Zuuuuuuuuttttttty! [Nyitott]

Hétvége van, mindenki kihasználja a tanítási szünetet. Judy ezúttal annyira belelovalta magát a tanulásba, hogy úgy döntött, hogy lemegy a kviddicspályára. Ennek az volt az oka, hogy szeretett volna egy kicsit repülni, még ha mások seprűjén is. A saját Tűzvilláma otthon volt, mivel elsősként még nem vihetett magával seprűt az iskolába. De legalább eljár csoportos felkészítésre Madam Hoochhoz... de akkor is csak ritka alkalom volt gyakorlásra. Ha bekerülne a háza csapatába, terelő lesz.
Bizony, mindenki csak fogó akar lenni, pedig Judy szerint pont ők vannak a legnagyobb veszélyben általában a meccseken, de leginkább azért utálta a fogókat, mert azok gyakran el vannak szállva (szó szerint is) magukkal. Azért elmélázott azon, hogy milyen ügyesen odavághatna egy fogó képébe egy gurkót.
Igaz is... kviddics az egyetlen kedvenc sportja, amiben még szívesebben levezetné lassan gyűlő feszültségét. Vajon azt megengedik a tanárok, hogy egy-két nagyobb diákkal repülhessen Madam Hooch felügyelete alatt?
Éppen emiatt kereste fel a replüléstanárnőt és sikerült a szokásosan jól bevált beszédes módszerével elérnie, hogy Madam Hooch az ő felügyelete alatt megenged neki egy szorgalmi repülőgyakorlást. Ki is ment egy gyakorlóseprűvel a vállán a pályára, ahol remélhetőleg lesz ott egy-két seprűlovas.

Owen és Zoe mindketten előnyt élveztek Madam Hooch szemében az anyjuk, Olivia miatt, aki elég híres fogó volt. A tanárok Roxfortban úgy gondolták, hogy a két Preston gyerek is örökölte ezt a tehetséget, és arról fogalmuk se volt, hogy Owen nem is áll vér szerinti rokonságban Oliviával. Ők csak azt látták, hogy a fiúcska remekül teljesít a seprűn, és ezért mindenki a géneket okolta. Owen ezt nem bánta nagyon, mert így Hooch többször is engedélyezte neki, hogy a pályán repkedjen Zoe-val, vagy egyedül. Sőt, még olyan célzásokat is tett neki, hogy pár év múlva, ha idősebb lesz, és ürül néhány hely a háza csapatában, nagy eséllyel válogathatják be.

És Owen tudta is magáról, hogy jó seprűlovas. Sajnos nem minden elsőéves állt ezen a szinten, így igazán élvezetes meccs-féleségekre az elsőévesek körében csak ritkán került sor. Ezért szeretett Zoe-val kinn repkedni a pályán, mert a heves viták között rengeteg idejük volt a gólkarikákra lődözni. Igen, Owen szívéhez az őrzői, vagy hajtói poszt állt legközelebb, talán azért, mert még nem volt elég magas és nagydarab, hogy terelő lehessen.

De ezen a napon a szokásosnál jobban is összeveszett Zoe-val, mert a fél Mardekár a klubhelyiségben két pártra szakadva biztatta őket, ezért egyedül kellett kijönnie a pályára. Most szívesebben maradt volna a hangulatos kastélyban, de Hooch sem ért rá mindenkor, így Owen tudta jól, hogy ki kell használni minden percet, amit a pályán tölthet.

A szertárból választott magának egy gyakorlóseprűt. Jólsep-R volt, de egy sokkal régebbi évjárat. A gyorsulása nem volt az igazi, de manőverezni és kanyarodni eléggé jól lehetett rajta. Inkább fogóknak való seprű, mint hajóknak, de nem volt más.

A pálya majdnem teljesen üres volt, csak egy szőke lány állt rajta. Owen felismerte benne Judy Sarnatrinát. A lány szintén kígyó volt, de eddig nem kommunikáltak egymással túl sokat. Owen erre gondolva megvonta a vállát. Itt az ideje, hogy jobban megismerje az évfolyamtársait, és erre egy kis repkedés a pályán kiváló alkalomnak tűnik.
- Helló - köszönt oda a lánynak. - Ugye repkedni jöttél ki te is? - kérdezte aztán. Látta ugyan, hogy Judy-nál van seprű, de nem tudhatta, hogy most készül-e repülni, vagy már végzett a sporttal, és már visszafelé indult.

