Az első repülésóra. [juhéj!] (nyitott)

Ma reggel jól indul. Első óra repülés. Már nagyon várta ezt az órát, de félt is tőle. Félt a magasban, de le tudta küzdeni a félelmét.

Remélte, hogy ott lesz az a lány aki este Zsepit adott neki a folyosón, mikor dedós módjára bőgött a sarokban. Haragudott magára kicsit, hogy így látta valaki, de próbált megbékélni a gondolattal, hogy már mindegy.

Akkor kezdődjék hát az óra. lépcsőn lefele menet azon gondolkozott, hogy vajon nem e régi a Nimbusz kétezres seprűje. Mindenkinek szép új seprűje volt, csak neki volt ilyen régi típusú. Bár nem zavarta annyira a dolog.

Alana kicsit ódzkodott a repülés órától, nem pusztán a tériszonya miatt hanem ettől a brutális sport miatt, aminek alapja ez az óra. Minden esetre nem hagyta, hogy félelme felülmúlja önmagát, ezért megpróbált játszi könnyedséggel és bátorsággal leplezni félelmét.
Viszont legbelül nagyon, de nagyon remélte, hogy lesz valaki aki a véleményét osztja a témában. Alana helyén valón érkezett az órára. Majd oda súgta a mellette lévőnek: Te nem izgulsz?

- Igen, de kíváncsi is vagyok rá.- válaszolta a kérdésre. Ismerte a lányt, bár eléggé furcsának találta, hogy nem vették észre fent a Hollóhát klubhelyiségében, amikor bement olvasgatni órák után egy otthonról hozott könyvet.

Még nem ismerte a lányt, ezért próbált kicsit távolságtartó maradni. Egyszer csak eleredt az orra vére, de persze mindig olyankor történik vele valami hülyeség, amikor kisebb gondja is nagyobb lenne annál hogy vérzik az orra. Bár már megszokhatta volna, hogy amikor ideges, akkor még több hülyeség eléri. -óóó hát miért is ne... miért is lenne nálam zsepi?! - suttogta nagyon halkan, hogy senki se hallja. Lehajtotta fejét, hogy nehogy átfesse ruháját és kis oroszlánnak nézzék pár perc múlva.

Szeretett sas lenni és nem is akart színt váltani. Apukája is Hollóhátas volt, ezért örült, hogy ő is követheti a példáját. Bár apukája inkább földön szeretett járni mert tériszonya volt, de volt egy nagyon király motorja, amivel néha szoktak repkedni és nagyon tetszett neki. Abban annyira nem érezte a szorongató érzést, amit a seprűn. Nagyobb volt a biztonságérzet.

Alana a fiú arcát firtatta, mivel nem gondolat olvasó ezért csak ez maradt.
Majd amikor hirtelen elkezdet szegénynek vérezni az orra, Alana nagyon aranyosnak találta, arra tippelt, hogy esetleg ő is tart egy kicsit az órától. De az is lehet, hogy olyan, mint Alana apukája, neki az időjárás függően eredt az orra vére. Például ha sütött a nap és harminc fok volt, de hirtelen elkezdett esni az eső, már adni kellett a zsepit.
Majd kivett a táskájából egy kék papírzsebit és a fiú kezébe csúsztatta.
És egy viccet is mondott:
-Jó színe van, nem?- ezzel reménykedve, hogy megnevetteti a fiút.
Alana zsepije sikert aratott, a fiú arcán egy pici mosoly jelent meg. Örült, hogy neki bejött a vicc.

Sokszor történik ez vele, ha valamitől fél és hát miért is ne megint gyűlnek a bajok. Eleredt az eső és Tserendorjnak zúgott a feje, mert egyre közelebb értek a biztos kéztöréshez.
Amint megérezte az első csepp esőt a feje búbján, egy simogató érzést érzett a kezén. Odapillantott és már tele is nyomták a kezét papírzsepivel. Az előző hölgyemény adta a kezébe, egy kis viccel oldva a feszültséget.-Jó színe van, nem? Na ja... k.b. olyan szine volt, mint Ciri fülének, mert úgy elpirult, mintha nem csak az orra lenne véres, hanem az egész arca a füle csúcsáig.
-köhödöd héped!- mondta kicsit elcsukló, orrhangon mongolos akcentussal az orrára tapasztva a Zsepit. Általában akkor éri el leginkább a Mongol akcentus, ha nagyon izgul, vagy koncentrál valamire.
És most megint triplán érkeztek a nehéz dolgok, amikkel meg kell bírkóznia.
-Eső, orrvérzés és még rákvörös az arca is a lány miatt. gondolta magában.

Alana megkönnyebbült amikor látta, hogy a fiúval minden rendben van. Majd nevetve azt mondta:
-Biztos én jobban izgulok, mint te!
Ezzel az célja csak az volt, hogy beszélgetésbe elegyedjen a fiúval.
Majd csak nézte, ahogy a kék zsepi színt vált, és belegondolt mi lett volna ha ez vele történik. Majd a képzelgés újra a földre szólította, a fiú újra hozzá szól...

-Abugámdak volt edgy daaaagy botorja.- Mondta, már a második zsepit szívezve piros színnel. Nagyon tetszett neki hogy a lány ilyen beszédes mert ő szeretett beszélgetni, vagyis hallgatni amit a másik mond, mert szerette elképzelni a hallott történeteket.
-Azon is féltem utazni kicsit, de nagyon szerettem apukámmal motorozni.- Folytatta levéve orráról a zsepit, megszemlélve, hogy még van e oka ott tartani.
- De seprűn, még nem utaztam. Félelmetes hogy egy kis bot tartja meg az embert, hogy le ne zuhanjon olyan magasból. És hát... kissé kényelmetlen is. De lehet hogy csak azért van ennyi bajom, mert hozzászoktam a motorhoz.- mondta rámosolyogva a lányra.

A fiú meséje nagyon tetszett, betekintett egy olyan világba, ahol nincs bujkálás a hatóságok elöl és szabadon "szállhat" az apjával.
-Jó lehet, én mióta az eszemet tudom menekülünk a hatóságok elől, persze alaptalan okkal vádolnak.-mondta Alana kicsit szomorúan.
De gyorsan elmúlt a nagy bánat, mert tetszett neki a fiú nyitottsága, mintha már ezer év óta ismerné úgy beszél Alanához.
A lány zavartalanul hallgatta a meséjét, nagyon tetszett neki ez a békés, nyugalmas élet.
Már nem is félt annyira a repüléstől!

Ezt most be kell zárnom, mivel órát csak tanár indíthat. Későbbiekben ezt tartsátok észben.
Repülés óra a következő váltott osztály körben lesz.