Előbb gondolkozz, és csak aztán cselekedj! (Nyitott)

Sal ezúttal tényleg haragudott magára. Általában visszafogott és komoly volt, de az a mardekáros srác teljesen kihozta a sodrából.
- Ülj le ide - nyomta le Madam Pomfrey egy ágyra a sok közül. Sal nem ellenkezett. Durcásan összefonta maga előtt a karjait, és meredten bámult maga elé. Miközben Pomfrey körülötte tett-vett, ő ismét felidézte magában a történteket, majd most is, mint annyiszor máskor arra az eredményre jutott, hogy nem az ő hibája volt.
- Halljam, mi történt! - lépett mellé a javasasszony.
- Fellöktek a folyosón - felelt Sal mogorván.
- És?
- És aztán visszalöktem... Ez meg nem tetszett annak a kígyónak. És ők sokkal többen voltak, mint én, ezért ez egy nagyon igazságtalan küzdelem volt! - fakadt ki a lány a végére.
Miközben Madam Pomfrey ellátta a zúzódásait, ő csendben feküdt az ágyon, és dühösen meredt maga elé. Annyira nem vallott rá, hogy így rendezze a konfliktusokat! Persze régóta karatézott, de ekkora túlerővel szemben nem csoda, hogy alulmaradt. Még szerencse, hogy senki nem volt tanúja a küzdelmüknek.
- Kivel verekedtél össze?
- Én nem... - kezdett tiltakozni Sal, hiszen azért nem nevezte volna verekedésnek, hogy a mardekáros srác testes barátnője néhányszor odavágta a falhoz, de aztán elhallgatott. - Remélem, ők is fel fognak bukkanni a gyengélkedőn - felelt végül mogorván. - Mert azért én sem hagytam magam.
A javasasszony rosszalló ciccegésének csak a nyíló ajtó nyikorgása vetett véget...

Alana elindult a gyengélkedő felé, még a séta is megártott, bizarrul érezte magát.
A lány egy ideig nem merte kinyitni az ajtót csak állt ott...
Utálta az orvosokat, vagy bárkit akinek ilyen "gyógyító hatalma" volt.
Hogy miért?- Alana tavaly átesett a bárány himlőn, és nem akárhogyan, kiderült, hogy a krém amelyet az orvos felírt tartalmazott egy bizonyos anyagot, amire a lány allergiás.
-Orvosok,- rázta meg a fejét. Majd kinyitotta az ajtót.
-Áhh Madam Pomfrey jó napot!- köszönt majd leült egy ágyra.
Látszott, hogy a hölgy nagyon gyakorlatias és már rohant a lázmérőért.
Alanán kívül volt ott még egy leányzó, látszott, hogy őt nem a belső démonok intézték el.
-Szia, a nevem Alana- majd mielőtt, megvárta volna a választ...
-mi történt veled?- kérdezte a lányt. Nem tehetett róla de kíváncsi volt.

Majd mély levegőt vett, mert újra rájött a szédüléses hányinger.

Az ajtón egy elsőéves lány lépett be. Szintén sas volt, mint Sal, de a lány nem tudta a nevét. Szégyellte volna ezt bevallani, ezért nagyon megkönnyebbült, amikor osztálytársa bemutatkozott. Tehát Alanának hívják. Mázlista, hogy ilyen szép neve van. Mert hát milyen az övé...? Salamandra?! Ki az, aki ilyen nevet ad a lányának? Persze Sal szülein kívül...

A lány arcára erőltetett egy barátságos mosolyt, noha a folyosón történtek után eléggé elege volt az összes Roxfortos diákból.
- Sal vagyok - mutatkozott be a becenevén. Az igazit a világ minden kincséért sem árulta volna el. Na jó, a világ minden kincséért talán igen, de erre sajnos nem volt lehetősége. Közben alaposan szemügyre vette a másik lányt. Alapvetően kedvesnek tűnt, barátságosnak, és... túlontúl átlagosnak. Meg egy kicsit kíváncsinak. Látszott rajta, hogy nincsen túl jó passzban, sápadt volt, arcai pedig vörösek, mintha lázas lenne.

