Bagolyposta [Nyitott]

Leyla kicsit nyúzottan ment le a nagyterembe reggelizni, mert tegnap késő éjjelig fent volt, hogy be tudja fejezni a mágiatörténet leckéjét. Elege volt a koboldokból, minek kellett nekik felkeléseket csinálniuk?? Ha nyugton maradtak volna, most nem lenne ilyen fáradt. A lány mellet elhaladó diákok mind vidáman beszélgettek egymással.

- Honnan van ennyi energiátok?- suttogta, hogy senki se értse, hogy mit mond.

Bár tudta a lelke mélyén, hogy az ő hibája, mert nem csinálta meg előbb, de még is jobban szerette hibáztatni a tanárt, amiért ilyen sok feladatot ad. Mindig jobb egy bűnbak nem?

A lány unottan lépett be a nagyterembe, tekintetével ismerősöket keresett, de rögtön fel is adta, inkább gyorsan lezuttyant az első szabad helyre. Egy kis töklevet húzott maga elé, de mielőtt belekortyolhatott volna, megérkezett a bagolyposta, és egy ismeretlen madár, csomagot pottyantott a serlegébe.

- Remek..-nyöszörögte.

Kivette, megforgatta, és látta, hogy a csomagot nem neki küldték....

//OOC: Remélem nem baj, ha beszálltam abból az okból, hogy szabad nyitott téma. Ha igen, bocsi, és kitörlöm.//

Reggel izgatottan ébredt. Nem hiába, mert reménykedett benne, hogy a mai bagolypostával megjön az, amit Saoki küldött neki.
Miután megmosakodott és felvette az egyenruháját, elindult lefelé a nagyterembe megreggelizni. Elővette Darbrak Miranda által írt kötelező tankönyvét, a Varázslástan alapfokon I.-et, hogy még átnézze mai dolgozat előtt. A mágiatörténetet nem volt szüksége átmagolni, mert már az eleje óta fejből tudta az egészet, ráadásul a "szellemes" tanerő semmi másról nem képes előadást tartani, csakhogy mit csinált az 1612-es koboldfelkelésen. Az tuti, hogy Binns szerelmes azokba a ronda koboldokba!
Miközben tanulás közben reggelizett (mogyoróskrémmel bevont pirítós és kamillatea kevés tejjel megöntve - ahogy kulturált, igazi britek teszik), megjelentek a nagyteremben a baglyok a reggeli postával.
Egy nagy gyöngybagoly Judy fejére pottyantotta az előfizetett Reggeli Profétát, amit egyből felbontott és olvasni kezdte azt is a tankönyve mellett. Most már minden megvolt neki egy jó reggelihez... de még így is hiányérzete volt.
Hol van Yellia, a fehér alapon sárgafoltos gyöngybaglya?
A nőstény bagoly minden reggelinél odarepül hozzá akár postával, vagy anélkül, hogy kapjon valami csemegét a gazdájától. Ezúttal vagy nem akart jönni, vagy még mindig otthon van a nevelőszüleinél, hogy összeszedje magát a visszaútra.
Mikor szomorúan befejezte a reggelijét, elrakta a tankönyvet és a Reggeli Profétát a táskájába, majd azt felkapva elindult a Mardekár és a Griffendél asztalai között. Félúton hirtelen megtorpant és megfordult.
Yellia bizony ott röpködött a griffendélesek felett. A bagoly alatt ücsörgő egyik griffendéles, Davis egy csomagot nézegetett a kezében. Ami az övé!
- Köhöm. - köhintett nagy komolysággal. - Egy dolog, hogy a mardekárosokat megvetik, de túlzás, ha már egyesek a privát csomagjaikat is vizsgálgatják, hátha nem egy tiltott tárgy van benne. Megkaphatnám a csomagomat? Yellia, te pedig ide gyere!
Yellia most vette észre, hogy ostobaságot csinált. Leszállt Judy vállára, és bűnbánóan lehajtotta a fejét.
- Rossz madár, még számolunk.

//OOC: Dehogy baj, hiszen nyitott bárki írhat..//

Leyla nem tudta hirtelen, hogy mit i csináljon a csomaggal. Már épp azon volt, hogy feláll, és körbekérdez, hogy kié lehet, amikor halk köhhintéssel jeleztek neki a háta mögűl. Gyorsan megfordult és egy mardekáros lánnyal találta szemben magát, aki a csomagért nyúlt.