Tomo erőtlenül nézegelődött az ablakon kifelé. A háza klubbhelyiségében nem nagyon volt más rajta kívül, csak három ötödéves, akik az RBF vizsgáikra készültek. Már vagy fél órája figyelte őket fél szemmel szótlanul, és valahol büszke volt a Hollóhátos felsősökre. Szép munkát végeztek, szó nélkül bujták a könyveket, és jegyzeteltek. Kis mosoly húzodott meg a fiú szája szélén, ezt el is várta a sasoktól. Azóta ott volt, mióta visszatért a bagolyházból. Egy elég hosszú levelet küldött édesanyjának, amiben beszámolt az SVK-n történtekről. Biztos ő is a fejét csóválva fogja majd olvasni a sorokat. Az ő idejükben bizonyára senki sem engedett volna meg magának ilyeneket. Sőt. Még amikor ő volt elsős, akkor sem fordult elő soha, még ehhez hasonló sem. De ez már mindegy is volt. Lassan már egy órája báult ki az ablakon, amikor a nap csalogató sugarai egy döntésre mutattak rá a fejében. Le megy egy kicsit repülni a pályára.

El is szaladt halkan, hogy ne csapjon zajt a tanulóknak a hálókörletbe, felkapta Tűvillámját, és hirtelen azon kapta magát, hogy a lépcsőkön baktat az udvar felé. Emlékezett arra a napra amikor megkapta. Örökre az emlékezetébe véste. Bár családja aranyvérű volt, és rendelkeztek némi összeggel ami még Tomo unokáinak is bőven elég lett volna, sosem éltek fényűzésben. Visszafogottak voltak, és nem utálták sem a muglikat, sem azokat, akik nem olyan tisztavérű mágusok mint ők. Legalább is anyja biztosan így gondolkozot...

Egy hónappal Ninomiya lelépése előtt, elvitte Tomo-t Londonba, az Abszol Útra. Mindenkinek úgy tűnhetett, hogy tökéletes testvérek, akik nagyon jól kijönnek. Akkor a sas is így hitte. Sokmindent megnézetk, fagyiztak, nevetgéltek. Végül aztán Tomo megpillatott egy kirakatot, amiben egy fényesen kivilágított seprűt állítottak ki. A Tűzvillám volt. Mindkét kezét az üvegnek nyomta, és úgy figyelte kívülről. Ninomiyának feltűnhetett, hogy mennyire tetszik az öccsének a seprű, mert egy hónap múlva amikor felébredt, az ágyának támasztva talált egy példányt. Nyelén volt egy cetli, amin ennyi állt:


Azon a napon ment el a bátyja, és bár azóta átkozza őt, még sem tudot lemondani az ajándékáról. Lehet, hogy azért, mert az anyja sosem vett volna neki? Nem azért, mert nem szerette, csak mert sosem volt az a költekezős típus, inkább gyűjtögetett. Sokat repült vele, és egyszerűen imádta, bár mindig maradt benne némi bűntudat, hogy Ninomiyától van, és ő még is használja. Ám ezek a kósza gondolatok eltűntek amikor felröppent vele a földről.

Már az udvaron sétált, vállán a Tűzvillámmal. Csak úgy csillogott a fényben, mert Tomo mindig rendesen megtisztíotta. Minden holmijára különös figyelmet fordított, mindegyikre vigyázott. A pályára érve észrevett két elsőst. Az egyik Sarnatrina volt, a másikat pedig nem ismerte igazán. Udvariasan biccentett feléjük, majd megtorpant, és gondolkozni kezdett. Hirtelen nem tudta eldönteni, hogy maradjon-e vagy sem. Utálta, ha nézik miközben repül. Viszont kínos lett volna visszafordulni, ígyhát azt a döntést hozta, hogy ott marad.

Várt egy kis ideig, aztán végre jött valaki. Owen Preston volt az. úgy tűnik, talán Madam Hooch neki is adott engedélyt a pályán való gyakorlásra, mikor meglátta a kezében a gyakorlóseprűt.
- Szervusz, Owen. - köszönt vissza a lány Owennek. - Igen, én is repülni jöttem. Szeretek repülni, a véremben van. Pont arra vártam, hogy jöjjön valaki, akivel gyakorolhatnék. Nem szeretek egyedül kviddicsezni.
Nem sokkal Owen után Itagaki is megérkezett a Tűzvillámjával a kezében, és biccentett feléjük. Végül is nem zavarta, hogy ott van, mert amióta tisztázta a levelében Itagakival Dacis szánalmas kis leveles trükkjét, sokkal normálisabb köztük a viszony. Bár kíváncsi lett volna Davisre, ahogy majd megeszi a pulykaméreg.
- Szervusz, Itagaki. - reagált a köszönésre. - Szép Tűzvillám. Nekem is van egy otthon. Benne vagy a házad kviddiccsapatában? - kérdezte érdeklődve.