- Semmi különös - felelt vállat vonva Sal Alana kérdésére. Nem akart rögtön mindent elmesélni magáról, de ezt a kétszavas választ túl bunkónak érezte, ezért hozzátette: - Összetűzésbe keveredtem egy idősebb kígyóval.

Közben Pomfrey parancsára hanyattfeküdt az ágyon, hogy a homlokára tudja szorítani a gyógyfüves kendőt. Nem szólt többet, nem volt kedve beszélgetést kezdeményezni. Egyrészt mert rosszul érezte magát, másrészt azért, mert eleve ilyen volt a természete. De azért, miközben a javasasszony Alana körül forgolódott, csupán udvariasságból megkérdezte.
- És te nagyon rosszul vagy?

Szegény- gondolta Alana, igen kicsit sajnálta a lányt, miért ne tette volna? Ugyan úgy sajnálta, mint amikor őt sajnálták egy elég érdekes szituáció miatt. De Alanának nem volt kedve feleleveníteni ezt. Sel, gondolta, majd hirtelen ki is bökött valamit, a választ:
-Hát tudod tegnap óta olyan furcsán érzem magam. Szédülök és hányingerem van.
Majd Madam Pomfrey kérésére berakta a lázmérőt és közben szemügyre vette évfolyam társát.:
-Remélem hamarosan jobban leszel!- majd rá mosolygott, érdekelte a lány, hiszen szörnyű ami vele történt.

Majd Alana félig a lázmérőt, félig a falat bámulta, amin ott volt egy igen érdekes barna folt.
-Szerinted mi az??-kérdezte, kis undorra a képén...

Salt egy kissé zavarta a másik lány sajnálkozó tekintete, kifejezetten gyengének érezte tőle magát. De igyekezett, hogy ne mutassa ezt ki. Bár tökéletesen elvolt a suliban egyedül is, nem akart most bunkó lenni a másik lánnyal. Pedig Sal sosem volt az a nyitott, barátkozós típus. A sulijában is voltak barátai, és voltak olyanok, akik féltek tőle csípős modora miatt. Nos igen, kevesen viselték el, ha nagyon szókimondó volt.

De most eléggé ramatyul érezte magát ahhoz, hogy ne ilyen dolgokon járjon az esze. Így csak feküdt az ágyon, a horzsolásaira szorítva a gyógyfüveket, és hallgatta Alanát. Máskor kifejezetten idegesítette volna ez a csevegés, de ilyen állapotban meglepő módon jól esett neki, hogy nincs egyedül.

Mikor Alana felhívta a figyelmét arra az ismeretlen származású foltra a falon, undorodva ráncolta az orrán.
- Fogalmam sincs - felelte, majd kuncogva hozzátette: - De szerintem jobb is nekünk, amíg nem tudjuk.

Ekkor ért vissza Madam Pomfrey, aki rájuk szólt, hogy maradjanak csendben. De amint a javasasszony kicsit messzebbre került, Sal ismét megszólalt.
- Lehet, hogy Pomfrey a falra szokta önteni a kávéját, ha nem ízlik neki - találgatott hülyülve Sal. - Már ha szokott ilyen mugli italt inni...

A kis göndör egészen jól érezte magát, azt leszámítva, hogy szédült és hányingere volt, meg hogy alig pár perce még a lábát sem érezte. Nem hitte volna, hogy a lánynak, pontosabban Salnek ilyen jó a humora.

Mióta Alana megérkezett ide a Roxfortba, lételeme a vicc, mondjuk ez az előtt is fontos volt a kislány életében... apja azt mondta, hogy ha össze kéne gyűjtenie a szász főbűnt, aközt szerepelne a túlzott komolyság és a vicc "mentesség".