Persze, hogy megint egy mardekáros! Bármi történik (például a múltkori elnyalás a lépcsőn), biztosan egy kígyóval kell összehoznia a sorsnak. Leyla most végig futtatta tekintetét az évfolyamtársán, és hirtelen eszébe juott ki is ő. Judy Sarnatrina volt, aki most baglyát pörölte.

- Tessék..-nyújtotta neki át a csomagot, minden kedvesség nélkül a hangjában.

Nem kedvelte a mardekárosokat, igaz, ezt a lány alig ismerte, de neki is volt némi gőg a hangjában, nehogy már ő legyen az aki kedves lesz!

- De ha kehet, azért máskor ne az én serlegembe érkezzen a csonmagod, ha lehet!- tette hozzá még, csak úgy félvállról, és visszaült a helyére, hogy folytassa a reggelizést...

Rose (mint minden reggel) most is friss és fitt volt. Korán kelt, és tett egy sétát a parkban. Ezzel kellően átmozgatta magát evés előtt, valamint a reggeli levegő is felélénkítette egy kissé. Az elsők közt érkezett a Nagyterembe, és mivel Patriciát egyelőre még sehol sem látta, így csak lehuppant egy helyre a Mardekár asztalánál, és lassan, komótosan falatozni kezdett. Közben undorodó pillantást vetett az ételeiket mohón habzsoló évfolyamtársaira.

Lassan mindenki megérkezett az evéshez, és az ablakon beröppentek a baglyok. Rose csak fél szemmel figyelte őket. A szüleitől csak hetente kapott levelet, és a legutóbbi óta még csak öt nap telt el. Egyetlen bagoly érkezett most hozzá, aki a Reggeli Prófétát hozta. Mivel túlzottan lekötötte a szalagcím (Új kviddicscsapat alakult Írországban), csak fél szemmel figyelt a többiekre. Leia hangjára is csak azért figyelt föl, mert elég közel ültek egymáshoz. Ugyanabban a sorban, csak más asztalnál.

Résnyire szűkített szemein figyelte az eseményeket. Már megint ez a Leyla kezd el balhézni a mardekárosokkal! Hihetetlen...

- Attól még, hogy neked senki nem küld csomagot, nem kellene lenyúlnod másét! - szólt oda az oroszlánnak, mikor Judy már arrébb ment, és arcán megjelent egy megvető fintor...

A bagoly megfenyítése csupán abból állt, hogy Judy ezúttal nem adott Yelliának a kedvenc bagolycsemegéjéből.
Elvette a csomagot az oroszlántól és elrakta a táskájába. Ennyivel lerendeződött volna minden, ha Davis nem kezdte tenni a megjegyzését. Úgy hangzott - és ő logikusan kifejtette -, hogy a madara, aki életében először vétette el a címzettet, egy gyagyás bagoly. Amikor a lány háttal ült már Judynak folytatni a reggelijét, a tanári asztal felé nézett. Ott szinte senki nem figyelt.
Előkapta a varázspálcáját, és Davis tarkójának szegezte. Persze, a pálcája szánt szándékosan nem látszódott ki a talárja ujjából, hogy úgy tűnjön messziről, mintha csak rámutatna a mutatóujjával.
- Vigyázz a szádra, Davis. - suttogta nyugodt, de rosszat sejthető hangon. - Nem szeretem az okostojásokat, pláne nem a baglyom pocskondiázását. Hidd el, én nem félek attól, hogy elátkozlak.
Ekkor felbukkant Thorne is, a hercegnőcske barátnője. Mivel ő az a típusú ember volt leginkább, akit Judy még barátnak elfogadhat, rá számíthatott segítségben. Bár ezzel a csekélységgel maga is elboldogul.
- Köszönöm Thorne. - mosolygott. - Rendes tőled, hogy segíteni akarsz nekem, de ezúttal egyedül is meg tudom oldani a helyzetet.
Levette a vörösfenyőpálcáját Davis tarkójáról, de azért még mindig szorongatta talár ujja rejtekében, hátha szükség lesz védekezésre.

Leyla cseppet sem ilyedt meg, amikor érezte a tarkóján Judy pálcáját. A fenyegetéseket sem vette túl komolyan, de azért halkan benyúlt a talárja alá, hogy a pálcája kéznél legyen, ha netán szükség lenne rá.

