az agya és már másodszorra kellett elkezdenie a csillagtérkép rajzolásához szükséges irtózatos precizitást igénylő méricskélést. Hát igen, összecsaphatta volna, úgy ahogy pár évfolyambeli szokta, akinek nem számít hogy csak hitványt vagy elfogadhatót kap,de ha már nekiült elkészíteni, akkor a lehető legjobbra akarta kihozni munkájából.
Miközben távolságokat és szögeket számolt, gyakran belepillantott az előtte nyitva levő hét-nyolc vaskos könyv valamelyikébe, táblázataikból bolygók keringési adatait, különböző állandókat és más információkat olvasott ki, vagy csak ellenőrzött. Ez így ment körülbelül másfél órán keresztül, aztán észrevette magán, hogy kevésbé fog az agya, úgyhogy úgy döntött tart egy kis szünetet. Hátradőlt a magas támlájú széken amin ült, becsukta a szemét, és szórakozottan hajtogatott egy kis darab pergament. Pár perc múlva, amikor kinyitotta szemét, egy kis pergamen repülőt tartogatott a kezében. Támadt egy ötlete. Hajtogatott még egy hasonló repülőt, majd pálcája finom pöccintésével, nekiállt röptetni őket az asztala környékén. Jó kis lazítás volt. Nagyon jól szórakozott a kis légi háborún, amit kedvére irányíthatott. Közben eszébe jutott, hogy általános iskolásan mit meg nem tett volna azért, hogy ilyet csinálhasson. Arcán kisfiús mosoly jelent meg, és talán még kuncogott is egy kicsit.
Ekkor viszont arcára fagyott a mosoly, mert közvetlenül a háta mögül baljós torokköszörülést hallott.

Leyla ahhoz képest, hogy későn feküdt, elég korán kiüldözte a reggel az ágyból. Ha már felébredt, úgy sem képes visszaaludni, és utált egy helyben lenni. Halkan felöltözött, majd kisurrant a hálókörletből. Leérve a klubhelyiségbe, megpillantotta cirmos macskáját, Cartert. Rajtuk kívül csak egy felsőbb éves volt a teremben, de ő is elaludt az egyik házi dolgozata felett. Leyla lassan Carterhez sétált, és kedvesen megszólította:

- Szevasz haver, te sem tudsz aludni?- simított végig az öreg kandúr csapzott bundáján.
Lelya szavaira a jószág gazdájához dörgölőzött, majd egy ugrással az ablakpárkányon termett, és az udvart kezdte kémleni. A lány egy ideig nézegette, de aztán úgy döntött, hogy meg lesz ő itt egyedül.
- Vigyázz rá!- mutatott az asztalon alvó fiúra, akinek papírja elázott a nyáltól.

Kettőt szökkent és már is a Kövér Dáma portréjánál álldogált. Kimászott, amit a Dáma nem vett nagyon jó szíven, még egy rosszalló pillantást is utána küldött. Leyla vidám lépésekkel rótta a folyosókat, majd hamarosan az udvaron találta magát. Lesétált a Tiltott Rengeteg árnyékot adó fájihoz. Leült az egyiknek a tövébe, egy pillanatra lehunyta szemét, majd el is aludt.

Pár óra múlva felébredt. Kipihentnek érezte magát, ám ugyanakkor el is csodálkozott, hogy ő napközben képes volt aludni. Nem tudta mennyi az idő visszasétált hát a kastélyba. Mikor beért, sehol senki. Gondolta, még biztos nem keltek fel. Visszasétált a klubhelyiségbe, az dugig volt a házijukat körmölő oroszlánokkal. Megpillantotta ez egyik társa kezén a karórát, délután három óra.

Leylába villámcsapásként hasított a felismerés, hogy neki bizony nincs kész a mágiatöri házi feladata. Nem volt ő olyan nagyon izgulós ilyen téren, de már jó párszor talált kifogást arra, hogy miért is maradtak el a feladatok. Viszont gyomra hangosan kordult, hiszen a reggelit és az ebédet is kihagyta.