- Ha kávét inna akkor nem szuszogna itt egész nap, hanem dolgozna:- nevetett, majd a kezét a javasasszony felé fordította aki éppen egy széken ülve bóbiskált. Ezzel nem akarta megsérteni az öreg hölgyet, hisz nem is ismerte, csak pillanatnyi hóbortja és vicces hozzászólása érdekében jelentette ezt ki.
Majd mikor a nevetés lecsitult:
- Amúgy, hogy tetszik a suli, nincs honvágyad?

Sal sosem gondolta volna, hogy egyszer majd a gyengélkedőben fog ücsörögni egy majdhogynem idegen évfolyamtársával, és jól fog szórakozni. Márpedig most éppen ez történt. Kifejezetten jól érezte magát, pedig amikor a folyosókon battyogott a gyengélkedő ajtaja felé arra gondolt, hogy ez a legpocsékabb napja Roxfortban.

Elnevette magát Alana válaszán. Közben pedig arra gondolt, hogy végre talált egy értelmes embert, akivel érdemesnek tűnik barátkozni. Alana nyitott volt és vidám. Sal remélte, hogy mélyebb témákról is tudnak majd beszélgetni, de ezt ismeretségük kezdeti szakaszában nem erőltette.

- Oké, őszinte leszek - felelt a göndör hajú lány kérdésére. - Kicsit jobbra számítottam. A szüleim ódákat zengtek Roxfortról, de én annyira nem találom nagyszerűnek. Persze szép és jó, meg szeretem is, de... - itt elhúzta a száját, miközben kereste a szavakat. - Azt hiszem nekem kissé túl nagyok voltak az elvárásaim a hellyel és a diákokkal szemben - tette még hozzá, majd elmosolyodott.
- De már egészen kezdem megszeretni. - mondta, és itt arra gondolt, hogy milyen jó, hogy összetalálkoztak Alanával. - Bár eleinte volt egy kis honvágyam - vallotta be.
- És te hogy állsz ezzel? Szereted a sulit, vagy hiányoznak az otthoniak - kérdezte aztán őszinte kíváncsisággal.

Alana csak hallgatta a lány válaszát, imádta ha egy ember megnyílt neki. Hasonlóságot vélt felfedezni ebben a napban és abban amikor megismerte, jó mugli barátnőjét. Nagyon egyforma szituáció volt, csak éppen akkor nem mérgezés miatt volt rosszul.
Majd Sel hangjára lett figyelmes:
- Hát tudod imádok itt lenni, csak hiányoznak az otthoniak. Meg...- majd befejezte a mondatát, mert a bóbiskoló javasasszony, felébredt csipkerózsikai álmából és a lázmérő után nyúlt. Majd mikor közölte Alanavál a mérgezést a lány elszomorodott. Míg Pomfrey elment valami szirupért, Alana beavatta Selt a részletekbe:
- Tudod, ma volt az ágyamon egy muffin, amiben, mint kiderült nem csak liszt volt.- úgy gondolta érdemes ezt az információt megosztani, mert újdonsült ismerősére is leselkedhet ez a veszély.

Sal ezt hallva elhúzta a száját.
- Ha nem az ágyadon találtad volna, tuti, hogy egy mardekárosra gyanakodnék... De így? Melyik sas vetemedett ilyesmire?
Sal tényleg meglepődött. Mert ez a mérgezés komolyabb dolog volt holmi ártatlan térfánál.
- Elképzelésed sincs, hogy ki tehette oda? - kérdezte aztán, miközben jól az agyába véste, hogy talált édességet nem nagyon szabad megenni.

- Pontosan ez az, én nem értem, kinek vagyok púp?- mondta a kis göndör.
Szegényt nagyon megviselte ez az egész és most nem a hányinger és a szédülés, hanem a tudat, hogyha ezt a főzetet valaki jól csinálja meg, nem lenni most itt és nem beszélne, újdonsült barátjával.