Jó ötletnek tűnt együtt gyakorolni Judy-val, mert Owen tudta, hogy Madam Hooch nem engedi meg minden kis kezdőnek, hogy gyakoroljon a pályán. Tehát könnyedén kikövetkeztethette, hogy Judy is viszonylag jó seprűlovas, mert ha ez másképp lenne, Hooch biztos nem engedte volna egyedül a pályára.
Amikor ezt tisztázta magában, felbukkant egy idősebb sas is csilivili Tűzvillámjával.
Felvágós - gondolta magában Owen. Nem igazán értette miért marad ott velük az idősebb srác, hiszen elsőévesként biztos csak zavarni fogják a pályán, és különben sem tűnt túlzottan barátságosnak. De ha már itt volt, akkor itt volt - és ezen nem lehetett változtatni.

Owen meglehetősen meglepődött, amikor Judy ismerősként üdvözölte a sast. Nem gondolta volna, hogy jóban vannak, bár őszintén szólva nem is nagyon érdekelte.

Mindenesetre, hogy eleget tegyen az udvariassági formáknak, kezet nyújtott az idősebb sasnak.
- Owen Preston - mutatkozott be szenvtelenül, feltételezve, hogy ha ezidáig ő sem tudta a Itagaki nevét, a másik fiú se ismeri az övét.

- Labdákkal játsszunk, vagy nélkülük? - kérdezte aztán kissé türelmetlenül, mert ő gyakorolni jött a pályára, nem pedig bájcsevegni. Szíve szerint labdákkal gyakorolt volna karikára dobni és védeni, de ez most nem csak rajta állt, hanem a többieken is, így várakozóan pillantott rájuk.

Tomo kissé megkönnyebült amikor Sarnatrina kedvesen szólt felé. Bár a lány nem volt a szíve csücske, nem látott okot arra, hogy rosszban legyenek. Sőt kivételesen örült annak, hogy sikerült tiszázni a múltkori leveles affért.

- Biztos jobb mint az- mondta mikor a lány Tűzvillámjáról hallott, és közben a kezében tartott iskolai seprűre bökött- Nem... az nem az én stílusom- tette hozzá, amikor a lány arról érdeklősött, hogy játszik-e a Hollóhát csapatában. (Azt direkt nem említette, hogy nem szeret mások előtt játszani)

Most közelebb lépett hozzá a fiú, és a sas örült annak, hogy ő tette meg az első lépést, hiszen ilyenekben sosem volt túl jó.

- Tomo Itagaki- viszonozta a gesztust- Nos én elvagyok egyedül is, nem muszáj velem edzenetek- folytatta, de igazából más hogy is megtudta volna fogalmazni, csak kedves akart lenni velük, hiszen semmivel nem bánották, ráadásul csupán elsősök voltak- De ha szeretnétek, taníthatok pár trükköt. Félre ne értsétek nem vagyok egy nagy profi, csak többet játszottam már mint ti.

Szíve mélyén azért szerette volna, ha hagyják nyugodtan repkedni, de ha már felajánlotta nem vonhatta vissza.

- Hát igen, sajnos ezzel kell beérnem. - csóválta a fejét szomorúan. - Sajnos elsősöknek köztudott, hogy nem engedik saját seprűt hozni, csak kivételes esetben.
Itt Harry Potterre gondolt, aki ki tudja, hogy jelen pillanatban mit csinál a családjával.
Tomo nem igazán szeretne benne lenni a háza csapatában, de őt jól ismerve megérti.
Owen és Itagaki bemutatkoztak egymásnak. Mikor felvetette a közös edzés ötletét, Owen benne volt, de Itagaki tartózkodott egy kissé tőle, azonban felajánlotta, hogy tanít egy-két fogást. Ez rendes volt tőle, azonban Judy így felelt mosollyal az arcán.
- Ha akarsz, nyugodtan, bár nem hiszem, hogy nekem volna mit tanulnom bizonyos cselekről. Bocsáss meg, nem hencegésnek szántam, mert nem a stílusom... na mindegy, szerintem előbb inkább ki kell ismernünk ezeket az iskolai seprűket, hogy aztán tudjunk velük edzeni. Mit gondolsz, Owen?