- Majd bepótolom, ez most fontosabb!- motyogta magába, majd felszaladt a hálókörletbe a felszereléséért. Egy perc sem telt bele, és a lány már loholt is a könyvtár felé. A bejárata előtt azért gyorsan lefékezett, hiszen tudta, hogy Madam Cvikker nem szereti, ha a nebulók futkosnak a drága könyvtárában. Rohamléptekben, megkereste a megfelelő könyvet, leült egy asztalhoz, és elkezdte olvasni a fakó, molyrágta lapokat. Ám gondolatai hamar elkalandoztak. Hirtelen arra lett figyelmes, hogy egy előtte ülő fiú egy papírrepülőt reptet.

- Egy kis móka nekem sem árt a meló előtt nem?- kérdezte kuncogva magától, majd felpattant, és halkan az idősebb fiú mögé ment, majd megköszörülte torkát. Mikor látta, azt az ijedt arcot, nem bírta és elnevette magát.

- Ne aggódj, nem eszlek meg.. Leyla vagyok..Griffendél- szólt kedvesen, és a fiú felé nyújtotta kezét.

Sebastiannak hatalmas kő esett le a szívéről, mikor hátrafordulva nem Madam Cvikkerrel találta magát szemben. Mosolyogva fogta meg a felé nyújtott apró kezet.
- Akkor ez egy szerencsés nap.-vigyorgott.
- Sebastian vagyok. Hugrabug. -megrázta a kislány kezét majd hatalmas mosoly kíséretében azt mondta:
- Amúgy gratulálok az iméntihez. Igazán kis oroszlánhoz méltó morgás volt.
Aztán kicsit behúzta a nyakát és körbekémlelt, mikor észrevette hogy túl hangosan beszélt. Halkabbra vette a hangerőt és megkérdezte:
- Te is egy kis szünetet tartasz, vagy megakadtál? Ha az utóbbi akkor szívesen segítek. Ezt -bökött fejével az asztal fele -mára már úgy is feladom.

Kéttekercsnyi gyűjtőmunka mágiatörténetből holnapra... Ez olyan dolog volt, ami könnyedén eltüntethette Leo szokásos jókedvét. Odakint hét ágra sütött a Nap, szinte hívogatott mindenkit kifelé, de neki még meg kellett csinálnia holnapra a háziját.
Leo dühös volt magára, hogy szokása szerint megint az utolsó pillanatra hagyta, de ez ellen már nem tehetett semmit. Túl sok minden volt, ami elvonta a figyelmét a mágiatöriről. Többek között a prefektusi teendői is. Leo szívvel-lélekkel csinálta, de előző nap igencsak meggyűlt a baja egy elsőévessel, aki szinte pánikrohamot kapott attól, hogy szülei nem küldtek neki aznap baglyot.

Amikor belépett a könyvárba, már reflexszerűen lehalkította a lépteit, és úgy lépett oda a megfelelő könyvespolchoz. Leemelt egy vastag könyvet, ami sok-sok információval kecsegtette, és elindult az egyik üres asztal felé.

Ekkor hallotta meg Sebastian hangját. Leo arca felderült. Legalább nem kell egyedül üldögélnie, sőt még az is előfordulhat, hogy a másik srácnak már készen van ez a feladata. Nos, ebben az esetben Leo talán kérhet tőle egy kis segítséget.
Ám Seb nem volt egyedül. Egy kislánnyal beszélgetett, akiben Leo azonnal felismerte Leyla Davist, hiszen az ő házába járt. Félhangosan beszélgettek, és Leoban egyre nőtt a késztetés, hogy Madam Cvikker éles hangját imitálva rájuk ijesszen. De aztán rádöbbent, hogy prefektusként inkább jó példát kellene mutatnia az elsőévesnek, ezért barátságos arcot vágva letelepedett barátja mellé.
- Mi újság? - kérdezte suttogva. Ugyan épp az imént látta, hogy a szigorú könyvtáros pont a terem másik végébe igyekezett egy kupac könyvvel, de hát Madam Cvikkernél sose lehet tudni. Élesebb a füle, mint egy ragadozónak.
Először a kislányra mosolygott.
- Minden rendben? Ha bármi gond van, jelezd nyugodtan. Nekünk lételemünk a másokon való segítés - viccelődött, és kacsintott egyet.
Aztán Sebastianra is vetett egy hamiskás vigyort.
- Hogy állsz a mágiatörivel?