Mikor a javasasszony meghozta a szirupot a kis göndörre rájött újra a hányinger, most viszont nem a méregtől, hanem a fekete, keserű, csomós sziruptól.
- Ez biztos segít rajtam?- kérdezte Madam Pomfrey-től, miközben Selre nézett.
Őszintén csak egy kis bátorítást várt.

Sal megborzongott.
- Lehet, hogy csak tréfának szánták, de elég rosszindulatú tréfa ez - mondta ki, amit gondolt.
Közben a javasasszony visszatért hozzájuk egy üvegcse feketés sziruppal, amit szerencsére nem neki hozott. Hanem szegény Alanának.
Vetett egy együttérző mosolyt a lányra.
- Egész biztosan - nyugtatta a lányt Pomfrey is. Miután a javasasszony visszasétált a székéhez, Sal elgondolkozva felhúzta a vállát.
- Pomfrey már ősidők óta itt lehet. Biztos tudja, mit csinál, különben már rég kirúgták volna - érvelt halovány mosollyal, hogy Alana jobban érezze magát. Mert Sal csupán a gyógyszer szagától is émelyegni kezdett. Nem bírta a keserű, erős illatú dolgokat. De szerencsére nem lett rosszul.
- Senki nem tudja kinyomozni, hogy ki tette oda a mérgezett sütit? - tért vissza a témára, mert erősen frusztrálta a tudat, hogy egy rossz szándékú sas bujkál névtelenül közöttük...

Alana fintorgott egyet, majd a kanál után nyúlt. De a szirupban hirtelen valami megmozdult. Ez, kicsit elvette a lány kedvét, de amikor a javasasszony azzal fenyegette, hogy békává változtatja, egy húzásból "levitte" a nyálkát.
- Hát nem tudom, de az biztos, hogy ha egyszer megtudom az megjárja.- a kis göndör nagyon mérges volt, mivel nem mindennapi szituációt élt át.

- Na és veled, mi történt? Ajánlatos a kígyóktól félnünk? - érdeklődött Sal iránt.

Sal megpróbált felülni, de Pomfrey résen volt, és visszaparancsolta őt az ágyra. A lány mindezt egy halk nyögéssel vette tudomásul. Úgy volt vele, hogy ez még mindig jobb, mint amilyen sorsra Alana jutott azzal e különös fekete sziruppal. De érzéseit nem mutatta ki, nem akarta még inkább elbátortalanítani a göndör hajú lányt, aki már így is eléggé szenvedett a fekete gyógyszertől.
- Igaziból nem történt volna semmi különös - felelt aztán a kérdésre - mert a srác, aki véletlenül fellökött csak elsőéves volt, mint mi. Én meg visszalöktem, és ezzel el is intéztem volna a dolgot. Csakhogy ott voltak az idősebb haverjai, vagy tesói - fintorgott. - Ők meg ezt nem hagyták annyiban, és hát... eléggé túlerőben voltak...
Miközben magyarázott, lecserélte a gyógyfüves borogatást a homlokán, és boldogan vette észre, hogy már alig érzi a horzsolásait.
- És te jobban vagy már? - kérdezte. - Használt a csodaszirup?

Alana nagy nehezen lenyelte a szirupot, ami mellesleg borzalmas volt. A galacsinok csak gördültek, gördültek le a torkában. Arra gondolt, hogy ha megtudja ki mérgezte meg, annak rögtön lenyomja ezt a borzalmat a torkán.
- Hát... bízom a vénlányban!- majd Pomfrey felé nézett, aki éppen újra letette a fejét szundítani. Majd a táskájához nyúlt, hogy igyon valamit erre a szirupra, amikor a kezébe akadt a kis üzenet: Alana remélem ízleni fog!
A kis göndör nagyon mérges lett.
- Nem ismered ezt a kéz írást.- mutatta Salnek a lapot.