- Szánalmas...- könyvelte el magában.

Ám pár pillanat múlva feltűnt a színen Thorne is, de ekkor már kezdett felmenni a pumpa a kis oroszlánban. A múltkri lépcsős incidensnél is megjelent, most itt is? Nem bír megülni a seggén? Leyla hirtelen felpattant, és farkasszemet kezdett nézni az idegesítőbb kis kígyóval.

- Figyelj Thorne, neked nincs jobb dolgod, mint beleütni az orrodat mások dolgába? Ennyi időd lenne? Hallottad, Sarnatrina sem kérte a segítségedet! Úgyhogy mehetsz is!

Leyla szemében szikrák jelentek meg, egyszerűen utálta a minden lében kanál Thorne-t. Ő embert még nem utált, pedig sokmindenki ártott már neki. A mugliiskolában mindenki bogarasnak tartotta, és sokszor elverték amikor a tanárok nem látták. Persze az anyja és a nagyanja mindig kérdezték, hogy honnan az a sok folt, de ő csak annyitt mondott, hogy "elestem tornaórán", vagy hasonló kifogásokat keresett. De mégsem gyűlölte őket. Ám azokat az embereket egyszerűen nem bírta elviselni, akik folyton beleütötték az orrukat mások dolgaiba.

Most azonban a másik mardekároshoz fordult. Kezében még mindig ott szorongatta a pálcáját, de átértékelte a helyzetet. Nem lenne jó a tanárok szeme láttára párbajozni.

- Sarnatrina.. nézd bocs az előbbiért, tudom milyen ha a kiskedvencedet bántják. Az én macskám sem a legjobb, de az enyém, és én szeretem. A csomagoddal pedig nem akartam semmit, láttam, hogy nem az enyém, természetesen nem bontottam volna ki..- az utolsó mondatot, inkább Thorne-hoz intézte.

Lehet, hogy ezzel gyengeséget mutatott feléjük, de nemérdekelte. Az anyja megtanította a jómodorra, és viselkedni....

Rose egy kissé meghökkent. Több önuralmat várt el Leyától, nem azt, hogy ilyen hirtelen kirohanjon egy megjegyzés után. De mindegy, annyira nem érdekelte. Ha ettől érzi jól magát a lány, hát legyen!

- Igen, ennyi időm van - felelt egy negédes mosollyal. Ő egy cseppet sem húzta fel magát az oroszlán előbbi kirohanásán. Sőt kifejezetten mulattatta a jelenet. - Mellesleg Davis (igen, a vezetékneve rémlett neki valahonnan, bár azt sem tartotta érdemesnek megjegyezni) én úgy vélem, hogy ha te nem kerülnél állandóan ilyen helyzetekbe, én is békésen ellennék a barátaimmal...

Ezután Judyra pillantott. Néha egy kicsit zavarta a másik lány tudálékossága, de ezt leszámítva eléggé kedvelte. Sőt, kifejezetten szimpatikusabbnak tűnt, mint a legtöbb Mardekáros évfolyamtársa. Bár még nem álltak nagyon közel egymáshoz, szívesen nevezte volna barátjának.
Szavait hallva barátságosan biccentett.
- Persze, sejtettem - felelt, majd szemeit forgatva Davisre pillantott, jelezvén, hogy mennyire idegesíti a kis oroszlán. - Mániája a párbaj.

Ezzel a lépcsőn történtekre utalt. Aztán visszaült a helyére, hátat fordítva az oroszlánnak, de azért éberen fülelt, hiszen soha nem lehet tudni, mi lesz a következő lépése...

Rosalie megjelenése valószínűleg felkapta Davisnél az agyvizet, és elkezdett ordibálni vele. A felemelt hangra jó pár diák felfigyelt, és talán a tanároknál is körbepislog egy-két felnőtt, hogy kitől származik a roham.
Még csak meg se hallgatta a szánalmas oroszlánnak nevezett cicamica felé vetett mondandóit, megfordult, hogy Rosalie-t még visszakísérje az asztalukhoz. Mielőtt távozott volna, félvállról odavetette Davisnek.
- Tudod, elég szánalmas egy griffendélestől, hogy itt égeti le magát a kirohanásaival egy egész iskola kellős közepén. Nem csoda, hiszen a griffendélesek közé nem bátor emberek kerülnek, hanem ősemberek, akik alapból sem tudják mások felé a tiszteletet, még ha utálja is.
Azzal faképnél hagyva Davist visszaült a Mardekár asztalához Rosalie mellé. Yellia még mindig a vállán ült, és néha forgatta a fejét, vagy verdesett a szárnyaival.
- Látom, ez a buta lány az ellenséged, Rosalie. Engem is kissé idegesít már. Főleg, amit csinált az SVK-n. Mit szólnál hozzá, ha segítenék neked jobb belátásra bírni és több tiszteletet csikarni belé? Benne lennél?
Közben letette a csomagját az asztalra, majd óvatosan bontani kezdte.