Leyla kezét megrázta a fiú, majd be is mutatkozott. A lány a szíve mélyén örült annak, hogy Sebastian ilyen kedves vele. Mielőtt a Roxfortba jött volna végig azon járt az esze, hogy itt talán majd talál barátokat. Vagy legalább is oylan embereket akikkel néha pár szót beszélhet. Eddig még itt sem találkozott túl sok kedves emberrel, de úgy tűnt neki, hogy ez a sorozat talán most megdőlni látszik. A fiú kérdezett is tőle, amire az ifjú oroszlán rögtön válaszolt is.

- Igazából, még el se kezdtem... bár nem épp a szívem csücske a mágiatöri, de szerintem boldogulok vele.. azért köszönöm.

Alig hogy ezt kimondta ismét egy idősebb fiú jelent meg az asztaluknál. Pontosan tudta ki ő, Leo Medwin volt a házuk egyik prefektusa. Ő is felajánlotta Leylának a segítségét. A kis oroszlán valami "nem kell köszi" félét suttogott, hiszen úgy hallotta, mintha Madam Cvikker két asztallal odébb szedte volna össze a diákok ottfelejtett könyveit.

A két fiú beszélgetni kezdett, már nem nagyon figyeltek a kis oroszlánra, de Leylának nem volt kedve a feladata felett görnyedni, így úgy gondolta megrepteti Sebastian egyik repülőjét. Tudta, hogy prefektusok, de talán csak nincs kőből a szívük nem? Halkan talárja alá nyúlt, kivette a pálcáját, elsuttogta a megfelelő bűbájt, és a repülő már is körözni kezdett a fejük fölött...

Seb még egyszer rámosolygott Leylára, majd Leohoz fordult.
- Áh, ne is kérdezd! Gondoltam megcsinálom ezt,- fejével a kaotikus állapotokat mutató leckéje felé bökött és grimaszolt- hogy hét közben legalább ezzel ne keljen foglalkoznom, de rá kellett jönnöm hogy ma láng elmém nem képes tisztességesen megoldani ezt a feladatot.

Látván barátja figyelmességét a lánykával szemben, nem bírt elfojtani egy újabb mosolyt. Hát igen. Micsoda prefektushoz méltó viselkedés.
Mekkorát néztek Leoval, amikor kiderült hogy idéntől prefik. Pont a két mókamester jómadarat választották ki, talán pont azért hogy ezzel kicsit megzabolázzák őket. Ami valljuk be sikerült is. (Valamelyest.)

A Griffendéles újabb kérdését hallván azonban kissé bepánikolt.
-Atya világ! Mit kellet volna abból csinálni? Jaj, már megint nem figyeltem rendesen....- az utolsó mondatot, már csak nyöszörögte, és közben felettébb szenvedő arcot vágott. Ez nem is csoda, mert közben átfutott agyán a gondolat: Ha ma még Binnsnek is kell egy feleslegesen és visszataszítóan hosszú dolgozatot írnia, akkor ma délután nem tud kimenni a kviddicspályára gyakorolni.

Elkeseredettségében lefejelte az asztalra döntötte a fejét. Pár másodperc múlva felpillantott, mert mozgást érzékelt maga mellet. Ahogy abba az irányba tekintett ahol az imént a mocorgást vélte látni, önkéntelenül elvigyorodott, majd kissé bűnbánóan Leora sandított.
- Ne haragudj öregem. Úgy látom nem vagyok túl jó hatással az elsőéveseidre...

Látva Seb kétségbeesését, Leo egy icipicit megörült. No nem annak, hogy régi cimborája sem áll túl jól leckeügyileg, hanem annak, hogy ezzel Leo nincs egyedül. Egy pillanatra eltöprengett, hogy vajon mi történne, ha az egész osztály sztárjkolni kezdene, és kijelentené, hogy nekik bőven az egy tekercs is a borzasztóan unalmas tizenhetedik századról... Vajon mindenki büntetőmunkát kapna, vagy a professzor hallgatna a tömeg szavára? Már-már ott tartott, hogy felvázolja az ötletét - akármilyen lehetetlen is - Sebastiannak, amikor hirtelen egy papírrepülő suhant el nem messze az arcától.