- Eddig azt hittem, hogy valaki véletlenszerűen választott ki egy ágyat, de ezek szerint tényleg neked akart rosszat - borzongott meg Sal látva a lapot. A kézírás sajnos egyáltalán nem volt neki ismerős, de ezen nem csodálkozott, mert nem sok embernek ismerte a kézírását a diákok közül. - Tipped sincs, hogy ki lehetett? - kérdezte aztán, mert egy kissé ijedten szorult össze a gyomra. Azt remélte, hogy Alanának eszébe jut valami, amivel esetleg magára haragíthatott egy sast, és kiderül, ki tette ezt az aljas szörnyűséget.

- Őszintén szólva akkor még nem ismertem senkit. Már mint, nem nagyon beszéltem senkivel.-majd kivette a kis üvegnyi töklevet és bele kortyolt.

- Most csak abban reménykedem, hogy ezt a szüleim nem fogják megtudni.- Alana belesem mert gondolni mi lenne, ha a szülei ezt megtudnák. Biztos kiíratnák innen, sőt máshonnan is. A kis göndör nagyon szerette a szüleit, de azt kifejezetten utálta amikor kisbabaként kezelték. Majd Pomfrey-re nézett aki már bóbiskált.

- Neked mit mondott meddig kell itt lened?- Alana reménykedett, hogy nem egyedül kell itt tölteni az éjszakát. (persze a horkoló Pomfrey mellet)

- Azért ez elég durva - összegezte a történteket a szőke. Közben megérte a javasasszonyt, hogy nyissanak ablakot, mert kezdett fülledté válni benn a levegő, de Pomfrey épp bóbiskolt, úgyhogy kénytelen volt felállni, és kinyitni az üvegablakot.
- Nem tudom - felelte aztán. - Az én sérüléseim annyira nem súlyosak, és ha bekenem a krémmel, amit ígért, akkor egy-kettőre jobban leszek. Legalábbis ezt ígérte, a krémet még nem kaptam meg, úgyhogy biztos meg kell várnom, míg felébred...
De nem bánta ezt. Egész jól érezte magát Alanával kettesben. A hortyogó Pomfrey nem sokat számított.
- Neked este is itt kell maradnod? - kérdezte aztán.

- Én itt leszekmég 24 órát, megfigyelés miatt, meg is kaptam, már mindenféle papírt, amivel igazolhatom a holnapi hiányzásokat. Bár ahogy tudom már az egész iskola tudomást szerzett erről a nyavalyás mérgezésről.- a kis göndörnek nem tetszett ez a pletyka özön, elve nem tudta, hogy ki árulkodott erről. Tomo nem lehetett benne már bízott, sőt hálás is volt a fiúnak mivel, ha ő nem mondja, hogy jöjjön ide kitudja milyen állapotban láthatta volna újra.

Majd mikor már nagyon zsibbadt Alana lába, arra gondolt ideje kicsit sétálni. De ez a séta nem sikerült valami jól, a kislány elesett és csúnyán beverte a fejét. Sokáig mozgott körülötte a világ, míg nem a javasasszonyt látta meg, de nem egyet hanem hármat.
- Tudja Madam Pomfrey csak sétálni akartam!- eszmélt a nőre.
Bizonyára igen nagyot csattant a feje és erre ébredt fel a nő.

Sal kis híján frászt kapott, amikor Alana elesett. A feje akkorát csattant a padlón, hogyha eddig nem is kellett volna itt töltenie az éjszakát, hát most már ez teljesen biztossá vált. A javasasszony is felriadt, mogorva, dühös és aggódó arccal terelte vissza az ágyba a göndör hajú lányt.

- Jól vagy? - kérdezte suttogva Alanát Sal, mert elég nagyot esett a lány. A mérgezés is épp elég rossz lehetett neki, úgyhogy Sal remélte, hogy nem történt semmi baja.