Leyla nem hagyta annyiban a dolgokat, ez nem vallt rá. Fogta magát és a két lányt követve a Mardekár asztalánál találta magát. Cseppet sem érdekelte, hogy ki nézi, és ki nem. Tombolt benne az adrenalin, és egy Griffendéleshez méltóan nem hátrált meg. Kicsit megköszörülte a torkát, hogy a két lány hátraforduljon felé.

- Először is Thorne! Mániám lenne a párbaj? Lehet.. De neked meg baj lehet a szemeiddel, ugyan is nem én rántottam rögtön pálcát, egy kis beszólás után, hanem a kis barátnőd. Másodszor Sarnatrina! Még, hogy a Griffendélbe ősemberek járnak? Látom neked fogalmad sincs a tiszteletről, ugyanis beláttam, hogy tévedtem és volt bennem annyi megbánás és tisztelet, hogy utána bocsánatot legyek képes tőled kérni, pedig jól tudod, hogy nem vagy a szívem csücske!- a kis oroszlán hangja halk volt és nyugodt, ám egy kicsit fenyegetően csengett.- Ti nem tudtok semmit a tiszteletről! Átgázoltok az embereken, és utána semmi megbánást sem tanusítotok! Ha a Griffendélbe ősemberek járnak, akkor a Mardekárba trollok??- hangja még most sem volt hangos, de kissé remegett a düh-től.

Tekintete bátor volt, és élesen nézett a két megkövült lányra..

- Áhh, engem végtelenül irritál - felelt Judynak. - Nem tudom, mivel lehetne leállítani...
Aztán egy hanyag kézmozdulattal jelezte, hogy jobb lenne kellemesebb témákra evezni.
- Valami érdekeset kaptál? - kérdezte a másik kígyótól, aki ekkor már a csomagját bontogatta. Nem akarta beleütni az orrát Judy dolgaiba, így ezt a kérdést fesztelenül tette fel: ha a másik lány akar válaszolni, akkor jó, ha pedig nem, ő azt is megérti.
Közben előrenyúlt a tökleves kancsóig, hogy töltsön magának, amikor megakasztotta Davis hangja.
Halálosan unott arccal hallgatta végig, és tüntetően ásított egyet.
- Mikor fogod végre fel, hogy senki nem kíváncsi rád? - kérdezte aztán lassan. - Állandóan csak jár a szád, akkor is, amikor nem kellene, ráadásul üres szavakkal fenyegetőzöl... Laila, most adok neked egy tanácsot, és ajánlom, hogy fogadd meg...: szűnj meg létezni! Vagy legalább azt a csoda nagy szádat tartsd néha csukva.

Még lett volna mit mondania, de Rose tudta, hogy nem érné meg felhúzni magát ezen a szánalmas kis oroszlánon. Így tüntetően visszafordult az asztal felé, jelezve, hogy egy cseppet sem érdekli, hogyan reagál szavaira Lea...

//OCC: Leyla, ilyesmit ne írj, hogy megkövülten állunk meg ilyesmi, mert az is mások karakterének irányításának minősül. Köszi. ^_^ //