Haverja megjegyzését hallva kis híján elvigyorodott, de aztán sikerült komoly arcot erőltetnie magára.
Bár prefektus volt, néha-néha, ha nem látták túl sokan, nem tudta megállni a tréfálkozást. Gyorsan körbepillantott, hogy látja-e a közelben Madam Cvikkert, aztán Leylára sandított. A lányt épp eléggé lefoglalta, hogy a repülőt a magasban tartsa, így nem vette észre, ahogy Leo a pálcájával szintén a papírjárgányra bök.

- Ezt figyeld! - suttogta büszkén Leo Sebnek, és várta, hogy megjelenjen varázslata hatása a kis repülőn. Ám semmi nem történt.
- Ezt nem értem - bosszankodott a fiú. - Elméletileg most világítania kellene... Megpróbálom még egyszer!

Ezúttal azonban a pálcamozdulat kicsit félre sikeredhetett, mert a papírrepülő helyett Leo pergamenjei kezdtek világítani halovány kék színnel.

Az első meglepődés után Leónak sikerült összeszednie magát, és büszke mosolyt varázsolt az arcára.
- A világító betűk segítenek az agynak könnyebben megjegyezni dolgokat - rögtönzött, nehogy a kislány rájöjjön, hogy a világító pergamen csak egy félresikerült varázslat eredménye.

Ebben a pillanatban Madam Cvikker bukkant fel a velük szemközti könyvespolcok között, ezért Leo villámgyorsan ráhelyezett egy könyvet a világító papírlapra, és a lehető legelmélyültebb arccal tanulmányozni kezdte Seb asztronómia háziját...

Leyla boldogan vette tudomásul, hogy a fiúk is benne vannak a tréfában. Végre nem egy rakás begyöpösödött, könyvmoly! A lány ezért próbálta minél magasabbra emelni a kis repülőt. Persze közben kíváncsi volt saját képességeire, de úgy gondolta, hogy egy egyszerű reptető bűbáj nem jelenthet problémát. A kis oroszlán azért fél szemmel a fiúkat figyelte, és amikor Leo véletlenül barátja dolgozatát találta el, alighallhatóan kuncogott egyet.

Ám az mégjobban mosolyra fakasztotta, amikor a prefektus megpróbálta kimagyarázni magát. Attól, hogy elsős nem mindent hisz el! Ráadásul Leyla nem volt az a kimondottan buta lány. Így hát amikor meghallotta a felsőbbéves oroszlán szavait, gyorsan el is fordult, hogy kezét szájára szorítva megakadályozza, hogy az egész könyvtár az ő kacajától legyen hangos.

Ekkor a papírrepülő az asztalra hullott, ám a lány nem tudta, hogy Madam Cvikker közel jár...

Seb először nem tudta mire vélni barátja hirtelen érdeklődését az asztronómia leckéje iránt, de nem telt bele egy fél másodperc, és ő is észrevette a közeledő veszedelmet.
Mikor Sebastian megpillantotta Madam Cvikkert, Leyla felé pillantott, és kicsit megkönnyebbülten konstatálta, hogy a repülő már nincs a levegőben. Tekintetével gyorsan körbepásztázott, hogy megkeresse a kis röppentyűt, de a földön sehol sem találta. Ez elég nagy baj, mert a keselyű formájú könyvtáros, nem tűrte meg sem a papírgalacsinokat, sem a repülőket. Nagy valószínűséggel reptethetőségük miatt.
Cvikker már egész közel ért hozzájuk, és gyanúsan méregette kis társaságukat, mikor meglátta, hogy a papírrepülő a kis Griffendéles mellett van az asztalon. Ajjaj! –gondolta magában-ezt mindjárt kiszúrja.
Ráadásul, ha most oda nyúlna érte még nagyobb lenne az esély arra hogy lebuknak. Tuti észrevenné, hiszen a csínytevést nagy tehetséggel észleli, és szigorúan bünteti.
Ekkor elmosolyodott…hogy ez eddig nem jutott eszébe. Kicsit felsandított, és mikor látta, hogy a könyvtáros éppen nem figyel, előhúzta a pálcáját, a repülőre bökött, és elmotyogta a megfelelő varázsigét.
- Scibblifors!
A varázslat célba ért és a papírrepülő pennává alakult. A Hugrabugos megkönnyebbülten sóhajtott, majd rávigyorgott Leora, aki még mindig a krikszkrakszos pergament bámulta.