Odakinn hirtelen feltámadt a szél, és becsapta a nyitott ablakot. Ezzel nem is lett volna semmi baj, de az így keletkező légáramlat leverte Alana gyógyszeres üvegét a kis asztalról. Pomfrey bosszankodva szedve fel a törött szilánkokat. A fekete folyadék pedig elkezdett terjeszkedni, és ha a javasasszony nem tünteti el egy pálcasuhintással, csak Merlin tudja, miféle katasztrófák történhettek volna.

Pomfrey ezután elsietett a bájitalszertárba újabb üvegcse orvosságért, és ők pár percre kettesben maradhattak. Sal fellélegzett, mert így végre levehette sérült végtagjairól a gyógyfüves borogatást. Tudta ugyan, hogy ezek az ő javát szolgálják, mégis nagyon csípték a sebeit, és eszméletlenül jó érzés volt megszabadulni tőlük pár percre.

Alana kábán feküdt a földön, amikor Sal hangjára lett figyelmes. Bár sas barátnője hangját hallotta, viszont szavait már nem nagyon értette.
- Persze, csak meg akartam nézni közelebbről a padlót!- válaszolt egy viccel.

Majd Madam Pomfrey segítségével felállt és vissza battyogott az ágyba. Alana nagyot nyögve dőlt végig a fehér lepedő borította ágyon. A kis göndör hazudott jól létét illetően, igazából borzalmasan volt, fájt mindene és már a hideg is rázta. Alana újra megkapta a lázmérőt és a fáradt kis szemeivel Salt nézte.
A kis göndör újra a gombócokat érezte a torkában, amik most már felfele jöttek, a köhögő rohamot követően egy táláért nyúlt. Sok krákogás közepette vissza öklendezte a szirupot, aminek a javasasszony nem örült, sőt kifejezetten mérges volt.
Alana, majd a hölgy felé fordult és fura hangon közölte:
- Jól vagyok, tényleg. Szerintem a sziruppal van valami baj.- a kis göndör vézna ujjaival mutatott a a földön lévő törött üvegcse tartalmára.

Akármit is mondott Alana, egyáltalán nem nézett ki jól. Sal azon csodálkozott, hogy a göndör hajú sas még ilyenkor is képes viccelődni. Bár Sal maga mindig nagyra értékelte a humort, az ilyen helyzeteket ő nem tudta tréfával elütni.

Míg Pomfrey a láthatóan rosszul levő Alana körül tett-vett, szinte el is feledkezett Salról, aki már akár vissza is mehetett volna a klubhelyiségbe, mert megkapta a kenőcsöt a sebeire, de a szőke sas nem akarta így egyedül hagyni Alanát.

Pomfrey közben a szekrényéhez sétált, majd egy másik üvegcsét vett elő. Abban nagyon híg, rozsdabarna folyadék lötyögött, és egy cseppet sem nézett ki gusztusosabban, mint az előző, fekete szirup.
- Akkor próbáljuk meg ezt - mormogta magában a javasasszony, és továbbkotorászott valami mérőhengert keresve.

Sal, hogy megpróbálja elterelni erről Alana figyelmét, gyorsan könnyed, egyszerű, felszínes beszélgetést kezdeményezett.

- Neked vannak tesóid? - kérdezte, és közben megérkezett Pomfrey is, hogy kipróbálja az új, barna gyógyszert is a szegény kis sason.

Atya isten mi lesz még?- Alana bánó szemekkel nézett a javasasszony kezében lévő üvegcsére. Amiben egy igen "gusztusos" ital volt, a lánynak nem tetszettek ezek a varázsszerek, főleg azok nem amelyek béka nyált és troll csipát tartalmazott.

- Hát én egyke vagyok, tudod, mindig is vágyta egy testvére.- mesélte a kis göndör.

Majd a javasasszony kérésére bevette az orvosságot. Nehezen nyelt egyet és megköszörülte a torkát.
- Na és neked?