- Nos, nekem lennének ötleteim, de először gondolkozni kéne rajta. - felelte. - Na jó, ha nem lesz több dolgunk ezzel a szerencsétlennel, akkor térjünk át egy jó témára.
Kibontotta a csomagot, és boldogan vette elő az új varázsfestőkészletét.
- Ez csodálatos... végre festhetek olyan képeket, amik mozogni fognak. Néha, amikor nem tanulok, vagy olvasok nagyszerű alkotásokat, szoktam festeni. Majd lent a klubhelyiségben megmutatom azt a képet, amit itt festettem egy hét alatt.
Annak örülne, ha Rose érdeklődne az alkotása iránt. Ezt a kis örömet azonban Davis megjelent, és elkezdte a magáét. Persze igaz, hogy higgadtsági próbát tett, de így is annyira feltűnő volt, hogy már a tanári asztalnál is dühösen nézelődnek a tanárok.
- Képzeld, drága kicsi Davis - mondta lágy, negédes mosollyal. -, én többet tudok a tiszteletről, mint te. Ha fele annyi tisztelet vagy megbánás lenne benned, akkor nem okoznál több szégyent a saját házadnak és nem próbálnál meg ránk szállni. Látod, már a tanárok is kiszúrtak téged. Tudod, nem csoda, hogy a Mardekárba kerültem, mert olyan vagyok, mint a vipera: marok, ha hergelnek. Ha nem okozol több gondot nekünk, mi se piszkálunk többet, és akkor békében leszünk. Most ha megbocsátasz, alo mars innen, és ülj vissza a kis fenekedre, Davis, mert szeretnénk békésen beszélgetni Rose-al.
Azzal a griffendélesek asztala felé mutatott, és visszafordult. Látta, hogy Rose még mindig feszült volt.
- Ne törődj vele. Sajnos vannak kotnyelesek, akik szeretik keresni maguknak az ellenségeket. Nem csoda, hogy őt mindenki jobban utálja, mint engem.

//OOC: Tényleg, neharagudj, és köszi a figyelmeztetést ^^//

Leyla végighallgatta mindkét lány válaszát, higgadtan, és közben el is mosolyodott. Annyira emlékeztették a régi iskolájában lévő gyerekekre, akik szintén azt kívánták neki, hogy szívódjon fel. Vajon most örölnek annak, hogy tényleg eltűnt az életükből? Vajon talátak másik bűnbakot, vagy egy másik olyan személyt, aki csendben ülve tűrte, ha kövekkel dobálták? Igen, azóta megválltozott. Ki mert állni az igazáért, persze bajba is került, de eldöntötte magában, hogy többé nem lesz olyan nyámnyila.

- Thorne.. neked csak annyit szeretnék mondani, bár utállak, de leglább van bennem annyi tisztelet, hogy képes vagyok megtanuli a neved. És ha neked ez annyira nehéz, akkor inkább a helyedben nem okoskodnék...-hangja még mindig nyugodt volt, és egyenesen a lányok feje fölött kibámult az ablakon- Sarnatrina.. van egy olyan megérzésem, hogy én bármit tennék, nem szállnátok le rólam.. de már megszoktam az ilyesmit, úgyhogy feleslegesen téped a szád ezügyben, a hazugságaidra meg főleg nem vagyok kíváncsi..-most mélyen a lány szemébe nézett, és úgy folytatta tovább- Tudod az nem érdekel, hogy ki menjire szeret engem, elfogadnak vagy nem, az ő dolguk de nem vennék mérget a szavaidra..-hangja végig lágy maradt, nem akart kiabálni, hogy mégjobban felhívja magára a figyelmet.

Majd fogta magát, sarkon fordult, és visszament a háza asztalához...

[out]

Rose nem is figyelt Davis szavaira, annyira lekötötte barátnője csomagja. Varázsfestőkészlet! Rose nem is tudta, hogy Judy szeret festeni, de egyből nagyon kíváncsi lett.
Amikor Davis végre eltűnt, megkönnyebbülten felsóhajtott. Túlzottan idegesítette már a jelenléte is az oroszlánnak. Judy szavaira mosoly kúszott az arcára, és bólintott.
- Teljesen igazad van.
De még mennyire, hogy igaza volt!
Aztán Rose sokkal kellemesebb témák felé evezett.
- Már festettél mozgó képeket? És egyáltalán... mióta festegetsz? - tette fel a két kérdést, amik a jelen pillanatban a legjobban érdekelték.
Remélte, hogy Judy-t nem zavarja a kíváncsiskodása, de mivel Rose sose volt nagy művész, mindig csodálta azokat, akik egy tubus festékből gyönyörű alkotásokat voltak képesek kihozni...

- Tudod, Davis, mi is jobban örülnénk, ha bármi olyat tennél, amivel leszállunk rólad. De eddig nem így tettél, úgyhogy magadnak köszönd, hogy szereztél egy-két ellenséget, máskülönben engem nem érdekelnél. Egy jó tanács: ne szemtelenkedj, és mi se szemtelenkedünk veled. Légy jó kislány, és akkor barátok leszünk.
Ironikusan és kellemes mosollyal mondta mindezt Davisnek, mielőtt az lelépett volna.
- Ja apropó. - szólt még utána negédes mosollyal. - Nem kell utánoznod engem a higgadtságban, ahhoz túl feszült vagy. Nem rendelkezel az én hidegvéremmel, mint az összes többi griffendéles. Tisztelet a kivételeknek!
Miután Davis végre elment, végre áttérhettek Rose-al kellemesebb témára, vagyis a festéstudására.
- Hát kicsi korom óta rajzolgatok és festegetek. Ez amolyan velem született tehetség. Sajnos én már sose tudom meg, hogy az igazi szüleim családjában ki volt ilyen tehetséges. Egyszer-kétszer sikerült mozgó képet festenem, de túlságosan elkényeztetettek lettek a kép szereplői... mai napig sem hajlandóak mutogatni magukat szép szóra se.

Rose nevetett Judy visszavágásán. Igazat mondott, és bár Davis nem fordult hátra, Rose úgy gondolta, hogy minden bizonnyal megint tiszta vörös a feje ezeket hallva.

- Én nem vagyok nagy művész - fintorgott barátnőjére. - Én inkább csodálom a festményeket, alkotni nincs türelmem. Én inkább mozgok...
Amikor az elkényeztetett festményszereplőkről hallott, nem tudta elfojtani a mosolyát. Kicsit irigyelte a másik lányt, amiért olyan tehetséges, de ez az érzés amilyen gyorsan jött, olyan hamar el is múlt.
- Ezzel a készlettel újból megpróbálsz mozgóképet festeni? - kérdezte aztán, mert igazán kíváncsi volt, hogyan készülnek az ilyen képek. Remélte, hogy Judy nem az a fajta a lány, aki fél megmutatni a munkáit másoknak.

- Nos, a testmozgás egészséges dolog. - jegyezte meg, mikor mondta Rose, hogy ő inkább mozog, mert nem tehetséges kézügyességben. - Szeretek lovagolni és úszni. De nem szeretek dicsekedni, ezek csak elfoglaltságok, akárcsak a festészet. Bár ha úgy vesszük, nem árt, ha valamihez értünk.
Judynak igazából fogalma se volt, hogy mi az, amiből nagyon gyenge, hiszen mindenhez megvolt a tehetsége. Legalábbis úgy nőtt fel, hogy szabadidőben nagyon sok mindent csinált a nevelőszüleivel.
Aztán a következő kérdésnél megméregette az új készletét, és mosolyogva válaszolt.
- Igen, de ezúttal állatot próbálok lefesteni vele. Azt hiszem, a kis manőverért, ami kellemetlenséget okozott Davis miatt, az lesz a büntetése a kis baglyomnak, hogy egy ideig mozdulatlanul kell ücsörögnie, amíg lefestem.
Yellia kissé összehúzta magát. Búcsút mondhatott annak a következő napnak, mikor békésen lustálkodhat a többi bagollyal.
Judy befejezte a reggelit, és elrakta a készletet, majd felállt.
- Gyere, menjünk. Tanítás előtt, ha van még időnk tanításig, akkor megmutatom neked az eddig elkészített képemet.
Megvárta illedelmesen Rose-t, aztán így vagy úgy, elindult a pince irányába a Mardekár klubhelyiségébe baglyával a vállán.

[out]

Rose figyelmesen hallgatta, és miközben bekapta az utolsó falatot is, arra gondolt, hogy megkérdezi Judyt, hogy megnézheti-e a képeit.
Azonban ezt maga a lány ajánlotta fel, és Rose megkönnyebbült. Nem szerette annyira a szerény, minden művüket féltő művészlelkeket.

Rose letette az üres kupáját az asztalra, és barátnőjét követve felállt. Miközben a folyosók felé igyekeztek, Judy baglya még bánatosan huhogott egyet, mire Rose megengedett magának egy kis mosolyt. Nem értette, hogy volt képes a bagoly pont Davist kiszúrni magának, de úgy döntött, nem foglalkozik ezzel többet. Alig várta, hogy láthassa, mikén készül el egy mozgó festmény...

[out]